A buszmegállóban

hét
perce várok a
buszra bűvölöm
a sarkot
ahonnan majd
kifordul
hívom csalogatom
és nem bukkan
fel pedig már hét perce
állok várok na meg bűvölök
hívom csalogatom mégsem
bukkan fel hét perce
lassan nyolcba
mozdulunk
kilencbe
tízbe
megállt az idő
vagy kihullottam
belőle csak
állok
várok a
buszmegállóban
gyökerek nőnek
a lábamból áttörik
a betont a földbe
nyúlnak
mélyre
még mélyebbre
nagyon mélyre
lentebb, és lentebb
felfelé is nőni kezdek
a százötvenkét centimből
legalább hét méteres
leszek és nyolc
kilenc tíz
bűvölöm a
sarkot rendületlen
földbe kapaszkodok
égbe nyúlok így hívom
csalogatom tízméteresen
de nem bukkan fel
még mindig nem
nem sietek
mégis
frusztrál
frusztrál hogy
csak állok várok
bűvölök hívom csalogatom
mert hiába a busz nem tűnik
fel már tizenegy perce ez az életem
most múlik éppen és rám hullott minden
perc ami így telt eseménytelenül
tétlenségben órákká napokká
hetekké hónapokká álltak
össze tízméteresből
újra százötvenkét
centis lettem
és százhuszonöt
és kilencvenkettő
és hetvenkilenc
összemegyek
eltűnök
most
mi lesz
állok
várok
bűvölöm
a sarkot
hívom
csalogatom
ami nem
bukkan
fel
már
tizenkét perce

Budapest, 2025. 07. 01.