Szigliget kimeríthetetlen

Ha ugyanolyan lelkesen keresem a lilavirágú fát,
és nekem is megfesti ujjamat a páfrányok zöldje,
Ha százszor-volt felhők szaltóznak felettem,
és ma is igaz, ami fantáziaszülte,
Ha én is bal lábbal kezdem a lépcsősort
(ezen már ne múljon, még egyszer, jobbal),
Ha mögöttem ugyanaz a várrom ásít,
és közös a tó, a szobor, a hegyoldal,
Ha ugyanúgy roppan a kőre a moha,
és ismerős szögben hull a fény oda,
Ha mint szárny suhanna hajam tolla,
mikor a házhoz érek,
És mostantól mindig engednék
a képzelet erejének,
Míg engem is úgy vonz az írás,
mint a mágnes:

Csak egy napra lehetek-e
Nemes Nagy Ágnes?