Gyónjál még délután

Na hallod, mik vannak már? Tegnap hozzád is bekopogtak? Hogy nem szégyenlik ezek magukat. Terhesen, persze, majd beengedem, hogy aztán nekem ideszüljön, kirakni se lehetne, majd még a lakást is kilopnák alólunk. Az asszony azt mondta, a férje az vele, de nem lehet azt tudni már ebben a világban. Olyan zavarosan nézett, mintha pillantgatott volna befelé. Esküszöm, azt mérte fel, érdemes-e betörni. Hogy pénzt kínáltak a szállásért? Nekem azt nem is mondták, de nekem aztán nem kellett volna a pénzük, vigyék csak oda, ahova akarják. Ja, hideg volt, igazad van, rendesen lehűlt, fűteni is kell, hogy ezt miből fogom kifizetni! Az én kis nyugdíjamból nem lehet ám dőzsölni, nem hajtom én húsz fok fölé a termosztátot. Be volt bugyolálva az a kis nő, láttam én, kibírja az, biztosan hozzászokott. Én nem tudom, honnan jött, valami názáretet emlegetett, de ki hisz már ezeknek. Hogy? Szép barna szeme volt? Azt én nem néztem, becsaptam az orra előtt az ajtót, de előtte még megmondtam nekik, hogy tőlem oda mennek, ahova akarnak, itt nincs helyük.

Minden házba becsengettek? Tényleg? A Jucika biztos adott nekik bejglit. A szerencsétlenek, azok se tudták, mit fogadnak el! Sose tudott az a nyámnyila se sütni, se főzni. Nem is csoda, hogy olyan volt az embere, amilyen. Járt az mindenhova, otthon meg próbált rendet tartani, ezzel a kis senkivel nem lehetett máshogy. Nem látta már három éve? Nem tudom, hogy él meg azóta, a pénzt se tudta beosztani sose. Ja, ezért osztogatja el még a betevőjét is. Én nem vagyok ilyen bolond, megbecsülöm én azt, amim van.

Azt mondod végül találtak valami helyet? Valami garázsban? Itt az utcában? Remélem nem itt, nem közösködnék ilyenekkel, ki tudja, az éjjel még ki is rabolnának, én nem vagyok olyan bátor, mint te. Ki is fogadná be őket, ez a környék nem olyan, itt rendes emberek élnek. Már a többség. Mert ezekkel a fiatalokkal nem lehet mit kezdeni, nem lehet bennük megbízni, ezek lehet még az ágyukba is beengednék őket. A város szélén nagyon is jó lesz nekik. Onnan a HÉV-vel bejutnak ahova akarnak, vásárolgatni, meg koldulni a belvárosba. Napjai lehetnek annak az asszonynak, láttam rajta, nagy volt már a hasa, felelőtlenség ilyenkor mászkálni. De ezeknek semmi sem számít. Meglásd, holnap meg majd benne lesznek a hírekben, hogy az asszony ott szült meg, a garázs padlóján.

Ki tudja, hány pondrót hagytak ezek már a világban mindenfelé. Törték a magyart is, emlékszel? Pedig az az asszony olyan fiatalka volt még. Aztán csak így, a semmire gyereket vállalni. Nem tudják ezek, mi a felelősség. De most komolyan. Amikor mi Lacikámmal összekerültünk, nekünk se volt semmink, de csak összeszedtük magunkat. Az istennyugosztalja. Ide született mind a két gyerek, te is jól tudod, megvolt mindig mindenük. Hogy Lacikám néha megitta a magáét? Na és, egy férfinak ez csak kijár. De azért az rendes ember volt, na. Sose cibált volna engem terhesen át a fél világon. Így, utolsó idősen még a szobából se hagyott kimenni.

Remélem, egészséges lesz az a gyerek. De azért csak megnézhette volna már, kiket választ a szüleinek. Hallottam én ezt, meg láttam az újságban is, és a templomban is azt mondják, az Isten akkora terhet ad, amit el tudsz viselni. Jut eszembe, reggel megyünk, ugye? Korán gyere ám, nem állom én végig a misét, most biztos sokan lesznek, karácsonykor tele a templom. Foglalok persze, foglalok neked mellettem, a szokásos helyen, tudod, harmadik sor bal széle. Onnan rálátni a betlehemre, az Ilus rakta össze a hittanosokkal, remélem, most tisztességesen elrendezik a szalmát, nem úgy, mint tavaly. Vastag harisnyát húzzál, a templomban olyan hideg van, majd megveszünk abban a másfél órában. Menni kell majd áldozni is, ünnep van, gyónjál még délután.