Kockás ing

Mellbe vágta a hőség, ahogy kilépett a teraszra. Meztelen talpát égette a kőlapok forrósága, levegőt is nehezen vett hirtelen a ház hűvöse után. A terasz szélén muskátlik dacoltak kitartóan a sokadik napja tartó hőhullámmal, leveleik közül néhány barnává aszalódva adta meg magát a nap erejének. A férfi végigjártatta tekintetét makulátlan, tökéletes kertjén, vetett egy lesajnáló pillantást a szomszédban burjánzó gazra, száraz levélkupacokra, a kertet elborító lomra és már majdnem visszamenekült a hívogatóan hideg házba, amikor a kerítés túloldalán megpillantott valamit. Pontosabban valakit. Maga sem tudta, mi értelme van ennek a játéknak, ennek a már-már perverz kíváncsiskodásnak, de ez mit sem változtatott a helyzeten. Nehézkesen leült egy árnyékban lévő székre, visszeres lábait kinyújtotta, keze a cigarettásdoboz felé nyúlt. Láng lobbant, a cigaretta vége felparázslott, a férfi szemeit összehúzva mélyet szippantott, majd lassan kiengedte a füstöt. Nézte a másik férfit, aki a szomszéd kertben botorkált éppen. Botorkált? Tántorgott. A kora délutáni időpont ellenére is szemmel láthatóan részeg volt. A férfi megvető tekintettel nézte, ahogy szomszédja komédiába illő mozdulatokkal próbál megtölteni egy vödröt a kerti csapnál. De nem is a férfit nézte. Hanem az inget, amit viselt. A kockás inget. Azt a bizonyost, aminek mintája beleégett retinájába évekkel ezelőtt. És nemcsak a mintája, hanem felesége kezének látványa is azon az ingen. Még a jegygyűrű is ott volt az asszony ujján, amikor rajtakapta őket. A saját kertjében. Azon a füvön, amit ő nyírt minden hétvégén, soha egy napot sem késve. Amögött az orgonabokormál, amit ő ültetett vagy tizenöt éve, és ami sűrű leveleivel ki tudja hányszor biztosított már rejtekhelyet ezekhez az együttlétekhez. Az orgonán töltötte ki akkor minden dühét, egyetlen fejszével pusztította el a bokrot még aznap délután. Az asszony nem bírta a helyzettel járó feszültséget és a kis falu lakóinak gonoszságát, ahogy szájukra vették őt, néhány hét után elmenekült. Faképnél hagyta mindkettőjüket. Otthagyta a két férfit egymás szomszédságában, a szeretőt és a felszarvazott férjet, akik mindketten beleragadtak az elhagyott férfi szerepébe és képtelenek voltak kilépni belőle. Hova is léptek volna. Itt éltek mindketten, mióta eszüket tudták, nem volt hova menniük. Nem is volt már miért elmenniük. Egyikük ivott és gyűlölte a cigarettát, a másik láncdohányos volt és megvetette az alkoholistákat. És mindketten ugyanarra a nőre gondoltak elalvás előtt.

A cigaretta közben már majdnem a körmére égett, a férfi nehézkesen felállt, papucsba lépett, a kerítéshez sétált és egyetlen mozdulattal átpöccintette a csikket a szomszéd kertjébe. Napi szertartásféle volt ez a részéről, apró bosszú, mely minden egyes alkalommal némi elégtételt szolgáltatott számára. Saját kertjében soha nem dobta volna el a csikket. Soha nem piszkította volna be. De a szomszéd bepiszkította az ő kertjét, ezért ő is az övét. Ennyi jár. A cigarettacsikk ívesen szállt a levegőben, vége még halványan parázslott, de hogy hol ért földet a szomszéd kertet borító gazban és szemétben, a férfi már nem látta. Elfordult a kerítéstől, nem bírta tovább nézni a másik férfi szánalmas mozdulatait, ahogy a vödörrel és kerti csappal vívott küzdelmét feladva ingatag járásával megindult a ház felé.

A keserű emlékektől sóvárogva gondolt az alkohol ízére, de legyűrte vágyát. Az a rohadt alkohol, az az oka mindennek, gondolta. Az asszony is azért járhatott össze a szomszéddal, az orgonabokor tövében megtalálta az üres üvegeket. Az alkohol miatt volt, mi más lehetett, hiszen ő mindent megadott neki. Mindent. Kivéve az ivást. Ő egyszer már kikeveredett belőle és onnantól kezdve nem tűrt szeszt a házban, ez volt az egyetlen, amiben nem engedett. De az asszonynak ez is kellett. Mert neki semmi sem volt elég.

Gondolataiba merülve észre sem vette, hogy léptei kivezették a kertből, ki a kapun, a kerítés előtt álló autóig. Zsebébe nyúlt a mindig ott lapuló kulcshoz, beült és néhány perccel később már a falun túl autózott céltalanul. Nem nézte, mikor indult, azt sem, mikor döntött úgy, hogy ideje hazaérni, de a faluba visszaérve azonnal megérezte, hogy valami történt. Emberek álltak az út szélén, nyakukat nyújtogatva mind egy irányba néztek, néhányan szaladtak. Tekintetüket követve ő is látta már, mi az, amit néznek: hatalmas, szürke füstoszlop tolult az égre, nem messze a templomtól. Ott, ahol az ő háza is van. Gázt adott, szinte öntudatlan állapotban hajtott végig a falu főutcáján, a templom után be az első utcába, ahol már a villogó tűzoltóautót is látta. És a mentőt. Azt sem tudta, hol és hogyan állt le az autóval, kiszállt, papucsos lába hangosan csattogott, ahogy futott a ház felé. A kerítéshez érve megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy nem az övé ég. Az ott állt érintetlenül, a kert tisztán és rendezetten, a fű zölden, a muskátlik pirosan, a házfalak fehéren. Pillantása továbbsiklott a szomszéd kertje felé, ahol tűz nyaldosta a kis ház falát, a tetőszerkezetbe is belekapott, az ajtón és ablakokon dőlt a sűrű, fekete füst. A tűzoltók épp egy élettelen testet hoztak ki a házból. Nem siettek. Óvatosan letették a földre és azonnal letakarták egy fekete ponyvával. A férfi az előtte ácsorgó embereket félrelökve sietett oda, majdnem odaért, amikor egy tűzoltó útját állta.

– Ne menjen közelebb! Maga kicsoda?
– A szomszéd. Mi történt? Tudják már, mi történt? – kérdezte szemét le nem véve a földön fekvő testről.
– Valamitől lángra kapott ez a rengeteg lom a kertben, aztán átterjedt a házra – válaszolt a tűzoltó. – A szomszédja sajnos bent volt, érthetetlen fényes nappal, hogy tud valaki ilyen mélyen aludni. Nem tudja, dohányzott? Még keressük a tűzfészket, de ebben a hőségben egy eldobott cigarettacsikk is elég, hogy lángra kapjon ez a sok száraz holmi.

A férfi mozdulatlanul hallgatta, a tűzoltó további szavai már el sem jutottak hozzá. Az nem lehet. Nem a csikk volt az oka. Miért aludt napközben? Hogy lehetett olyan részeg, hogy nem ébredt fel a füstszagra? Az a rohadt alkohol, az az oka mindennek. Az alkohol, az alkohol, az az oka mindennek, ismételgette magában, miközben lehajolt és megigazította a fekete ponyvát ott, ahol kilógott alóla a megperzselődött kockás ing.