SZERETŐ CSALÁD
ABSZURD TRAGIKOMÉDIA
KÉSZÜLT SZAKONYI KÁROLY: „ADÁSHIBA” CÍMŰ MŰVE ALAPJÁN
SZEREPLŐK:
JÉZUS: kor: harminchárom
JOLÁN NAGYMAMA: kor: hetven
FERI: Jolán fia, kor: negyvenöt
ANNA: Feri felesége, kor: harmincnyolc
ÁBEL: Feri és Anna fia, kor: tíz
TÜNDI: Jolán lánya, kor: harmincöt
ENIKŐ: Jolán lánya, kor: harmincöt
JÓZSI: szomszéd, kor: hatvannyolc
BÉLA: Jolán férje, kor: hetvenöt
JUNIOR 1: robot
ELSŐ FELVONÁS
Szín: nappali, balra előszoba, nyitott ajtón keresztül fogas látható, jobbra felső szintre vezető lépcső, mellette nyitott ajtós konyha, benne villanytűzhely, asztalon torta. Nappaliban középen ebédlőasztalon tányérban pogácsa, asztal körül hét szék, konyhaajtó mellett, szemben kis asztal, fotel, előtte cserepes virág, állólámpa, nézőknek háttal kis asztalon bekapcsolt TV, előszobai ajtó mellett könyvekkel könyvespolc, komód, rajta kalitka, benne papagáj, kis tányér alma szeletekkel, hintaszék fonalakkal, kötőtűkkel, falon családi képek, szentképek, Jézus képe, szemben nyitott ablak. Augusztusi délután.
ELSŐ JELENET
JOLÁN, JÓZSI
(TV-én keresztül halkan hallható: „előadás a delfinek kommunikációjáról, dán tudósok megállapították”, a hangot elnyomja a kintről jövő gyerekricsaj)
JOLÁN: (sötétkék ruha, arany keretes szemüveg, fekete papucs, kontyba fésült, őszülő haj) Micsoda vircsaft! (becsukja az ablakot) Még ebben a kánikulában is bezárt ablakkal kell lennem! Felháborító! Ugye, Petike? (az asztalon lévő tányérról almaszeletet vesz a kezébe, és az asztalon lévő kalitka rácsai közé dugja) Ne olyan hevesen, nem eszi el előled senki, puszi, puszi, Petike. (TV-t lezárja) Nem érdekelnek a delfinek!
(CSENGŐ)
JOLÁN: Jaj, már megjöttek a gyerekek! Nem vagyok kész, a hús sem sült meg!
(CSENGŐ)
JOLÁN: Jövök már, jövök! (kimegy az előszobába, onnan hallatszik) Jó napot Józsi! Hát maga az?
JÓZSI: (előszobából hallatszik) Én vagyok, csókolom, Jolánka. Virágot… hoztam.
MÁSODIK JELENET
JOLÁN, JÓZSI
Szín: ugyanaz, mint előző jelenet. Józsi és Jolán bejönnek.
JÓZSI: (ruházata kertésznadrág, kezében csokor virág, Jolánnak nyújtja) Boldog születésnapot kívánok, Jolánka, jó egészséget, és teljesüljön minden vágya, azt kívánom, Jolánka!
JOLÁN: (zavarban) Nem kellett volna… ilyen nagy csokor virágot… gyönyörű, köszönöm.
JÓZSI: Nem tudom, hogy mi a kedvenc virága, ezért csak arra figyeltem, hogy olyan színűek legyenek, amik illenek a szép, barna szeméhez, Jolánka.
JOLÁN: Zavarba hoz, Józsi. Honnan tudta, hogy ma van a születésnapom?
JÓZSI: Tegnap, amikor segítettem hazahozni a kosarát, mondta, hogy ma várja a családot, mert ma van a születésnapja.
JOLÁN: És nem felejtette el? Milyen rendes ember maga, Józsi…
JÓZSI: Iparkodom, Jolánka, iparkodom, ha egyedül is maradtam, azért tartom magam, pedig néha nagyon nehéz. Na, de nem panaszkodni jöttem, hanem boldog születésnapot kívánni. Megyek is már, nem tartom fel, biztos sok dolga van… és, ha valamiben segítségre van szüksége, Jolánka, csak szóljon és jövök!
JOLÁN: Köszönöm, szólni fogok, ígérem! Ne siessen annyira! Megkínálhatom egy pohár borral? (virágot asztalra teszi, komódból poharat, üveg bort vesz elő, asztalra teszi) Foglaljon helyet!
JÓZSI: (leül) Köszönöm, de én nem fogyasztok alkoholt.
JOLÁN: És üdítőt… üdítőt elfogad?
JÓZSI: Nem, nem… köszönöm. Megyek, nem zavarok tovább… nekem is… nekem is dolgom van, mennem kell… mennem kell a postára!
JOLÁN: Legalább a süteményből vegyen! Pogácsa, ma sütöttem. (megkínálja)
JÓZSI: Azt elfogadom, a pogácsa a kedvencem. (vesz a pogácsából)
JOLÁN: (konyhába megy a virággal, vázával visszajön, asztalra teszi) Nagyon szép.
JÓZSI: Régen ettem ilyen finomat, a feleségem is, Isten nyugosztalja, szeretett sütni, de… na, most már tényleg megyek. (feláll, előszoba felé indul, megáll) Holnap meccs lesz a TV is közvetíti… átjöhetnék, ha lehet?
JOLÁN: Persze, persze… kikísérem… holnap is szívesen látom. (kimennek az előszobába)
JÓZSI: (előszobából hallatszik) És a kedves férje…
JOLÁN: (előszobából hallatszik) Majd… majd, egyszer, később elmondom, most nem szeretnék erről beszélni! Viszontlátásra, Józsi!
