Randevú

 

Jó, még a szememet hajlandó vagyok kihúzni, aztán készre jelentem magamat. Ezt a rúzst azért elteszem, majd meglátom, mi lesz a sorsa. Lássuk csak a rucit szeeemből, oooldalról és hááátulról! A hajam egész jó. Még egy kis push-up, és rendben vagyunk: sem nem gizis, sem nem dzseniferes, amolyan lujzás. Még be is zabálhatok, nem fog a ruha alól kitüremkedni a hasihusi.

Mondtam Andrásnak, hogy ne várjon tőlem kisestélyis, körömcipős bevonulást. Elég puccosnak tűnik az a hely, de csak nem néznek ki ezzel a szereléssel. „Kellemes fehérabroszos összejövetel néhány üzletfelemmel. Megtisztelnél, ha te lennél a partnerem.” Mit jelent ez? Miért pont engem hív? Feljogosítva érzi magát, hogy villantson velem azért, mert stikában egyszer megdugott?

Három óra, rengeteg időm van még. Na, gyere, Lujza csapjunk bele egy laza csajos délutánba! Irány a belváros és tátsuk nagyra a falusi szánkat! Mert megérdemeljük, nem? Majd meglátjuk, mi lesz ezzel az András herceggel. Nem ígértem biztosra magamat. Igen, Tomi tudom, már megint bebújtam a gyerekeim fedezékébe. Bájdövé, Tominak is kéne valamit mondani. Nem mintha kötelező volna, de mégis.
- Hahó, Tomi, merre vagy?
- Fönt.
- Én most elmegyek hazulról és, és ...lejönnél egy pillanatra? Utálom, ha nem látom azt, akihez beszélek.
- Itt vagyok. De kipucókodtál! Randi?
Basszus! Ki van írva a képemre? Nyugi, alaphang.
- Hülyéskedsz? ŐTYÉzni megyek.
- Az minden hónap első csütörtök, nem?
De számontartod, öregem!
- Zsófi hétfőn elutazik három hétre, hát ezért ma.
Tényleg elutazik. Ügyes!
- Aha.
- Te meg, csak nem dolgozol? Szombaton háromkor?
- Aha. Határidő.
- Nem vagy komplett! Az ikrek hét körül jönnek haza a kirándulásból. Főztem karbonárát, majd tömd beléjük, meg magadba. Beraktam a hűtőbe. Egyszer csak jövök.
- Aha.
- Látom, nem igazán vagy jelen. Nyomás vissza melózni. Szia, mentem.
- Szia.

*

Hová tart ilyenkor ez a rengeteg ember? Tömve a busz.

Nem tudom, hogy akarom-e ezt az egészet. Megjelenni Andrással a nyilvánosság előtt. Hiába állítja, hogy nem, de szerintem házi nyúlra lövöldözget. Oké, nem vagyok alkalmazottja, de mégiscsak az ő cégének tartom ezeket a tréningeket, és személy szerint vele kötöttem a szerződést.

Fura egy figura. Elég nevetségesek a menedzser allűrjei. Legalábbis nekem azok. Főleg az az állandó, kényszeres bájvigyor az arcán.

Azért csak hagytam, hogy elcsábítson. Jól beszopáltunk rozéból, aztán meg jól behúztam az ágyamba. Ő meg jól megdöngetett. Igazán meglepett. Nem néztem ki belőle azt a szenvedélyt. Persze én is nekiestem. Amolyan „egészségügyi” numerára. Milyen hülye kifejezésnek tartottam, amikor Tomi ezzel próbálta elsikálni a félrekefélését. „Egészségügyi ürítkezés volt, csakis a testemnek szólt, de a lelkem a tiéd.” Most mégis ez a szó jött a nyelvemre. Nyilván nem véletlen.

Hoppá, itt most leszállunk a buszról, Lujza és jól megbámuljuk az összes kirakatot. Nem is, inkább a kézműves kirakodóvásárt.

Leragadok az őrségi fazekas sátránál. Gyönyörködöm a zöld mázas edényekben. Csak az a baj, hogy már tele van ilyenekkel otthon a szekrény, és nem igazán használom őket. Jobb, ha odébbállok.

