Kék csokornyakkendőd

pörgesd meg, simítsd precízre
s két cigarettád között
a negyvenből, egy éjszaka
csorgass tintaként ezüst
szavaidból néhányat nekünk
ölj meg egy varangyot véresen
barnán, sárgán és vörösen
színezd ki nedveivel a kósza
kóbor létet, a kikacsintót
a szóló szőlőt, az édes lányok
alma-mellét, a frakkot, a pompát
márvány-mozdulatlan
ujjaid között a telefont
mit az elmúlás, e szorgos
pók rég tele font
a ko-ko-kokainos elmélyülést
s a kiabáló boldogságot

Kosztolányi, lassan mind
elárultunk, vissza-
gombolyítva gyáván
részegséged színes fonalát
amiért porig égtél, a kincstől
mert a rútat megírni
valahogy könnyebb
alátétnek vetni a könyvet
tűrni, hogy ömlő hangod
után, gégéd foglyaként el-
némulnak a budai gangok
s tér leszel, szobor, iskola
évfordulós koszorú, melyen
látjuk, folyton átvigyorog
könnyed kíméletlenséged

vajon ismerünk téged?

Budapest, 2023. augusztus 4.