Petőcz Andrásnak

(Válasz, Petőcz András: Petőcz András című versére)

Kedves Petőcz András,
ideje van annak, hogy beszéljek veled!
Igen.
Itt az ideje, hogy helyre tegyük a dolgokat!
Íróakadémia?
Hát, nem volt még elég az a sok költészet, meg miegymás, hogy már a Balatonon is?
Meg, hogy a költészet elemi ösztön?
Látom én mire megy ki...: hogy egész népedet, az még hagyján,
de hogy az országhatáron kívül is?
Feszegeted a határokat, Petőcz András!
Hát, miért nem elég neked a szünidei matiné,
a vasárnapi tyúkhúsleves,
a pörkölt-nokedli, a szokásos sápatag uborkasalátával?
Miért kell mindent ezzel az avantgárddal (vagy mivel) megfűszerezni?
Nem mindenki szereti ám az ízeket!
Hát, nem igaz, hogy nem tudod,
hogy még a túl sok só is elképesztően káros.
... és a képeid:
méghogy nyelven kívüli poézis, dadaista akcióművészet?
Ki érti ezt?
A performanszokról már nem is beszélek.
A szép fehér pólódat összekenni pirossal?
Nem is egyszer?
Szerinted ki veszi be, hogy az vér,
amikor pedig egyszerűen csak piros festék?
... és arról persze sehol nem esett szó, hogy kijött-e belőle.
Hogy a mosásnál kijött-e az a sok piros?

Na, jó,
a Mecseki Rita Eszterség, az bejött nekem is,
de a Seymour Glass? Hát, ezt a nevet kimondani is alig lehet! Nem is magyar!
És a Rue du Chat-qui-Pêche?
Látod?
Nem maradt titokban a párizsi lakásod sem. Minden napvilágra jön.
Mindig csak a szabadság, meg a jelenlét,
a
j e l e n l é t ?
Meg persze, az idegenség...
Ki tud ebben a rengetegben eligazodni?
Így Isten se tud megmenteni téged a Kossuth-díjtól!
Hát, ezt akarod?

Ha elfogadsz tőlem egy tanácsot,
talán még nem futottunk ki az Időből
és meg tudod fontolni:
lehet,
hogy nem kéne folyton mindenféle vízpartot becsomagolni...