Siker

Dr. Varga Judit állatorvos érdekes cikket írt bagolyköpetekkel kapcsolatos kutatásairól, egy nemzetközi természettudományos lapban. Írása felkeltette a londoni állatkert igazgatójának érdeklődését, és szakmai beszélgetésre hívta meg magyar kolléganőjét.

Varga doktornőt meglepte, hogy Londonban, a repülőtéren, feltűnően szép ruhába öltözött hölgy várta Ms. Judit Varga feliratú táblával. Nem számított rá. Arra sem számított, hogy óriási, ezüstszürke autóban, öltönyös, fehéringes sofőr viszi el az angol főváros egyik legjobb szállodájába. Ő azt hitte, az állatkert vendégházában fog aludni. Pazar vacsorát kapott, amiért semmit sem kellett fizetnie, szobája ablakából csodás kilátás nyílt a belvárosra és a Temzére. Először kicsit nyugtalanította a dolog, de hamar meggyőzte magát arról, hogy fontos tudományos kutatásáért jár neki egy kis luxus. Nyugodtan hajtotta álomra fejét az aranyozott franciaágy hófehér párnáján, és a Nobel díjról álmodott.

Ugyanebben az időben dr. Varga Judit vegyészmérnök a Liszt Ferenc repülőtérhez közeli, átutazóknak létesített, középszerű szálloda szobájában próbált néhány órát aludni. Lekéste az esti járatot Londonba, ahol neves kozmetikai cégek képviselőinek készült előadást tartani, az általa kikísérletezett, parfümbe keverhető, vágykeltő anyagról. Sajnos telefonját elhagyta, így senkit sem tudott értesíteni a késésről. Reggel sikerült gépre szállnia, éppen akkor, amikor a bagolyköpetek szakértője ismét beült az ezüstszürke autóba.

Míg a vegyészmérnök asszony London felé repült, a doktornőt újabb meglepetések érték. Az autó nem az állatkertnél, hanem egy többemeletes, oszlopcsarnokos fehér épület előtt állt meg. – Nahát, ez a George! Jól megtréfált! – gondolta magában. Elővette telefonját, újra elolvasta George Wilson állatkerti igazgató udvarias meghívását. Ebben ugyan határozottan az állt, hogy az állatkertben találkoznak, de miért is ne dönthetett volna úgy vendéglátója, hogy elegánsabb helyszínen várja. Elvégre fontos, tudományos értekezésre készültek.

Tágas előadóterembe vezették és közölték vele, hogy félóra múlva kezdődik az előadása. Megmutatták neki a pulpitust, és az asztalt, ahova a mintákat teheti. Varga doktornő úgy érezte, elérkezett élete nagy pillanata. Meghallotta ugyan, hogy háta mögött öltözetéről pusmognak, de úgy gondolta, a nagy tudósok nem foglalkoznak holmi nevetséges dresszkóddal. Öt éve vásárolt farmerszoknyájában, édesanyjától örökölt, mosástól kinyúlt kardigánjában, valóban különös jelenség volt a kosztümös hölgyek és öltönyös, nyakkendős urak között, de nem zavartatta magát. Hátizsákjából kivette a műanyag dobozokat, amelyekben legérdekesebb bagolyköpet mintáit tárolta, és letette az ezüstszegélyes üvegasztalra.

Miközben háttérből a gyülekező közönséget figyelte, észrevette, hogy a mikrofont beállító technikus lopva beleszagol az egyik műanyag dobozba. Látta, hogy elfintorodik, és gyorsan visszateszi a mintát az asztalra. Ez a jelenet adta az alapötletet, hogy könnyed hangnemben vezesse fel előadását.

– Tisztelt hölgyeim és uraim! Az imént láttam, hogy valaki beleszagolt az egyik mintámba, és nem igazán érezte kellemesnek. Valóban, a bagolyköpetektől nem várhatjuk el, hogy parfümillatúak legyenek.
– Legnagyobb meglepetésére a zsúfolásig megtelt teremben néma csend lett. Mindenki feszült figyelemmel nézett rá. Nagy érdeklődéssel várták, hogy megismerjék azt a különleges adalékanyagot, ami parfümbe keverve vágykeltő hatású. – Tipikus angolok – gondolta magában az előadó. Semmi humorérzékük nincs.
– A szaguktól eltekintve ezek a minták rendkívül értékesek - folytatta most már tisztán tudományos síkra terelve előadását. Hosszasan beszélt egy bizonyos összetevőről, ami minden, általa megvizsgált bagolyköpetben megtalálható, fajonként eltérő arányban. Lelkesedése egyre nőtt, ahogy látta, hogy a közönséget teljesen magával ragadja a téma. Jegyzeteltek, fényképeztek, hosszasan vizsgálgatták a körbeadott mintákat. Érezni vélték a bemutatott anyag hatását, ami ezek szerint, bagyolyköpetekből nyerhető ki.

Az előadás végén, az első sorban valaki jelentkezett. – Biztos ő George – gondolta a doktornő.

– Vannak adatai arról, milyen arányban kell az illatanyagot a parfümhöz adni, hogy elnyomja a bagolyköpet kellemetlen szagát? – tette fel neki a kérdést. Az állatorvos pillanatra majdnem kiesett szerepéből, de gyorsan kapcsolt. – Persze, az angol humor. Fapofával tárgyalják meg a legnagyobb marhaságokat – tette helyre magában a dolgot, és belement a játékba, amit valójában ő kezdett bevezetőjében. Hasra ütve mondott százalékokat, légből kapott adatokat. A közönség szemmel láthatólag élvezte a helyzetet. Hatalmas tapssal köszönték meg az előadást.

Varga doktornő sikertől megittasulva távozott a teremből. Most vette csak észre, hogy a rá várakozó sofőr milyen jóképű. Boldogan kacarászva ment oda hozzá, meglepett tekintetétől nem zavartatva magát belekarolt, így mentek az ezüstszürke autóhoz. Bánta is ő, hova mennek! Sikere volt, többszáz ember figyelt rá! Úgy érezte, mostantól bármit megtehet.

Ahogy az autó kihajtott, majdnem összeütközött az ellenkező irányból nagy sebességgel bekanyarodó taxival. A parfümszakértő vegyészmérnök ért a helyszínre. Kiszállt a kocsiból, és kezében divatos táskájával, benne vágykeltő adalékanyagos parfüm mintáival, sietve lépett be az oszlopos épület előcsarnokába. Csalódottan látta, hogy a közönség már kifelé igyekeszik.