JÓZSI: Viszontlátásra, Jolánka!
JOLÁN: (szobába bejön, konyhába megy)
HARMADIK JELENET
JOLÁN, TÜNDI
Szín: ugyanaz, mint előző jelenet.
TÜNDI: (előszoba felől jön, ruházata farmernadrág, fehér póló, szalmakalap, hátizsák, bőrszandál, barna befont haj) Csók, Anyuka! Megjöttem.
JOLÁN: (konyhából bejön) Jaj, de megijesztettél! Hogy tudtál bejönni ilyen csendben? Tündérkém, ezerszer kértelek, hogy…
TÜNDI: Én is kértelek, hogy ne szólíts Tündérkének! Tündi a becsületes nevem. Sosem szerettem, de mit csináljak, ha ezt a nevet választottad.
JOLÁN: Apád, nem én… én Anikónak akartalak…
TÜNDI: Na, még csak az kellett volna! Ki volt ez a férfi? Ő hozta a virágot? Szép. (hátizsákot fotelbe dobja)
JOLÁN: Miért, szerintem az Anikó és Enikő nagyon szép kislány nevek, illett volna rátok, ikrek vagytok, és nagyon hasonlítotok egymásra. Én a Jolán nevet kaptam anyámtól, őt is így hívták, és szeretem vagy nem, Jolánnak kereszteltek.
TÜNDI: Anyuka, tudja, hogy a világból ki lehet zavarni, azzal a szöveggel, hogy nagyon hasonlítunk egymásra, Enikővel. Egyforma ruhák, egyforma hajviselet és a többi. Már akkor elegem volt belőle, amikor az oviban csúfoltak minket, hogy olyanok vagyunk, mint két tojás. Ki volt ez a férfi? (hinta székben lévő dolgokat földre teszi, TV-t bekapcsolja, „a delfinek, úgymint az emberek” hallatszik, hangot leveszi, hintaszékbe ül, eszi a pogácsát)
JOLÁN: Apád ragaszkodott hozzá, hogy Tündi legyél, mert szerinte tündérien szép baba voltál. A szomszéd volt itt. Virágot hozott. Néha átjön TV-t nézni. (lezárja a TV-t) Egész nap a delfinekről beszél. Ne edd meg az összes pogácsát!
TÜNDI: Csak az Enikő meg ne tudja, hogy Apa szerint én voltam a szebb! Tetszel a szomszédnak? Fincsi a pogi. (hintázik)
JOLÁN: Enikő mindig is tudta, hogy te vagy Apátok kedvence. Te ne foglalkozz a szomszéddal! Ne foglalkozz az én dolgaimmal! Hogy – hogy ilyen korán hazajöttél? (székeket igazgatja) Remélem…
TÜNDI: (hintaszékből feláll) Mit remélsz? Ó, mondd, mit remélsz? (Jolán derekát megfogja, vele a szobát vidáman körbetáncolva énekel)
JOLÁN: Ne, ne… nem szabad, engedj el! Tudod, a szívem! (bontakozik ki az ölelésből szuszogva) Mi ez a nagy jókedv? Kibékültél a vőlegényeddel? Inkább segítsd megteríteni az asztalt! Mindjárt itt lesznek…
TÜNDI: Nem békültünk ki, de engem, Rudi nem érdekel! Megismerkedtem valakivel. Nagyon jóképű, és… kik lesznek itt?
JOLÁN: A család. Az egész család. (a komódból terítőt vesz elő)
TÜNDI: A család? Miért jönnek?
JOLÁN: Születésnapot köszönteni. (asztalt rendezi, régi terítőt összehajtva komódba teszi, másikat asztalra teríti)
TÜNDI: Szülinapot? Kinek van születésnapja?
JOLÁN: Nekem, kislányom, nekem. Csak nem felejtetted el? (komódból tányérokat vesz elő, asztalra teszi)
TÜNDI: Nem, dehogy felejtettem el! Tudom, hogy Anyukának ma van a szülinapja… persze, a szülinap, így még jobb is, mert hoztam egy meglepetést, csak… lent felejtettem a kocsiban, a meglepetés ajándékot… mindjárt jövök! Sietek! (hátizsákját felkapva kirohan az ajtón)
NEGYEDIK JELENET
JOLÁN, egyedül
Szín: ugyanaz, mint előző jelenet
JOLÁN: (egyedül) Elfelejtette, mint mindig. Most is egyedül kell megoldanom a saját születésnapomat. (konyhába siet) Ránézek a húsra, nehogy odaégjen! (kezében portörlővel jön vissza, TV-t bekapcsolja)
(TV hangja: „Egy tanulmány szerint, a delfinek olyan módon kommunikálnak egymással, mint az emberek”)
JOLÁN: (TV-t lekapcsolja, törölgeti a bútorokat, a falon lévő fényképeket) Delfinek, delfinek… engem nem érdekelnek, hogy hogyan kommunikálnak egymással! (Jézus képe előtt megáll, keresztet vet) Látod, egyedül maradtam, Béla itt hagyott. Igaz, én küldtem el (idős férfit ábrázoló képhez ér) Béla, ennyi év után, ezt érdemeltem? A legjobb barátnőmmel kellett megcsalnod? Ezt a szégyent! Tagadod, persze, azt mondod, hogy nem történt semmi. Hogyan mondjam el a gyerekeknek, hogy elválunk? Mert én nem élek veled tovább! Egyedül kell leélnem öreg éveimet (szipogni kezd, a portörlővel a szemét törölgeti, utána kirázza a rongyot) Itt mennyi por van, tegnap kellett volna takarítanom, de nem értem rá. A szomszéd Jóska jött át, TV-t nézni. Özvegyember, magányosan nem könnyű élni (a portörlővel törölgeti a szemét) Én sosem leszek magányos, itt vannak a gyerekek, néha jönnek, ebben-abban segítenek. El kell nekik mondanom az igazat! Nem lesz könnyű (újra a szentképet törölgeti) Kérlek, Jézus, adj erőt! Legyen bátorságom elmondani nekik a válást… biztos meg fogják érteni, jó gyerekek, szeretnek engem. Az apjukat is szeretik. Igaz, azt még nem tudják, hogy… hogy az apjuk, nem egy mintaférj, de lehet, hogy megbocsájtok neki… Béla, Béla… (rálehel a férfi képére, gyors, erős mozdulatokkal törli) hiszen mi egy, szerető család vagyunk. Lehet… lehet, hogy igazat mond, és nem történt közöttük semmi. Azt mondja, hogy még most is én vagyok élete nagy szerelme. Megbántott, nagyon megbántott, elválunk és kész! Jézus, kérlek, segíts nekünk, hogy a történtek ellenére is, szerető család maradjunk! Jövőre lenne az ötvenedik házassági évfordulónk, ha segítenél… egy kis csoda jól jönne! Jaj, valami odaégett… jaj, a hús! (rémülten kap a fejéhez, és a konyhába szalad, onnan hallatszik) Gyorsan, gyorsan… juj, a kezem, de meleg ez a sütő!
