Hajnal Éva

Pilinkél a hó. Bearanyozza lelkem.
Ünneplőt öltök. ÜNNEPLŐT.

Ráncos alma az este,
barázdáiban rejtőzik a csend. RÁNCOS.

Hideg futkos a bokrok hátán,
avarban ténfereg a tél. HIDEG.

Egyenes szívvel nehéz
e görbe világ útvesztőiben. NEHÉZ.

Veszteségeink tesznek erősebbekké,
vagy örömeink? VAGY?

Minden lépéssel közelebb jutok hozzád.
Néha távolabb. NÉHA.

Felszállt a köd, már tisztán látszik a szándék.
Jobb volt homályban. FELSZÁLLT.

Lábát lógázva velem ücsörög az est.
Kis harang kondul. VELEM.

Tücsök ciripel, míg teám kortyolgatom.
Lám, ketten vagyunk. KETTEN.

Fénybe mártózik a hajnal, inge véres.
Így születünk mind. ÍGY.

Kitárt ablakod hamar bezárja a tél.
Sok csendre számíts! CSENDRE.

Szilvát számol az ősz, hópihéket a tél.
Tavasztól mit vársz? MIT?

Csak lélegzetnyi a tavasz,
tél és nyár közt csipetnyi mosoly. CSAK.

Ma vihar dúlt szét minden avítt megszokást.
Kedvemre esett. MA.

Fűpamacsok közt botladozó pillangó.
Lehetnék én is. LEHETNÉK.

Már nem akarom megérteni, mi történt.
Csak dúdolok itt. DÚDOLOK.

Késő éjszaka eső kér menedéket.
Hiába zörget. KÉSŐ.

Leszakadt gombként elgurult ez a reggel.
Négylyukú bánat. ELGURULT.

Kigombolt kabát a tavasz.
Csipkegallér egyszerű ruhán. EGYSZERŰ.

Messzire kellett utaznom,
hogy észrevedd jelenlétemet. MESSZIRE.