Barna üvegcse

 

A lány magassarkúja ütemesen kopogott a függőfolyosó kövén. Bal kezével táskáját tartotta, a másikkal benne kotorászott. Előhúzott egy kulcscsomót. A hátsó sarokban megállt az egyik ajtó előtt, hosszasan zörgött a zárakkal. Rács, alsó zár, felső zár, heveder. Belökte az ajtót, belépett. A félhomályos előszobában táskáját a tükör mellett álló fiókos szekrény tetejére dobta, cipőjét lerúgta. Az egyik eldőlt. Jobbra nyílt egy szoba, ajtaja kitárva, mögötte franciaágy és szekrény. Belépett a szobába, nagyméretű bőröndöt húzott elő az ágy alól, kinyitotta, majd elhúzta a gardróbszekrény ajtaját. Végigfuttatta tekintetét a benne lévő ruhákon, egyik oldalon női blúzok, szoknyák, a másikon férfiingek, nadrágok, néhány kardigán. Egy rántással kettéválasztotta a ruhákat és kivett egy blúzt. Lehúzta a vállfáról, az ágyra fektette, gondosan összehajtotta és a bőröndbe helyezte. Nyúlt a következőért. Félig tele volt a bőrönd, amikor kulcszörgés hallatszott kintről. Léptek neszeztek, majd megmozdult a hálószoba ajtaja és egy férfi állt meg az ajtónyílásban. A lány megdermedt, a kezében tartott szoknya ernyedten lógott.

– Te meg mit keresel itt? – kérdezte a lány hidegen.
– Ez az én otthonom is. Még – válaszolta a férfi.

A lány elfordította tekintetét. Ideges mozdulattal bedobta a szoknyát a bőröndbe.

– Direkt szóltam, hogy jövök – remegett a hangja.
– Tudom – felelte a férfi nyugodtan.
– Azért szóltam, hogy te ne legyél itt.
– Pont azért jöttem.
– Tessék? – kapta fel fejét a lány.
– Látni akartalak.
– Én meg téged nem – villant a lány szeme.

A férfi kérdőn nézett rá.

– Miért?
– Mert elegem van belőled.
– Miből van eleged pontosan?
– Mindenből. Vagyis nem. Csak belőled.

A férfi beljebb lépett. Leült az ágy szélére, az ágytakaró meggyűrődött alatta. Előredőlt, kezét összekulcsolta.

– Belőlem?
– Igen.
– Kifejtenéd?
– Mit fejtsek ki? – a lány egyre ingerültebb lett. – Hogy soha nem szólsz semmit. Hogy nem lehet veled menni sehova. Hogy csak nézel magad elé. Hogy iszol.

A férfi lehajtotta a fejét.

– Ha vidáman beszélgetnék veled, minden héten színházba vinnélek, nem innék, de közben mondjuk megcsalnálak, az jobb lenne?

A lány szeme elkerekedett.

– Ezt most miért mondod?

A férfi felnézett.

– Sőt, ha esetleg azt mondanám, azért nem szóltam hozzád, azért néztem magam elé, azért nem vittelek sehova és azért ittam, mert megcsaltalak, de már vége és bocsáss meg, ígérem, ezentúl vidám leszek, beszélgetek veled, szórakozni járunk, akkor az úgy jó lenne?

A lány szája elé kapta a kezét.

– Most azt akarod mondani, hogy megcsaltál?
– Azt mondtam, ha. Nem akarok semmit mondani.
– Te megcsaltál! – emelkedett a lány hangja.
– Nem mondtam ilyet. Feltételes módban beszéltem – a férfi egyre csendesebben szólt.
– Most már értem... – nézett üres tekintettel a lány maga elé.
– Mit értesz?
– Hogy miért vonultál el mindig. Cseteltetek ugye?
– Kivel?
– A nőddel. Azzal a ribanccal. Ki az? Ismerem?

A férfi két kezével megdörzsölte arcát, felállt, az ajtó felé lépett. Háttal állt a lánynak.

– Nem érted, hogy nincs senkim?

A lány utánament, arca eltorzult. Megragadta a férfi karját.

– Ne gyere ezzel, ki akart bukni belőled, azért mondtad ezt, ugye? Gondolom, kidobott és most jönnél vissza. Hogy te mekkora egy szemét vagy.

A férfi elrántotta a karját.

– Normális vagy? Tényleg csak azért vonulhatok félre, mert megcsallak?
– Te mondtad.
– Azt mondtam, ha, te szerencsétlen!
– Te itt ne kiabálj velem! Megcsalsz és még neked áll feljebb? Takarodj innen, takarodj az életemből, minek ismertelek meg egyáltalán... – a lány elsírta magát.

A férfi elfordult, kilépett az ajtón és bement a fürdőszobába. Karjával a mosdó szélére támaszkodott és nézte magát a tükörben néhány pillanatig. Majd a fürdőszobaszekrény ajtaja felé nyúlt.

– Annyira rossz volt velem? Tényleg?
– Nem. De most mindent bemocskoltál. Én azt hittem, szeretsz. Hogy hűséges vagy. Csak depressziós – a lány a fürdőszoba ajtajában állt. Még mindig sírt.

A férfi kinyitotta a szekrényt.

– Az vagyok.
– Dehogy vagy. Egy hűtlen rohadék vagy.

Félretolta a férfidezodort, borotvahabot.

– Úgy látom, ezt a verziót könnyebb elfogadnod – hirtelen visszafordult a lány felé. – Tudod mit? Ennek semmi értelme. Úgysem tudsz segíteni. Akkor meg minek erőltessünk bármit is.

 A lány abbahagyta a sírást. Szemét törölgető keze megállt a levegőben.

– Most miről beszélsz?

A férfi visszafordult a szekrény felé. Keze takarásában egy barna üvegcsét vett elő a hátuljából.

– Hogy higgy, amit akarsz.
– De...
– Nincs de.
– De akkor most megcsaltál vagy sem?

A férfi hátat fordított a lánynak, letekerte az üvegcse tetejét, belenézett. Elégedett mosollyal visszazárta. Zsebre tette.

– Te ezt már eldöntötted néhány perccel ezelőtt. Legyen igazad. Szervusz.
– Mi? Mi az, hogy szervusz? Most hova mész?

A férfi ellépett a lány mellett. Az előszobában megállt, visszafordult.

– Ahova mindig is szerettem volna. Csak eddig azt hittem, van még értelme maradnom – válaszolta és a bejárati ajtóhoz ment. Zsebe kidudorodott. Lépteire meg-megcsörrent a kis üvegcse tartalma. A lány nem hallotta meg.