(konyhából sűrű füst gomolyog)
JOLÁN: Milyen sötét van, világos nappal is villanyt kell kapcsolni!
(konyhából lámpafény szűrődik ki, egy perc múlva mindenhol sötét lesz)
JOLÁN: Már csak ez hiányzott… hol a telefonom? (elemlámpával a kezében kijön a konyhából, a könyvespolchoz megy, a telefont leveszi) Végre! Halló! Sötét lett a lakásban, kérem, küldjön egy szerelőt! Ne holnap, hanem most! Születésnapom van, jön a család… igen, mi még együtt ünnepelünk, mi egy ilyen család vagyunk… ilyen szerető család. (telefont, elemlámpával együtt a polcra teszi) Nem hiszem el! Legalább, azt mondta volna, hogy jönnek, vagy nem! El kell szívnom egy cigit… ha megtalálom ebben a sötétben, mert nem tudom hova tettem az elemlámpát. (ablakon beszűrődő fényben, óvatosan keresi az asztalon a cigarettát) Szerencsém van, megvan! (rágyújt, a fotelbe ül)
(VILÁGOS LESZ)
ÖTÖDIK JELENET
JOLÁN, JÉZUS
Szín: ugyanaz, mint előző jelenet
JOLÁN: Mi ez a nagy fényesség? (kezét szeme elé emeli) Milyen világos lett. Jaj, de megijesztett!
(Szoba közepén fehér lepelbe öltözve, középkorú férfi áll)
JOLÁN: Már megint nem zártam be az ajtót, Tündi után!) Maga jött a villanyt szerelni? Ilyen hamar? Örülök, mert tudja, ma van a születésnapom, és jönnek a gyerekek. (cigarettázik)
JÉZUS: (szoba közepén áll) Én Jézus vagyok, azért jöttem, hogy világítsak szavaimmal…
JOLÁN: Én sem érek rá, rengeteg a dolgom, maga is, csak tegye a dolgát!
JÉZUS: Én Jézus vagyok, azért jöttem, hogy, ha figyeltek rám! Szavaimmal, a hit…
JOLÁN: Szép neve van, nem is gondoltam, hogy már a Jézus nevet is lehet…
JÉZUS: Én vagyok Jézus, segíteni jöttem…
JOLÁN: A gyors segítség aranyat ér, hangoztatta nagyanyám is sűrűn. Még sok dolgom van, kimegyek a konyhába! (feláll) Milyen érdekes a munkaruhája, még sosem láttam ilyen szép, fehér munkaruhát. Nem koszolódik ez munka közben?
JÉZUS: Nálunk a fehér szín nagyon kedvelt…
JOLÁN: Jól van, nekem ugyan mindegy, ha nem nekem kell mosnom. Nem érek rá magával foglalkozni! (asztalhoz megy, igazgatja a tányérokat) EMEG van terítve, ezzel is készen vagyok, sietnem kell, megyek a konyhába. Szóljon, ha végzett, és alá kell írnom a munkalapját! (konyhába megy, onnan hallatszik) Érdekes, mennyire hasonlít a képen lévő Jézusra, és neki is Jézus a neve… Szerencsére a hús egy részét, még meg lehet menteni. Megyek, felveszem az erősebb szemüvegemet, és megnézem jobban, ezt a fiatalembert.
JÉZUS: (körbesétál a szobában, nézi a falon lévő képeket, majd a virág által eltakart fotelbe ül, csak a hangját hallani) Nincs munkalapom. Nem értem, mit akart ezzel mondani. Nem ér rá, siet… majd ha visszajön, megkérdezem, miben segíthetek neki.
(hangosan csapódik az ajtó)
HATODIK JELENET
FERI, ANNA hangja
Szín: ugyanaz, mint előző jelenet
FERI: (előszobából hallatszik) Csókolom, Anyuka! Megjöttünk, Anyuka!
ANNA: (előszobából hallatszik) Remélem, itthon van, Jolánka Mama!
FERI: Anna annyiszor kértelek, ne hívd, őt Jolánka Mamának! Nem szereti!
HETEDIK JELENET
ANNA, FERI, ÁBEL, ENIKŐ
Szín: ugyanaz, mint előző jelenet
(Anna, Feri, Ábel bejönnek a szobába)
ANNA: (ruházata fehér nadrág, kék blúz) Jól van, Ferikém, nem akarom bosszantani, csak elfelejtem, hogy nem szereti, ha Jolánkának szólítom. Jó napot, csókolom, Anyuka!
