Talált vágyak osztálya, avagy az őszinteség fontosságáról

H. K. úr, akit mindenki csak Tyityinek hív a cégnél, már évtizedek óta a talált vágyak osztályának gondnoka. Egy-egy munkanap után ő szedi össze a dolgozók által otthagyott vagy esetleg el is felejtett vágyakat. Elég nagy raktára van, minden fellelt dolgot gondosan felcímkéz, sok az előléptetésről, munkahelyváltásról szóló elhagyott óhaj, de a legtöbb Gizikével, a főnök titkárnőjével kapcsolatos. Gizi az évek hosszú során át alig veszített szépségéből, de továbbra is megközelíthetetlen, független nőként éli az életét. Tyityinek mindene a munkahelye, hiszen egyébként magányosan él és bár szeretne feleséget, de ezt a vágyát megtartja otthona falai között, sosem viszi be a vállalathoz, nehogy ott esetleg elveszítse. A munkatársak nagyon tisztelik, főként az őszintesége miatt. Huszonkét év alatt egyszer sem mondott valótlant senkinek.

Egy kedd délután, a nappali műszak végén Gizi kopog be a talált vágyak osztályára. Azt kérdezi, van-e a raktárban esetleg némi lelkes rajongás egy negyvenes és nagyon őszinte gondnok iránt. Az sem baj, ha nem ő veszítette el, hanem valaki más, szívesen használná, amíg a valódi tulajdonosa nem jelentkezik érte, mondja. Tityi tudja, hogy ilyen bizony nincsen, de egy pillanatra azért elgondolkozik, mit is válaszoljon. Aztán nemet mond, így Gizike és ő is egyedül sétálnak haza a saját lakásukba aznap is. Hát ilyen őszinte ember ez a Tyityi.