Az anyám volt

gomolyagok mindenütt
tele van velük a múlt
lassan áramló sötét füst
magához húz mindent

apával a kislányka
egy pergolában ül
szeme hatalmasra tárva
előtte kávéja

jelenés! – mondják sokan
szépsége már-már mágikus
fekete haja bájosan
szikrázik a fényképen

*

az emlékek között
gomolyog szürkén a füst
lassan be- és átszövött
mindent az ajtó üvegén

apa és a lány ahol álltak
– az utcán találtam őt
közömbös hangra váltva
majd otthagyva őt

a zsidó árvaház az életet
jelentheti a most néma
fruskának – egy éjjelen
mert nincs maradása itt –

tizenkét évesen megszökik
nem bírja család nélkül
a többieket SS-ek vagonba lökik
az anyját meg a nyilasok

*

mint a marquina márvány
az emlékek fekete tömbje
résen enged apró zárványt
lassan és némán reped

megmenekít lányt anyát apát
bátor sors vagy a csoda
hullott házukra gránát
– övék lett holt rokonok hona

*

lassan elfedi a tó tükrén
a fényt a múltak árnya
füst gomolyog szürkén –
vagy nem is volt soha?

a mozi páholyában vagy
hazafelé séta közben?
lett anya a lány apa a hadnagy
s az életbe zökkent még valaki

sötét volt az biztos
meg-megállva kanyargós úton
csak a lámpák fénye csillog
fecskék fészkükre szállnak

*

gomolyagok mindenütt
tele van velük a múlt
lassan áramló sötét füst
húz magához mindent

az élet eltelt a szépség elmúlt
feküdt redők között az ágyon
karja kinyúlt szemet behúnyt
s e percben valaki visszafogta még

az öregasszony mint a pergamen
öreg volt ráncai mint a márvány
bőrén betűi alighanem
csak égi fénnyel látvák

*

lassan elfedi a tó tükrét
a földi fényt a múltak árnya
füst gomolyog szürkén
– fény nem is volt soha?