FERI: (ruházata fekete farmernadrág, fekete garbó, kezében virágcsokor, asztalra teszi) Anyuka… hol van?
ANNA: Köszönj már, te is, Ábel, kisfiam! Ne kelljen mindig rád szólnom!
ÁBEL: (ruházata farmer, fehér póló, fejével nemet int, közben a szájára mutat)
ANNA: Tudom, tudom kisfiam, de azt mondták az orvosok, hogy a most folyó kísérletek szerint, úgy kell kommunikálnunk veled, mintha…
FERI: Fogadj szót Anyádnak! Szólalj már, meg végre! Tíz éves vagy, és… mit csinál? Most mit csinál? (Annától kérdezi)
ÁBEL: (jelelve köszön) Jó napot kívánok!
ANNA: Köszön… jelel… Most tanulja…
FERI: Mit?
ANNA: A jelnyelvet, most tanulja a jelnyelvet.
FERI: Mi ez az újabb butaság? Csak időhúzás. Tanulna inkább rendesen!
ANNA: Ne veszekedj a gyerekkel! Megmondták az orvosok, türelem! Menj már, kisfiam! (tolja maga előtt ingerülten a fiút) Ne totyogj, mint egy kisbaba!
ÁBEL: (asztalhoz ül)
ENIKŐ: (előszobából hallatszik) Jó, hogy nem csuktátok be az ajtót!
NYOLCADIK JELENET
ENIKŐ, ANNA, FERI, JOLÁN, JÉZUS, ÁBEL
Szín: ugyanaz, mint előző jelenet
ENIKŐ: (bejön, ruházata farmernadrág, fehér póló, hátizsák, szalmakalap, bőrszandál, barna befont haj) Én is itt vagyok.
ANNA: Szia, Enikő! Egyedül, egyedül, sógornőm? A férjedet hol hagytad?
ENIKŐ: Munka, túlóra, fusi, mit tudom én, de nem is érdekel. Már nem!
FERI: Össze vagytok veszve?
ENIKŐ: Ja… lehet, hogy válunk, de Anyukának még nem kell tudni róla!
FERI: Mi hallgatunk, mint a sír, majd te elmondod, ha akarod.
JOLÁN: (konyhából jön) Végre, hogy megjöttetek! Gyere, kis unokám hadd öleljelek!
ÁBEL: (Jolán elé áll)
JOLÁN: (megpuszilja Ábelt) De megnőttél, lassan már le kell hajolnod azért, hogy puszit adhassak neked! Szervusz, Anna, örülök, hogy látlak! Szia, Enikő… és a férjed? Ő később jön? Ferikém, fiam, miért nem látogatsz meg sűrűbben?
FERI: Tudja jól, Anyuka (odaadja a virágot) sokat dolgozom, de ezután, majd sűrűbben… Mi ez a füst a szobában? Megígérte, hogy nem dohányzik többet.
JOLÁN: Nem is dohányzom, csak a hús egy kicsit jobban megpirult, (virágot komódra teszi) azért van füst.
ÁBEL: (könyvespolchoz megy, levesz egy könyvet, visszaül a székre, olvas)
FERI: Apuka hol van? Már egy hónapja nem tudok vele beszélni. Hiába keresem telefonon, nem veszi fel. Szükségem lenne pár szerszámra, megint rosszalkodik a kocsi. Nem baj, majd tortázás közben megbeszéljük!
JOLÁN: Nem tudod megbeszélni vele, mert Apátok nem fog velünk tortázni. Kisebb csodára lenne szükség ahhoz, hogy még együtt tortázhasson velünk.
ENIKŐ: Miért, baj van? Megijeszt, Anyuka! (cigarettára gyújt, asztalhoz ül)
JOLÁN: Nem kell ijedezni lányom, majd mindent elmondok. Ne dohányozz a szobában, a kisgyereknek árt! (megsimogatja Ábel fejét)
FERI: Kiszellőztetek. (ablak felé indul, meglepődve megáll, amikor meglátja a székben ülő idegent) Hát ő ki? Ki maga és mit keres itt? Ez meg kicsoda? (fordul csodálkozva az anyja felé)
ANNA: Kiket enged be a lakásba, Anyuka? Figyelmeztettelek már Feri, hogy mostanában furán viselkedik Anyád, de, hogy ilyen nagy a baj, azt nem gondoltam volna. (asztalhoz ül, Ábel az ölébe ül) Meg kéne teríteni!
FERI: Hallgass, Anna ne idegesíts még Te is! Anyuka, válaszoljon, ki ez az ember!
JOLÁN: A villanyszerelő. (az asztalhoz ül) Megvárjuk Tündikét, és hozom a vacsorát.
FERI: Villanyszerelő… és miért van itt, miért ül a fotelben?
JOLÁN: Nem volt áram, és őt küldték a hiba kijavítására. Biztos elfáradt. Ne légy olyan ellenséges! Mindig olyan ellenséges vagy, már gyerekkorodban is…
FERI: Nem vagyok ellenséges, csak megkérdeztem, hogy…
JOLÁN: Megkérdezted, megkérdezted… Ő… hogy is hívják fiatalember?
JÉZUS: Jézus a nevem.
FERI: Na, tessék! Megmondtam, én megmondtam, erről beszélek. Bevándorló. Ezért nincs munkája a magyarnak a saját országában.
JOLÁN: Elbocsájtottak? Baj van? Nincs munkád, kisfiam?
