Csongrád, 2010, 150 l.

 

Vannak alkotások, életművek, amelyek a kutatóra különleges feladatot rónak: fel kell fedezni őket. Szenczi Ibolya Kádár Lajos-monográfiájában nem pusztán műveket tett mérlegre – előtte részben ismeretlen, részben hozzáférhetetlen írásokat tárt fel.

„Az irodalom süllyesztőjéből, a betiltott könyvek közül hozom vissza irodalmi megmérettetésre Kádár Lajos első regényét, a Doni halálbányát, mely 1936-ban Zilahy Lajos előszavával az Atheneum kiadásában jelent meg” (24. l.) – írja a szerző, elvégezve a legfontosabb és leghasznosabb munkát a többi írással kapcsolatban is: megmentette őket.

Szenczi Ibolya nézőpontjának igazsága vitathatatlan: „A magyar irodalom változó szemléletű értékeléseiben egy-egy író munkássága előtérbe került vagy feledésbe merült, de az írói csoportosulásokat, szellemi mozgalmakat, amelyekhez tartoznak, nem lehet az irodalomtörténetből kitörölni.” Nemcsak Kádár Lajos, hanem szellemi köre, a népi írók világa is megérdemli, hogy megpillanthassuk a saját korában Móricz, Zilahy által méltatott, majd 1958 után tiltott, ezáltal a feledésnek átadott író hiteles portréját. Szenczi Ibolya a népi írói mozgalmat áttekintve mindig összefüggéseiben tárgyalja a Kádár-írásokat. Hangsúlyozza a művek „láncszem”-voltát szellemi közösségében.

A népi írók munkásságának feltárására és újraértékelésére kevés figyelem esik napjainkban, ezért is van nagy szükség hasonló munkákra. A monográfia az életmű teljes ívét megrajzolja, és irodalomtörténeti értékelését is elvégzi.

Rokonszenves az az odafordulás, ahogy az első művekhez közelít a szerző. A kísérletnek, próbálkozásnak tűnő első versek kézirata néprajzosok szívét is megdobogtatja: a juhászbojtár legszebb írásával rótt Nagyböjtben sorai sutaságukban is megindítóak. A nem-író ember gondos, igyekvő kézírása sokat ad a folklórkutatónak is. E versek Kádár Lajos későbbi írásainak kiindulópontjai is, így irodalmi szempontból sem érdektelenek. Szenczi Ibolya ezeket a szépre törekvő kéziratlapokat a könyvében is elhelyezi. A Doni halálbánya című regény bemutatása különösen fontos a monográfiában is, mert „hiányzott az irodalomból az orosz hadifogságba került nyolcszázezer magyar paraszt visszaemlékezése, az ő tudatukkal átélt valóság világa”. A Tyukász Péter című Kádár-műben Csongrád–Bokros–Tiszalpár pusztai életét, a pásztorok, uradalmi, cselédek világát ismerhetjük meg. Szenczi Ibolya felkutatja a korabeli elismert regény rangos folyóiratokban megjelent tíz kritikáját. A személyes élményforrás és a dokumentum-érték adja a legtöbb, népi írói körből származó mű aranyfedezetét, ezért is fontosak a Kádár-írások.

A monográfia végigjárja a szellemi-írói érlelődés-fejlődés útvonalát, állomásait, a művészi szempontból figyelemre méltó Rozika című regénytől a Kádár Lajos beérkezését meghozó évekig, sorra veszi regényeit (Cigányok, Kujtorgó lelkek, Istentelenek), bemutatja a kapcsolatot a népi írók körével. Bepillanthatunk a Tücsök Irodalmi és Művészeti Szövetkezet mindennapjaiba, és leülhetünk Sinka István mellé a magyar hatodosok asztaltársaságában. A szellemi-művészi szempontból gazdagodó pályára az 1940-es években már kevesebb fény hullt: a Taposóka, Halászok, Lidércsziget nem váltott ki a korábbihoz hasonló visszhangot. A Börtönnapló és a különösen értékes Kolomp szól a ködből… című önéletrajzi regény bemutatását Szenczi Ibolya összekapcsolja a felkutatott életrajzi tényekkel, adatokkal, a megtalált sajátkezű önéletrajzzal. Sok adatot „nem csupán az irodalom süllyesztőjéből, hanem a szándékos tévesztések, feledések, letagadások világából kell felszínre hozni”.

Mi adja ennek a szép kiállítású, gazdagon illusztrált könyvnek az egyediségét, mással fel nem cserélhető értékeit?

Az, hogy a szerző megtalálja az egyensúlyt a kutatás és tényfeltárás, a népi írói mozgalom bemutatása és Kádár Lajos műveinek korba ágyazottsága és méltatása között. Elénk tárja a fellelhető teljes, nehezen hozzáférhető műveket, kiemeli belőlük az igazi értékeket, felkutatja és ismerteti a korabeli kritikákat, Kádár Lajos későbbi mellőzésének útját. E sokirányú munka eredményeit az irodalom iránti alázattal, egyszersmind elegánsan írja meg, felélesztve a szakmabeliek és más könyvbarátok érdeklődését.

A monográfiához példaértékű bibliográfia kapcsolódik, csak a szépprózai írások között huszonnyolc kiadatlanra bukkanunk.

Kádár Lajos egyéni ízeket, színeket adó munkásságának „helye van a magyar irodalomban”, s a népi írókról való tudásunkat is árnyalja.

Zilahy Lajos leírja, hogyan került hozzá egy Kádár-kézirat: „A bőrtáska védi és oltalmazza a benne rejlő reménytelen szívdobogást, az ismeretlen kéziratot.” Szenczi Ibolya újra kinyitotta nekünk ezt a „bőrtáskát”.