Az a fickó ott a bódésor végén! Folyton bámult már a buszon is, de amikor rápillantottam, mindig elkapta a tekintetét. Mint most is.

Pont ilyen szalmakalapot kapott tőlem tavaly Tomi a kopasz fejére. Tök jól áll neki. Lehet, hogy éppen innen?

A kedvenc tűzzománc ékszerészem standjához tévedek. Tomi ajándékozott meg az első ilyen szettel. Ismerősként üdvözöljük egymást a copfos, bőrszerkós férfival, és mutatom neki a nyakláncomat, hogy most is az ő munkája van rajtam. Elégedetten bólint, majd lejjebb csúszik a tekintete a dekoltázsomra és nem tud elszakadni onnan. Fal a szemeivel és csorog a nyála. Én közben végig gusztálom a kínálatot, de nincsen semmi új a számomra.

Jó ízlése van ennek a Tomiboynak! Mi a francnak kellett félredugnia? Miért nem nálam rángatta meg a csengőt, hogy jobban figyeljünk egymásra? Tudom, túltoltam, nem kellett volna olyan keményen büntetnem, de nagyon kibuktam! „Kegyetlen vagy! Ennél jobban már nem tudok megalázkodni. Ha ez sem elég, akkor inkább váljunk el!” – ordította. Én ökör meg visszaordítottam, hogy oké, de én maradok a házban az ikrekkel és ragaszkodom a törvény szerint járó gyerektartáshoz. Ettől persze leesett az álla. Minek kellett ezek után még Andrást is behúznom a képbe? Én marha, kiegyenlítettem. Szép kis patthelyzet!

Milyen banális ez a mi kis életünk! Két hülye, csak játsszuk a szerepünket, amit valami pancser forgatókönyv író eszkábált össze csupa sablonból és sztereotípiából.

Lassan át kéne sétálnom Budára. Milyen jó, hogy ebben a cipőben jöttél, Lujza! De a tűző nap hamar visszafordít: jobb, ha átbuszozom a túloldalra, és inkább az árnyas várhegy oldalában sétálok.

A szemem sarkában látom, ahogy a hű lovagom a túloldali járdán vág neki a hídnak, aztán kopírozza a cikk-cakkjaimat, és végül felszállunk ugyanarra a buszra. Gyanús nekem ez a fickó! Mit koslat utánam? Milyen hülye szó ez, „koslat”! Érzem, hogy itt valami nem kasi.

Leplezetlenül fürkészem, ő pedig hol mereven a Dunát bámulja, hol meg a telefonját buzerálja. Hm, azért jó kiállású fickó! Nincs szétgyúrva, de látszik a testén a törődés. Ötvenen innen, de már mákos a halántéka. Azért az igazságtalanság, hogy a férfiakkal jót tesz az idő! Ők sármosak lesznek, mi meg „érettek”. Köszi, idő, hogy egyre többet gürizhetünk azért, hogy kinézzünk valahogyan. Tomi mindig személyes sértésnek vette, amikor megjegyeztem, hogy nem azért figyelek oda a külsőmre, hogy a férfiaknak tetsszem, hanem azért, mert magammal akarok jóban lenni.

Batthyány tér, leszállás!

Basszus! Most esett le a tantusz! Tudod, mit, Lujza, vegyük már kézbe a forgatókönyv írását! Csináljunk valami ramazurit! Először is fingassuk meg ezt a szépfiút!

Mint a manökenek, dobálom egymás elé a lábaimat úgy, hogy mindig pontosan az előttem húzódó képzeletbeli vonalra lépjek és szélesen ringatom hozzá a seggemet. Így keresek valami jó kis kiülős helyet. Olyan pozíciót foglalok el, ahonnan beláthatom mindkét irányban az egész utcát.
- Mivel szolgálhatok hölgyem?
- Köszönöm, még várok valakire. Majd, ha megérkezik, akkor.