FERI: Van munkám, még van, valameddig, de amint látható… (vállait felvonva az idegenre mutat) Villanyszerelő…
KILENCEDIK JELENET
JOLÁN, JÉZUS, FERI ANNA, ÁBEL ENIKŐ, TÜNDI
Szín: ugyanaz, mint előző jelenet
JÉZUS: (székből feláll) Nem vagyok villanyszerelő! (fejét lehajtva a szoba közepére megy, szemét becsukja, kezét magasba emeli) Jézus vagyok… azért jöttem, hogy elmondjam nektek, ha figyeltek rám… Segíteni jöttem, hogy veletek legyek, míg a Nap föl nem virrad és a Hajnalcsillag föl nem tűnik a ti szívetekben…
FERI: Miért beszél ilyen furcsán? Fejezze be! Beszéljen érthetően!
JOLÁN: Türelem, Ferikém, kisfiam türelem! Ti csak hallgassátok, nagyon okosakat mond! Nekem, sajnos dolgom van a konyhában. (konyhába megy)
JÉZUS: Emberek… emberek… figyeljenek rám!
ÁBEL: (kiszáll az anyja öléből, izgatottan) Nem látjátok? Anyu, Apu, Nagyi… nem látjátok? Ő, a képről… Ő, van a képen… nézzétek! Halványodik a kép… Ő volt a képen… (Jézus képe elsötétül) most senki nincs a képen… üres a kép!
ANNA: Ábel, ne beszélj össze – vissza! Mit akarsz mondani?
ÁBEL: Anyu, nézz oda a falra… a képre! (Jézus kép irányába mutat)
(SÖTÉT LESZ, ABLAKON KERESZTÜL SZŰRT FÉNY)
JÉZUS: Nem figyelnek rám… nem tehetek semmit… menthetetlenek, még nincs itt az idő… (fokozatosan elhalkul a hangja)
(CSEND LESZ)
JOLÁN: (konyhából hallatszik) Már megint nincs áram. Hol az elemlámpa?
FERI: És még ezeknek adnak munkát? Én megmondtam, mondtam, vagy nem?
ÁBEL: (összecsapja a kezét) Lejött a képről… hát ez nem semmi, ha ezt elmesélem a srácoknak a suliba, nem fogják elhinni… jobb, mint a Harry Potter! (hintaszékbe ül)
TÜNDI: (előszobából hallatszik) Megjöttünk! Mi ez a nagy sötétség? Hol az ünnepelt? Nincs itthon senki?
(szobában lévők egyszerre) Itt vagyunk!
TÜNDI: Miért nem kapcsoljátok fel a villanyt? Egy kattintás és tessék… fénybe borul minden!
(VILÁGOS LESZ)
TIZEDIK JELENET
JOLÁN, BÉLA, TÜNDI, ENIKŐ, FERI, ANNA, ÁBEL
Szín: ugyanaz, mint előző jelenet
TÜNDI: (belép a szobába) Jöjjön, Apuka, itt van a szerető családja. Na, kit hoztam, Anyuka, a hetvenedik szülinapjára, ajándékként?
BÉLA: (belép a szobába, ruházata öltöny, fehér ing, kezében ötven szál vörös rózsa)
JOLÁN: (összecsapja a kezét, Béla felé indul) Béla… hát visszajöttél?
BÉLA: Hiányoztál… Jolán. (virágot átadja, megöleli Jolánt)
JOLÁN: Te is nekem, Béla. Szép virág. Hozom a vacsorát. (kimegy a konyhába)
BÉLA: Az jó lesz… nagyon éhes vagyok! Üljünk asztalhoz!
(mindenki asztalhoz ül, Ábel a hintaszékbe ül)
JOLÁN: (tálcán hozza a vacsorát, Bélának szed, leül) Szedjetek magatoknak!
ANNA: Kisfiam ülj az asztalhoz!
ÁBEL: (jelel, közben fejével nemet jelez)
FERI: Mit mond?
ANNA: Azt, hogy nem éhes.
BÉLA: Mindenhol jó, de legjobb otthon! (enni kezd) Ábel kapcsold be a TV-t!
ÁBEL: (bekapcsolja a TV-t, visszaül a hintaszékbe)
(Ábelen kívül mindenki eszik)
(TV hangja hallatszik: „ A delfinek pontosan ugyanúgy a szöveteik vibrálásával keltenek hangokat, mint ahogy az emberi beszéd kialakult.” halkul a hang, „Olyan módon kommunikálnak egymással, mint az emberek, tehát a delfinek... hang teljesen elhalkul.)
(CSEND)
- FÜGGÖNY -
SZÜNET
MÁSODIK FELVONÁS
Szín: bútor ugyanaz, mint első felvonásban, Jézus képe újonnan keretezett, üres kalitka, régi TV, mellette a földön modern LED Tv bontatlan csomagolásban, ebédlő asztalon laptop. Fények meleg augusztus, délutáni.
