Feszültség

A becsengetés éles hangja, akár a mágneses mező az apró vasreszelékdarabkákat, úgy rendez minket szabályos alakzatba a szorongás erővonalai mentén, a fizikaterem szűk padsorai között. Belép a rettegett tanár, Bitó Árpád. Alig észrevehető fejbólintással jelzi, hogy leülhetünk. Az asztalára dobja a naplót, lapozgatni kezd –, mint a hóhér, aki elégedetten hurkolja a kötelet azon töprengve, hogy könnyű vagy inkább lassú, szenvedéssel teli halált okozzon az elitéltnek. A nyakamhoz kapok, egyre nehezebben veszem a levegőt, nedves tenyeremmel masszírozom a tarkóm. Bözsi ne sírjon, Bözsikém drága, feledjen el, énekli fals hangon Bitó. Az osztály csendben várja a kivégzést. Irigylem azokat, akikben működik a túlélési ösztön, ők velem ellentétben nem ülnek magukba görnyedten, hogy a nyakukra tekeredő kötél bevégezze a dolgát, inkább megkísérelik különböző technikákkal elkerülni a felelést.

Szendrei, üveges tekintettel igyekszik bűvöletbe ejteni a tanárt. Az előző szünetben mesélte, hogy tegnap éjjel látott egy francia krimit, amiben a gyilkos halálba szuggerálta az áldozatait. A szülei elváltak, egyedül neveli az anyukája, aki festőművész – bírom nagyon, mert stoplis cipőben jár és pipázik. Elvont művészlélek, ahogy a volt férje hívja. Mindent ráhagy egy szem kisfiára, amivel persze Szenya apja, aki gazdag hajókereskedő Spanyolországban, egyáltalán nem ért egyet. Szenyának saját számlája van, minden héten egy rakás lóvét utal neki az örege, rendesen kitömi pénzzel. Ezzel meg az anyja nem ért egyet, ezért a válás szinte semmit nem változtatott a helyzetükön, továbbra is sokat veszekednek, hiába élnek kétezer kilométer távolságra egymástól. Szenya egy elkényeztetett ficsúr, aki jódolgában megveti a pénzt. Minden héten rendel valami felesleges, drága kütyüt, amit néhány napig használ, aztán odaajándékoz valakinek. Nemrég beszerzett egy menő hifi lemezjátszót quartz kormányzással meg kézi fordulatszám-beállítással és megvan neki az összes The Smiths album elsőnyomású vinyl lemezen, amiért a fél karomat odaadnám. Múlt hét pénteken vett egy méregdrága Adidas sportcipőt, amit még aznap délután szétrúgott focizás közben. Engem, ha ilyet csinálnék, elevenen megnyúznának otthon, az tuti.

Aztán ott van a másik haverom, a Fazekas. Fazi. Mostanában feltűnően jó a kedve. Ez mondjuk érthető, mert amióta az a dögös egyetemista lány korrepetálja, folyton a hegyes melleit lesi. Azt mondja arra a napra vár, amikor a szeme láttára fogja átlyukasztani a csajszi mellbimbója a pólóját. Állítólag a fürdőszobában egyszer megleste a bigét, amikor náluk zuhanyozott, mert csőtörés volt az albérletben ahol lakik, és akkor látta, hogy a spinének borotvált a lába között. Szerintem kamuzott, de ha mégsem, akkor igazi mázlista, mert tízpontos a pipi. Különben meg sokat javultak a jegyei, hónapok óta nem kapott karót. Egy ideje már vacilál is rendesen, mert amióta jobban tanul, nem veri a faterja, viszont le akarja mondani a drága különórákat, és akkor nem lesz többé cici stírölés. Tegnap bevallotta nekem, hogy belezúgott a csajba, ezért újra elhanyagolja a tanulást, a felképelést már egyébként is megszokta. Az apja verekedős kedve azért nem múlt el teljesen, minden hónap tizedikén, amikor részegen megy haza fizetésnapon, Fazi anyukáját menetrendszerűen megpofozza, hogy éjszaka ne merészelje kilopni a zsebéből a pénzt, amíg alszik. Reggel, amikor felébred, már csak két sörre valót talál a nadrágjában, de nem szól érte, mintha mi sem történt volna, frissen borotváltan ül le a reggelizőasztalhoz, arcszesz és piaszag keveréke árad belőle. Egy újabb hónapig ismét tisztes férj lesz belőle. Faziékkal lakik a nagymamája is, aki az anyja szerint kitűnően főz, ő viszont meg sem kóstolja, mert undorodik attól, hogy az öreglány nyitott ajtónál ül a vécén, a klausztrofóbiája miatt. Fazi most struccpolitikát folytat, a könyvei mögé bújik. Megdermed. Ahogy nézem, eszembe jut, olyan, mint amikor filmezés közben apám kimegy cigizni a gangra, és egy izgalmas jelenetnél megnyomja a pillanatmegállítót. Fateromnak nem túl jók az idegei, az üldözéses jeleneteknél rendesen kapaszkodik a fotel karfájába és dülöngélve követi a főhős manővereit. Aztán besokall, leállítja a filmet, rá kell gyújtania, különben remegni kezd. Azt hiszem, az élethez is jól jönne neki egy távirányító.