Az árnyékom jó távol, az utca elején lévő bár teraszán telepszik le. Amikor a pincér odalép az asztalához, én felpattanok, riszálva átvonulok hozzá, és kérdezés nélkül helyet foglalok mellette. Két értetlenkedő férfi szempár mered rám.
- Én egy seven seas-t kérek, de kevés jéggel – szalad ki a számon a blöff rendelés.
Hülye vagyok? Nem is emlékszem rá, hogy mi az. Remélem, a mixer tudja, miről beszélek.
- Igenis, hölgyem – válaszolja a pincér kaján vigyorral a szája sarkában.
- Tetszem neked, hercegem? – fordulok búgva a lovagom felé és mélyen a szemébe nézek.
- Á.. iii…igen, nagyon csinosnak…tetszik lenni – nyögi ki nagy nehezen, és zavartan pislog körbe-körbe, segítséget keresve.
- Akkor miért csak ilyen messziről kerülgetsz? Málé vagy? Nem mersz leszólítani?
- Félreérti a helyzetet.
- Dehogy is értem félre, inkább megértelek, hogy ilyen félénk vagy, nagyfiú. Te is tetszel nekem, ezért adok neked némi kedvezményt, jó? Furulya húsz rugó, dugás gumival szintén húsz, gumi nélkül harminc. Tizenötért tisztára nyalhatsz. A kéró árát, ami ötezer, nagyvonalúan elengedem neked. Na, mit szólsz?
- Nnnem, hölgyem, nem…
- Drágának tartasz? Látod, nem szakadt útszéli prosti vagyok. Minőséget adok. Nem tudsz majd lejönni a szerről, ha egyszer megkóstolsz.
- Nem erről van szó. Nem tudom mihez mérni, mert…
- Még sosem volt dolgod kurvával, mi? Hát, nem is úgy nézel ki.
- Parancsoljanak: seven seas, kevés jéggel a hölgynek, pohár sör az úrnak.
- Igen, ez az – nyugtázom, mert most már tényleg ráismerek a koktélra - köszönöm. Aprókat kortyolgatok és élvezettel figyelem a lovagom vergődését.

A telefonom pittyegése megzavar. „Kedves Anna! Remélhetem, hogy el tudsz jönni? Nagyon szeretném!!! András.” Basszus, fél óra múlva jelenésem van! Lujza, ugye nincs kedvünk hosszasan magyarázkodni, hogy Anna miért nem lesz ott? „András! Nagyon sajnálom, de nem tudok menni. Anna.” Ennyire futja, kedves Andrásom.
- Gondolom, ezt a fogyasztást majd elszámolja a megbízójával – töröm meg a csöndet.
- Nem értem, miről beszél hölgyem.
- Dehogynem érti! Azt ajánlom, mihamarabb adja vissza a férjemnek a megbízatását! Ha maga nem teszi meg, akkor majd én mószerolom be, hogy milyen bénán szimatolt utánam. Arról nem is beszélve, hogy mélyen megsértett azzal, hogy visszautasított. Na, viszlát.

De nagy marha vagy, Lujza! Szegény ürge, nehéz volt röhögés nélkül megállnom. Dehogy szegény! Vessen magára az ilyen! Most már nem lát, úgyhogy visszaveszek a csípődobálásból. Aú, leszakad a derekam!

Szóval kémkedsz utánam, Tomikám? Át akarsz lőcsölni rám valamennyit a felelősségből, hogy majd jobban jöhessél ki az osztozkodásból? Ravasz! Ezt azért nem néztem volna ki belőled! Tudod mit? Nem fogsz jól kijönni, mert nem lesz bizonyíték, meg nem is válunk, te hülye! Meg én is ugyanolyan hülye, meg hiányzol is. Nem hagyom, hogy eltékozoljuk mindazt, ami már a miénk.

*

- Halló. Tomi? Hallasz?
- Alig. Túl erős az utcazaj nálad.
- Hazaértek a fiúk?
- Igen. Nyugi, már föl is zabálták az összes spagettit. Nekem semmit sem hagytak, a kis mocskok.
- Jó, akkor most gyorsan kapd össze magadat és gyere értem.
- Baj van?
- Dehogy, … csak jó volna… szóval jó volna, ha megint megkérnéd a kezemet!
- Mi van? Beszívtál?
- Tizenöt év után ránk fér, nem? Újra húzzuk az oprendszert és letöltjük az összes szoftverfrissítést. Így már érted, kockafej? Semmi cicó, a Clark Ádám téren, az alagút fölötti teraszon várlak.
- Micsoda?
- Ja, és el ne felejts virágot hozni, Tomikám! Siess!