ELSŐ JELENET
JOLÁN, egyedül
(bekapcsolt TV-én hallható: „a mesterséges intelligencia segíti az embereket a tanulásban, a munkában, könnyíti az emberi kommunikációt, mert”, recsegni kezd a készülék, a recsegést elnyomja a kintről jövő gyerekricsaj)
JOLÁN: (ősz konty, ruházata fekete ruha, bolyhos papucs, hintaszékben ül, zöld-fehér csíkos sálat köt, feláll, tűket a székben hagyva, sállal a kezében TV-t lekapcsolja, egyedül) Ne recsegj itt! Bekapcsoltalak, de minek? Mesterséges intelligencia, már csak ez hiányzik… Rád is rád férne a pihenés! (kezében lévő sállal törölgeti a TV-t) Béla, szegény nagyon ragaszkodik hozzád, pedig mióta rossz a hallása… inkább csak dísznek vagy itt, az emlékek… na meg, Józsi miatt! Nincs neki TV-je, a meccs miatt át szokott jönni… ma is jönne, de ma nem lehet! (egyik kezével simogatja a derekát, másik kezében lévő hosszú sállal törölgeti a képeket) Csak a derekam ne fájna! Észre se venném, hogy ma vagyok nyolcvan. Jön a család. Mert mi még mindig… hogy is szoktam mondani? Szerető család vagyunk, igen, ezt szoktam mondani mindenkinek. Együtt ünnepelünk. Én sütöm a tortát, ahhoz ragaszkodom. (ablakhoz megy a sálat maga után húzza, ablakhoz érve nyaka köré tekeri, becsukja az ablakot) Ezek a gyerekek soha nem nőnek fel? Hol van már ez a Béla ennyi ideig? Sok dolog van még, meg is kell teríteni! (visszaül a hintaszékbe, kezébe veszi a kötőtűket) Hol van a sál? Ja, a nyakamban! (letekeri a sálat, kötni kezd)
CSENGETÉS
JOLÁN: (kiabálva) Gyere be! Nincs bezárva!
CSENGETÉS
JOLÁN: (kiabálva) Mondom, gyere be! (halkan) Lehet, hogy bezártam? (feláll, a sálat maga után húzva megy az előszobába, hangosan) Van kulcsod!
MÁSODIK JELENET
JOLÁN, BÉLA
Szín: ugyanaz, mint előző jelenet
(Jolán és Béla bejönnek, elől Jolán maga után húzza a sálat, mögötte Béla öltönyben, fehér ingben, kerekes, bevásárló kocsit húz, megbotlik a sálban)
BÉLA: Hogy azt a… hajdermennykűs rézfán fütyülős rézangyalát! Mi a fene ez?
JOLÁN: Sál. Láthatod. (karjára teríti a sálat)
BÉLA: Sálat kötsz? Kinek?
JOLÁN: Neked… ajándék, karácsonyra.
BÉLA: Nekem?
JOLÁN: Igen. Láthatod (mutatja) … zöld-fehér.
BÉLA: Látom, de minek? Nem értem.
JOLÁN: Azért, hogy ne fázz, amikor nézed a meccset.
BÉLA: De, Jolán, drágám… ne idegesíts! A TV-n nézem a meccset. Nem képzeled, hogy kötött sállal a nyakamban fogok a szobában ülni, meccset nézni!
JOLÁN: Nemhogy örülnél… más örülne, ha ilyen (mutatja a sálat) szép sálat kötne neki valaki. Bezzeg a Józsi, bezzeg ő örülne… neki nincs aki sálat kössön.
BÉLA: Hát akkor köss neki! Vagy add neki ezt, mit bánom én!
JOLÁN: Meg is érdemelnéd, hogy neki adjam. (halkan) Nincs kék fonalam.
BÉLA: Add neki! Úgyis virágokat küld neked. Tessék, ezt ő küldi! (a bevásárló kocsiból megtört szárú virágcsokrot vesz elő, Jolánnak adja)
JOLÁN: (feláll, sálat a székben hagyja, virággal a kezében, a kerekes kocsit húzva a konyhába megy) Ne szólj hozzám! Nem szégyenled magadat? Ma van a születésnapom.
BÉLA: (telefonál) Jó napot! Érdeklődöm, mikor hozzák ki a tegnap megrendelt virágot? Bokor utcába, igen, tegnap rendeltem. Értem… igen, hatvan szál vörös rózsa, harminc szál sárga… rendben, köszönöm. (kezébe veszi a sálat, nézegeti, mosolyog) Jó lesz a derekamra, meccsnézéskor. (bekapcsolja a TV-t, elé ül, a sálat a dereka köré tekeri, TV-ből Fradi meccs hallható)
CSENGETÉS
HARMADIK JELENET
JOLÁN, BÉLA, ÁBEL
Szín: ugyanaz, mint előző jelenet.
JOLÁN: (bejön) Csengetnek. Nem hallod? Vedd halkabbra a TV-t! (lehalkítja a TV-t, előszobába megy)
BÉLA: (feláll) Na… mit csinálsz? Nem hallok semmit. (felhangosítja a TV-t)
(Jolán és Alex bejönnek)
JOLÁN: (TV-t, lehalkítja) Mondtam már, hogy halkabban tévézz!
ÁBEL: (ruházata farmer, fekete póló, robot figurákkal mintázva, jelelve köszön)
Jó napot Mama, szia Papa!
BÉLA: Mikor eszünk? Éhes vagyok. Legalább egy sört ihatnék! Lőj már!
JOLÁN: Ha megjönnek a gyerekek akkor ebédelünk. Ünnepi ebéd lesz. (Alexet megöleli) Megint nőttél kis unokám. Nézd, Papa milyen szép szál unokád van! Anyádék mikor jönnek?
ÁBEL: (jelelve) Majd.
JOLÁN: Értem… majd. Mint mindig, kicsit késnek, Sok a dolguk. (konyhába megy) Addig beszélgess a Papával!
BÉLA: (nem veszi észre Alexet, TV-t nézi) Hogy azt a… nem tudnak ezek focizni! Jobbra vidd, ne balra! Pipába, pipába lődd, te falábú!
ÁBEL: (felveszi az asztalról a laptopot Béla háta mögé áll, jobb vállát megérinti, balra lép)
BÉLA: (jobbról hátra néz) Ki az? Ki van itt?
ÁBEL: (balról előlép)
BÉLA: Jaj! Ne ijesztgess, hallod-e! Ki engedett be?
ÁBEL: (jelelve) Mama.
