Az atomok mozgása
A ház előtt autó, sötét van benne, csak a rádió világít. A hátradöntött ülésen apám csukott szemmel fekszik. Talán nem is sejti, hogy a szomszéd autóban ott ül a Kovács, kettővel előtte a Szabó, és ugyanazt a műsort hallgatják.
A házban anyám, a sötét vécében a hideg csempére hajtja a fejét, és sír. Fülébe csak a tartály moraja ér. Könnyei a lefolyóba esnek. A kanyarban csatlakoznak hozzá a Kovácsné könnyei, egy szinttel lejjebb a Szabóné könnyei is. Összekapaszkodva csurognak alá.
A ház előtt autó, sötét van benne, gyertyával a kezemben állok. Hogy beülni akarok, vagy felgyújtani, nem tudom. Amióta apám rászokott az esti autórádióra, fojtogat a csend. A vécét anyám lefoglalta, ténfergek a bútorok között. Mint lelassult flipperlabda lökődöm ide és oda. A háttérben zsizseg Fecó és Jocó, mintha sikkantásaik a flipperben szerzett pontokért járnának. Nincs gravitáció ezen a pályán, csak lebegek.
A házban anyám, a sötét vécében a hideg csempére hajtja a fejét és vár. A kulcslyukon át nézem, ha lerajzolnám, szemem óriási lenne, pupillám tág, anyám meg apró, mint egy babaház szülötte. A szemem olyan száraz, ha másfele néznék, fájna. Amióta anyám rászokott az esti sírásra, fakó lett az arca. Kikönnyezte magából a színeket, a Duna attól olyan zöld és sárga. Festő leszek, a folyóba mártom ecsetem, és arcot rajzolok anyámnak. A bárgyú mosolyt, amit kanyarítok, másnap este lemossák hulló könnyei.
A ház előtt autó, sötét van benne, gyertyával a kezemben állok. Pöfög a kipufogó, odahajolok. Csöppen a viasz, a lyuk már alig látszik. A tűzhelyhez lökődöm, már csendes a flipper, Fecó és Jocó alszik. Bekapcsolom a gázt. A gyertyát fölé viszem, mire odaér, elalszik. A gázt nem engedem. Elalszom én is.