Telefonhívás

Hajnali kettőkor csörgött a telefon. A férfi a konyhaasztalnál ült és cigarettázott. Kora harmincas, jó kiállású, nyugodt férfi volt. Munkája megkövetelte az éjszakázást és már a váratlan helyzetekhez is hozzászokott, azonban a mai nap más miatt volt kivételes.

Lassan fújta ki a dohányfüstöt és anélkül, hogy megnézte volna a kijelzőn, hogy ki hívja felvette a telefont.
- Szia - szólt bele csendesen. Nem kérdezte ki az, így is tudta.
- Nem tudtam, hogy még ébren vagy. Nem akartalak felébreszteni. Sajnálom... - szólalt meg egy lágy női hang. Suttogva beszélt, mégis lehetett hallani a hangján, hogy feszült.

Kis ideig egyikük se szólalt meg. A férfi mozdulatlanul meredt maga elé, mintha csak a konyhában gomolygó füstben gyönyörködne. Közben a vonalból kihallatszott a lány erős zihálása.
- Hallottam a többieket beszélni, hogy ma szabadnapos leszel. Ezért gondoltam, hogy a mai nap lesz a legalkalmasabb. Sajnálom...

Erős köhögőgörcs jött rá, így nem tudta azonnal folytatni, de a férfit egyáltalán nem zavarta. Türelmesen kivárta, amíg a lány újból megszólal.
- Tudtad, hogy hívni foglak?
- Tudtam.
- Vártad?
- Vártam.
- Ezért nem feküdtél le?
- Ezért.
- Azt is tudtad, hogy elmegyek?
- Sejtettem, hisz ismerlek.
- Nagyon sokat gondolkodtam az úton. De jobb lesz így mindkettőnknek. Sajnálom.
- Látott valaki elmenni?
- Nem működött volna. Előbb-utóbb rájönnek, már így is kezdtek gyanakodni. Nem, azt hiszem nem láttak.
- Hiszed vagy tudod?
- Emlékszel mikor beszéltük, hogy veszélyes? Már rögtön az elején. Emlékszel, ugye?
- Hiszed, hogy láttak vagy tudod?
- Mindent elterveztem, figyeltem, hogy ne lássanak meg.
- Ha óvatos vagy és gyorsan cselekszel megúszhatod. Pár napig még biztos nem veszik észre, hogy elmentél. Van nálad elég pénz?
- Amikor a bátyádról beszélgettünk és elvittél a kisházba, akkor mondtad. Te mondtad már akkor, hogy jobb el se kezdeni.

A férfi nem válaszolt. Elnyomta a cigarettát majd gépiesen újabb szálat húzott ki a dobozból. Rágyújtott majd ismét megkérdezte:
- Van nálad elég pénz?
- Sajnálom...tényleg nagyon sajnálom. Igen, van nálam. Nem sok, de egy darabig biztos elég.
- Akkor jó.
- Ne légy dühös, amiért nem szóltam. Biztos megérted. Nem akartalak bele keverni, jobb lesz így mindenkinek. Direkt telefonfülkéből hívlak, így kevésbé veszélyes. Aztán...

Elharapta a mondat végét, de igazából maga se tudta mit akart mondani. A férfi pedig továbbra se szólt semmit, csendben hallgatta a lány mély légzését. Nem faggatta, szavak nélkül is pontosan tudta mire gondol és mit fog mondani.
- Sose akartam ezt az életet, nem is nekem való, de akkor nem volt más választásom. Te is azt akartad, hogy másképp legyenek a dolgok. Most pedig meg is van rá a lehetőség.

A lány hangja mostmár határozottabb volt, csaknem magabiztos. Immár hangosabban, szinte hadarva folytatta:
- Ezentúl sokkal jobb lesz. Hidd el, mostantól minden megváltozik. Végre csak azt csinálom, amit én akarok. Nem lesz senki, aki meggátol vagy bántana. Képzeld már az úton találkoztam olyanokkal, akik segítettek. Jó emberekkel, érted? Ez biztos egy jel. Beszéltük régen, hogy minden okkal történik. Emlékszel, ugye?
- Azért még egyszer találkozhattunk volna. Vagy tényleg nem akartál? - kérdezte a férfi.
- Nem tudom...nem. Sajnálom. Sokat gondolkodtam, de nem. Így jobb lesz - válaszolta a lány. - De végül is mit is mondtam volna? Hogy vége?

A férfinak hirtelen olyan érzése támadt, mintha óriási súly nehezedne rá. Az asztal fölé görnyedt, de hamar úrrá lett magán és csupán ennyit válaszolt nyugodtan:
- Értem.
- Tényleg nagyon sajnálom. A férfi kinyomta a telefont. Nem látta értelmét tovább folytatni a beszélgetést. Közben a füst teljesen belepte a konyhát. Csak tíz perccel múlt hajnali kettő.