A klinikán

Az órámra nézek.

A klinikán most látogatási idő van. Aztán a szokásos menzás ebéd,
majd csendes pihenő, hogy a betegeknek legyen két órájuk emlékezetükbe vésni
az ágyak és az ablak rácsait.

Azt este a legrosszabb, az éjszaka a legjobb.
(Alvás helyett a könyörgő lámpafénynél sétáltam tollammal a füzet sorai között,
motivációs szövegeket hallgatva az ócska MP3-adról.)

Mindenre fájdalmas intenzitással emlékszem.
Az ápolókra, a retkes hamutartóra, rád.
Csak az egyedül töltött karácsony marad ki.

Végigaludtam.

Már nem sírtam.