JÓZSI: Biztos a Nagyanyád! Hozz ide egy széket! Ülj ide mellém! Fradi meccs van. Nem jó meccs, de meccs. Nem tudnak ezek focizni… kapufa… tessék… megint kapufa! (a sálat letekeri a derekáról, Alex kezébe teszi) Bezzeg a régi nagyok, Puskás, Albert, Törőcsik… azok igen, azok tudták mi a foci!
ÁBEL: (kezében a sállal az asztalhoz megy, asztalra teszi a sálat, megfogja a laptopot, nézegeti, a fejét csóválja, visszateszi az asztalra, újra kezébe veszi, jelelve) Ez van! (kezében laptoppal felmegy a lépcsőn)
BÉLA: Jolán mikor eszünk? (feláll, komódhoz megy, nyitogatja) Legalább valami sütemény lenne idegesség ellen! (hangosan) Jolán! Hol a süti?
JOLÁN: (bejön, ruhája előtt fehér kötény, tányéron pogácsát hoz, asztalra teszi) Nincs süti eltettem, majd, ha jönnek a gyerekek… mondtam, majd, ha jönnek a gyerekek! (Béla pogácsát kivevő kezére üt) Nem mész innen! Hol van Ábel?
BÉLA: Nem tudom, én a meccset néztem. Fincsi a pogácsa. Lehet, hogy hazament. Nem mondta, hova megy. Nem mond az nekem semmit.
JOLÁN: (komódból tányérokat vesz elő, terít) Mondja az, a maga módján, csak mi nem értjük.
BÉLA: (visszaül a TV elé) Ne a maga módján, hanem hangosabban mondja, hogy meghalljam! Mondtam már neki elégszer, hogy kicsit nem jól hallok, egy kicsit…
JOLÁN: Nem kicsit, hanem nagyon. Vedd halkabbra a TV-t!
BÉLA: (feljebb hangosítja a TV-t, feláll) Megnézem a fridzsidert, Úgy emlékszem van még egy doboz sör. (megbotlik a TV dobozban) Hogy azt a… mi ez? Tele van a lakás a dobozaiddal…
JOLÁN: Az ajándékom, a gyerekektől kaptam. Nem tudom mi van benne, meglepetés, majd kiderül, ha jönnek…
CSENGETÉS
JOLÁN: Már itt is vannak! Jövök már, sietek! (előszobába megy)
BÉLA: Hú, de furcsa emberek vannak a TV-ben! Úgy néz ki, mint egy robot… főzz valamit… Jolán gyere, nézd már! Robotok főznek… a robotok már a konyhában vannak! (nevet) Megyek a konyhába a sörömért. (kimegy a konyhába)
NEGYEDIK JELENET
JOLÁN, BÉLA, ANNA, FERI
Szín: ugyanaz, mint előző jelenet
(Jolán, Feri, Anna bejönnek)
FERI: (ruházata fekete szövetnadrág, fehér ing, kezében virág csokor) Papa nincs itthon? Napok óta keresem, a kocsi miatt, de nem tudok vele beszélni. Hiába hívom! (Jolánt megpuszilja, átadja neki a virágot) Boldog születésnapot Anyuka!
JOLÁN: A Papa nem hallja a telefont. Nekem telefonáljatok, majd én elmondom, hogy mit akartok mondani neki! Nagyon szép virág, köszönöm.
ANNA: (ruházata fehér ruha, fehér kalap, fekete aranycsatos szandál, kezében doboz desszert) Boldog születésnapot, Jolánka… Anyuka! (Jolánt megpuszilja, átadja neki a desszertet)
JOLÁN: Köszönöm. Vázába teszem a virágot. (kimegy a konyhába)
ANNA: Alex nem jött még? (kalapját leveszi, hintaszékbe ül)
FERI: Ki kell szellőztetni! (kinyitja az ablakot)
JOLÁN: (bejön, kezében pohár víz) Nem ihatsz sört! Megmondta az orvos. Csak vizet ihatsz!
BÉLA: (Jolán mögött jön, kezében fémdobozos sör) Jó iszok azt is, majd ez után. (magasba emelve mutatja a sört)
JOLÁN: (Béla kezéből kiveszi a sört, pohár vizet odaadja neki) Ma már ittál egy sört, most már csak vizet ihatsz, de azt jó sokat! (Feri felé fordul) A veséje miatt kell! Az orvos mondta.
FERI: Szervusz, Apa! Végre találkozunk! Kérdezni szeretném, a kocsi…
BÉLA: Nem érdekelnek az autók, örülök, hogy a régit el tudtam adni! Eszedbe ne jusson venni nekem egy kocsit! Nem kell! (vizet megissza, poharat asztalra teszi)
FERI: Eszem ágában sincs autót venni, Apukának! Miből vennék? Nincs egy fillérem se, Anna fizetéséből élünk.
JOLÁN: Nincs munkád, kisfiam? Megszűnt a munkahelyed? (teríti az asztalt)
FERI: Még nem, de leépítések vannak, a pénz meg kevés. (asztalhoz ül, nézegeti a tányérokat) Milyen szép ez a készlet. (megfordít egy tányért) Most látom Hollóházi. Biztos sokat ér.
JOLÁN: (komódból tányérokat vesz elő, asztalra teszi) Nászajándékba kaptuk anyáméktól. Hat darabos, csak ünnepkor terítek vele, a többi már sima fehér. (hét terítéket tesz az asztalra)
BÉLA: (a TV-hez megy, megbotlik a dobozban) Hogy azt a…. mi ez a doboz? Nézzétek, Anyátok újabb doboza! Már megint rendelt valami vacakságot, tele a lakás dobozokkal. Hiába mondom neki, hogy nekünk már nem kell semmi, a régi dolgokat is el kell ajándékozni! (leül a TV elé) Ferikém neked adom a szerszámos készletemet, még apámtól kaptam, kopott, de még használható.