Vadnai megint a Buddy Holly-t adja elő. Kölyökképű, laza srác, de ha valami felbosszantja, akkor olyan hangos lesz, mint egy elszabadult vaddisznócsorda. Ezért is Vadóc a beceneve. Az apja sikeres filmrendező, egész évben forgat valahol a világban, csak a nagy keresztény ünnepeken van együtt a család, az anyukája szerint. Vadóc leragadt az ötvenes években, mindene a rock and roll. Buddy Holly a kedvence, szempillaspirállal rajzol magának barkót, ha hétvégén bulizni megy a nagyapja esztékákeretes szemüvegében, zselétől ragacsos séróval. Már megint az áldozati bárány szerepében tetszeleg. Ártatlan bociszemekkel néz, hogy itt vagyok, ide tessék lőni, nekem már úgy is mindegy. Fixírozza Bitót, egyenesen provokálja, őt aztán nem érdekli, ha kihívják felelni. Önzetlenül áldozza fel magát, akár egy háborús hős, hátha valaki értékeli a vakmerőségét. Ez a trükk jó párszor bevált neki. Bitó persze most is ráharap a horogra.
– Vadnai, mi ez a krisztusi hajkorona?
– Pompadúr, tanár úr kérem!
– Ne mondja! Ha kihívom, akkor is ilyen okos lesz, Elviszkém?
Vadóc megadóan feláll és elindul a tábla irányába.
– Buddy Holly, nem Elvis, te hólyag – morogja, amikor elhalad mellettem.
– Ki mondta, hogy maga felel?
Megkönnyebbülten kullog vissza a helyére, lazán rám kacsint, akár egy rock and roll sztár. Megint megúszta.

Akinek lövése sincs a fizikához, az a Bocskó Áron. Bocsesz. Szeptember óta bajuszt növeszt, és legalább olyan komolyan gondolja, mint a hegedülést. Nincs semmi baja, most mégis egyfolytában köhög, prüszköl, az orrát fújja, mert így akarja elrettentetni Bitót attól, hogy felszólítsa. Ugyanis a hóhér kényszeresen fél a betegségektől, hipochonder. Bocsesz az anyukájától tudja ezt, mivel egy gimibe jártak Bitóval, aki állítólag akkoriban csak azért ment le az iskolaorvoshoz, hogy már csak a doki köszönésétől is jobban érezze magát. Ha egy új betegségről hallott, rögtön elkezdte produkálni a tüneteit, szívatták is ezért alaposan az osztályában. Bocsesz az anyjával és a nővérével él. Az apja meghalt bőrrákban, a végén már tele volt a teste sötétbarna foltokkal, mintha felrobbant volna egy kávéfőző mellette. Bocsesz kissé csajos lett a két nő hatására. Ez mondjuk érthető, de sokszor idegesít, mert az az érzésem, hogy bennem keresi a pótapát. Én viszont csak a haverja akarok lenni, van jobb dolgom, mint megtalálni a lelkéből hiányzó darabkát. Arra ott van neki a muzsikálás.

