Olasz Sándor (1949–2011)
„Irodalomtörténész, szerkesztő, tanár” – így jellemezte önmagát egy, a halála előtt nem sokkal készült interjúban Olasz Sándor, akinek távozása űrt hagyott maga után nemcsak az egyetemi katedrán és a Tiszatáj folyóirat főszerkesztői székében, de egész kulturális életünkben is.
Hódmezővásárhely szülötte, alma mátere a híres „Bethlen” volt. A gimnázium számos kiváló tanára közül a legnagyobb hatással Grezsa Ferenc volt rá, aki tehetséges tanítványának későbbi pályáját is egyengette, ráirányította figyelmét Ilia Mihálynak, a Tiszatáj legendás főszerkesztőjének, aki 1972–1974 kötött állt a lap élén. Miután Olasz Sándor 1973-ban a szegedi József Attila Tudományegyetemen megszerezte a magyar–francia szakos tanári oklevelet, Ilia a folyóirathoz vitte, ahol munkatársként dolgozott 1986-ig. Ez a lehető legjobb iskola volt számára, kitanulta a szerkesztés minden fázisát, nemcsak a lapcsinálás technikáját, hanem „diplomáciáját” is, azt, hogyan kell megnyerni rangos költőket, írókat a lapnak, meg azt is, hogy lehet a mindenkori hatalom megjelenést biztosító jóindulatát elnyerni. 1975-től már Vörös László volt a lap irányítója, s amikor az aczéli kultúrpolitika az ominózus Nagy Gáspár-vers miatt menesztette az egész szerkesztőséget, Olasz Sándor aJuhász Gyula Tanárképző Főiskolára került, majd 1988-ban a JATÉ-re, a már Grezsa Ferenc vezette modern magyar irodalom tanszékre. A tudós-tanári pályára való alkalmasságát 1978-ban megvédett egyetemi doktori disszertációjával alapozta meg. Tudományos karrierje szépen ívelt fölfelé, 1992-ban megszerezte az irodalomtudományok kandidátusa fokozatot, 2000-ben habilitált az egyetemen, 2005-ben pedig az MTA doktora lett az irodalom- és kultúratudományok területén. 2000 és 2003 között Széchenyi Professzori Ösztöndíjban részesült.
Tudományos érdeklődése egyaránt rendelkezik történeti és elméleti aspektussal. Irodalomtörténészként elsősorban a két világháború közti magyar irodalom tárgyköre iránt érdeklődött, kritikusként a kortárs hazai és a határainkon túli magyar irodalommal foglalkozott. Elméleti szakemberként a prózapoétika, közelebbről a regényműfaj kérdései foglalkoztatták. Három önálló könyvet is szentelt Németh László munkásságának, az élő irodalom jelentős alakjai közül Jókai Annáról és Sándor Ivánról írt alapos monográfiát, s műfaji monográfiának is beillik A regény metamorfózisa a 20. század első felének magyar irodalmában, valamint a Regénymúlt, regényjelen című munkája. Gyűjteményes kötetei közül érdemes kiemelni a 2009-ben megjelent, válogatott tanulmányait, kritikáit tartalmazó Magány és társaság között című könyvét.
Tudományos és tanári munkájának eredményességét jelzi, hogy előbb docensként, majd 2007-től egyetemi tanárként vezette a Szegedi Tudományegyetem Modern Magyar Irodalom Tanszékét. Amint lehetett, visszatért a Tiszatájhoz is, 1989-ben helyettes főszerkesztője, 1996-tól haláláig főszerkesztője volt a lapnak. Több tudományos-kulturális szervezetnek volt a tagja, így aMagyar Irodalomtörténeti Társaságnak, a Németh László Társaságnak pedig 2002-től az elnöke is volt.
Sokirányú munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el: Magyar Művészeti-díj(1990), Németh László-díj (1998) Arany János-díj (1999), Magyar Örökség-díj (1999), Pro Literatura-díj (2003), József Attila-díj(2004),Pro Arte Hungarica-díj(2005). Szülővárosa, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város díszközgyűlése Pro Urbe kitüntetésben részesítette 2010-ben, s ugyanebben az évben elnyerte e Szegedért Alapítvány művészeti díját. A megyei önkormányzat 2011-ben aCsongrád Megye Közművelődéséértdíjat ítélte oda neki.
Baranyai Zsolt