FERI: Nem kell Apa, van nekem is.
ANNA: Van neki mindenféle szerszáma, csak ott áll a sok frinc-franc a polcon, de nem csinál velük semmit. Még egy körtét sem tud becsavarni. (konyhába megy) Mit vigyek be, Anyuka?
JOLÁN: A salátát, mást még ne, maradjon minden a melegen. Majd, ha mindenki itt lesz… jöhetnének már!
BÉLA: Gyűjtögető. Anyjától örökölte, nem tőlem. Én minden felesleges dolgok kidobok. Jolán mikor eszünk? Éhes vagyok.
JOLÁN: Például a régi kotyogót, azt is kidobta. Ő nem kávézik, neki felesleges volt, engem meg sem kérdez, csak dobál kifelé mindent.
ANNA: (bejön, a salátát komódra teszi) Vegyen újat, nagyon jók vannak! Én is most vettem egy szuper, modern készüléket. Hogy az miket tud!
FERI: Annyi pénzért, amennyibe került fel is kellene szolgálnia a csodás kávét, fityulával a fején!
ANNA: Neked semmi sem jó! (Feri mellé ül) Különben is az én pénzemen vettem, neked nincs is miből, azért nem vásárolsz.
JOLÁN: Gyerekek, gyerekek ne veszekedjetek! Azért vagytok itt, hogy ünnepeljünk, mint egy szerető család. Ma van a születésnapom. Kisfiam, inkább hívd fel a lányokat, hogy miért nem jönnek már!
CSENGETÉS
JOLÁN: Na, végre! (előszoba felé indul)
ÖTÖDIK JELENET
JOLÁN, BÉLA, TÜNDI, ENIKŐ, FERI, ANNA
Szín: ugyanaz, mint előző jelenet
(Tündi és Enikő bejönnek)
TÜNDI: (ruházata fehér nadrág, piros blúz, fehér magas sarkú papucs, vállig érő haj, kezében virágcsokor) Nyitva volt az ajtó. Puszi mindenkinek!
ENIKŐ: (ruházata fehér nadrág, kék blúz, fehér magas sarkú papucs, konty, kezében virágcsokor) Csókolom, Anyuka! Szervusz, Apa! Sziasztok!
JOLÁN: Végre, végre, hogy megjöttetek!
FERI: Sziasztok! Csak egyedül… nincsenek udvarlók?
TÜNDI: Irigykedsz? Van is miért…
ENIKŐ: Udvarló lenne, ha kellene, de nekem ugyan nem hiányzik senki!
ANNA: És az exed? Mi van vele?
ENIKŐ: Mit tudom én, de nem is érdekel! Örülök, hogy megszabadultam tőle! Jó nekem egyedül.
TÜNDI: Jó nekünk így, ketten vagyunk, sosem vagyunk egyedül. Ugye kis húgom? Vigyázz rád a nővéred.
ENIKŐ: Megint kezded? De nagy a szád… tíz perc… tíz perccel előbb bújtál ki… nem kellene mindig ezt emlegetned!
TÜNDI: Annyival több is az élettapasztalatom.
JOLÁN: Lányok, lányok ne vitatkozzatok! Ünnepelünk, a születésnapomat ünnepeljük. Együtt vagyunk, ahogy egy szerető családhoz illik.
TÜNDI: És Ábel hol van?
ANNA: Volt már itt, csak valahova elment. Mindjárt írok neki, hogy iparkodjék, mert várjuk! visszaírt, mindjárt itt lesz.
(nyílik a feljárati lépcső végén lévő ajtó, az ajtóban Ábel áll)
HATODIK JELENET
JOLÁN, BÉLA, FERI, ANNA, TÜNDI, ENIKŐ, ÁBEL, JUNIOR 1
Szín: ugyanaz, mint előző jelenet
ÁBEL: (a lépcső tetején áll) Itt vagyok. Itt vagyunk.
JUNIOR1: (kilép az ajtón, Ábel mellé áll, gépi hangon) Itt vagyunk.
JOLÁN: Vizet, vizet… (elájul)
ANNA: Jesszusom!
JUNIOR 1: Nem… én Junior 1 vagyok.
FERI: Ábel, fiam… kicsoda ez a micsoda?
ANNA: Biztos a barátja. Kicsit furcsa, de el kell fogadnunk, ha ilyenek a barátai, Istenem…
JUNIOR 1: Junior 1 vagyok.
TÜNDI: (szalvétával legyezgeti Jolánt) Mama, Anya térj magadhoz! Enikő hozzál már vizet, nem látod, hogy mi történt?
ENIKŐ: (a robotot nézi) Látom, látom, csak nem értem. Mi ez?
TÜNDI: Ne bámuld már ezt a fura fazont! Hozzál már vizet, Anyánk elájult!
ENIKŐ: (mozdulatlanul) Jó, jó… hozok vizet.
TÜNDI: Menj már!
ENIKŐ: (lassan feláll, konyhába megy) Megyek… hozok vizet.
BÉLA: Kicsoda ez Ábel mellett? Te csináltad Ábel? Milyen ügyes vagy! Mindig is tudtam, hogy ügyes… az én unokám!
FERI: Ez egy robot. Nem látja Apuka? Ez egy robot. Ábel, hogy került ide ez a robot? ki fogja ezt kifizetni? Én egy fillért sem adok érte, nincs pénzem ilyen dolgokra. Majd Anyád… kérj tőle pénzt! Biztos ő találta ki ezt is!
ANNA: Nem tudom miről beszélsz? Azt sem tudom, hogy mi ez?
JUNIOR 1: Junior 1 vagyok.
ÁBEL: (lejön a lépcsőn)
JUNIOR 1. (Ábel mögött jön)