Pongrácz, a jólfésült eminens, látványosan zsebkendőt ad Bocsesznak. Az egyetlen az osztályban, akinek nincs félnivalója. Egyszer le is állt vitatkozni a Bitóval, és neki lett igaza, ezért aztán tisztelem, még a strébersége ellenére is. Náluk mindkét szülő orvos és Fazi szerint, aki a szomszéd házban lakik, keményen isznak, ugyanis sűrűn látja őket, a közeli visszaváltónál, üres borosüvegekkel csörömpölni. Pongrácz a tanulásba menekül, elsőtől kezdve színjeles. Tenyérbemászó vigyorral néz körül, élvezi a kis gyökér, hogy rajta kívül mindenki retteg. Legszívesebben odamennék hozzá, hogy az önelégült koponyájára öntsem a kakaómat. Éppen elképzelem, ahogy folyik le a barna nedű azon a tudálékos vízfején, amikor a hóhér kimondja a nevemet. Először nem hiszem el, hogy engem szólított, ezért úgy teszek, mintha nem is hallottam volna. Olyan ártatlanul nézelődőm, ahogy egy némafilmes klisékben bővelkedő burleszk ripacskodó szereplője. A tanár felnyársal a szemével és gunyoros mosollyal kérdezi, talán kérvényt nyújtson be, hogy hajlandó legyek végre a táblához fáradni. Az osztálytársaim megkönnyebbülten felsóhajtanak körülöttem, Vadóc halkan felnyerít. Nesztelen mocorgás indul a padok között, szép lassan kezdik visszanyerni az egészséges színüket. Mintha egy zombifilmet visszafelé játszanának, és a sápadt élőhalottak újra eleven emberekké válnának.

Szepezdi Dóri – aki Szenya szerint második óta szerelmes belém, bár én ebből még semmit sem vettem észre – együttérző sajnálkozással tekint rám, ahogy bizonytalanul közeledek a tábla irányába. Tóth Bori – a legszebb lány az osztályban, egy húszéves motoros fickóval jár, és Vadóc megállapította róla a járása alapján, hogy már nem szűz, – csak azzal törődik, hogy megúszta, megkönnyebbülve néz rám egy halovány mosoly kíséretében. Molnár Gyuszi – vele egyszer összeverekedtünk, mert szidta az anyámat, az igazgatóiban mégis nekem kellett bocsánatot kérnem tőle – nem bírja visszatartani az örömét, diadalittas mozdulatokkal ünnepli a saját szerencséjét.

Megmarkolom a legkisebb krétadarabot – ez is bőven elegendő lesz – és azon gondolkodom, milyen agyafúrt kifogással magyarázzam meg, miért nem készültem. Váratlanul megszólal a csengő. Valami nem stimmel, most kezdődött csak az óra, még nem lehet vége. Egy ismerős, recsegő hangot hallok a háttérből: következő megálló Bajza utca! Kábultan nézek körbe. A Podmaniczkyn zötykölődöm, hallom az áramszedők kattogását. Elaludtam a trolin, miközben a fizikakönyvből próbáltam bemagolni, hogy a súrlódás csökkenti az érintkező testek egymáshoz viszonyított sebességét. Megmenekültem!

A következő megállónál megkönnyebbülve szállok le.

Ma tuti nem megyek suliba, nem létezik, hogy még egyszer átéljem ezt a borzalmat. Különben sincs egyetlen barátom sem az osztályban. Szerintem azért, mert a környékre ahol élek, a rendőrök is csak ötösével merészkednek be éjszakánként. Mert amikor este a lavórban fürdök, apa begyújtja azt a két gázrózsát, ami még működik a tűzhelyen, hogy meg ne fázzak. Mert a hátsó lépcsőház mellett lakunk egy szobakonyhában és az udvarra járunk vécézni (bár apát többször rajtakaptam éjszaka, hogy a falikútba pisil). Egyébként utoljára két hete volt elvonón, őt még nálam is jobban megviselte anya halála. Az elmúlt napokban nem ivott, de folyton kijárt cigizni, még éjszaka is.

Hazafelé gyalog megyek, nincs elég lelkierőm a blicceléshez. A túloldalon kiszúrom Szendreit; észrevesz, bizonytalanul intek felé, elfordítja a fejét, továbbmegy. Mindegy, már megszoktam, nem törődőm vele. Azon gondolkodom, apám a pornóújságait vajon hová rejtette. Összefutok vele a kocsma előtt. Zavaros szemeiben cinkos együttérzést látok. Megint iszik. Kezdődik elölről minden, újra gyűlölni fogom. Nem szólok hozzá, visszafordulok. A második óra töri lesz, arra még beérek.