Lépcsőházi párbeszéd

Icával a kapuban találkoztam, a szomszéd albérlője, fiatal sportos nő. Ezért is volt furcsa, hogy a harmadik lépcsőfoknál megállt pihenni. Jobb kezével egy iszonyatosan nehéznek tűnő, hatalmas szatyrot próbált felemelni a negyedik lépcsőfokra. Nagyot sóhajtott.

– Piacról jövök – mondta.
– Te jó ég! Onnan cipeled ezt?
– Igen.
– Miért nem mész olyan gurulős bevásárló kocsival?
– Mindjárt leszakad a karom! – válaszolta.
– Borzasztó, de tényleg, miért nem használsz olyan gurulós bevásárló kocsit?
– És ez ma már a második forduló. Az előző még nehezebb volt.
– De miért nem mész olyan gurulós bevásárló kocsival?
– A múltkor is beállt a derekam, öt napig nem bírtam mozdulni.
– Szörnyű, de miért nem használsz olyan gurulós bevásárló kocsit? Tudod milyenre gondolok?
– Tudom, van olyanom, egyszer használtuk Pistával, karácsonykor.
– Akkor használd és nem fog fájni a derekad! Ezt iszonyat még nézni is.

Ica nem szólt semmit, csak még két lépcsőfokkal feljebb vonszolta a szatyrát.

– Ma már feltettem a levest hétvégére – folytatta – de van még egy utam az Aldiba.
– Szerintem vidd a gurulós bevásárló kocsidat!
– Szép hétvégét neked – zárta a beszélgetést.
– Szép hétvégét neked is! – mondtam.