A kézirat

 

Itt állok a hatalmas, boltíves kapu előtt, hónom alatt a paksamétámmal. Hoztam a kéziratomat, rettenetesen izgulok.

A kapun se házszám, se cím, mégis tudom, hogy ide kellett jönnöm. Csakhogy a kapu zárva van. Sehol semmi mozgás. Talán mégis rossz helyre jöttem? Az utcán sincs senki, nincs kit megkérdezni.

Óvatosan benyomom a kaput, több tonnányi lehet, de azért lassan enged. Nekifekszem egész testtel, végül akkora rés keletkezik, hogy be tudok nyomakodni rajta. Széles lépcsőfeljáró fogad, az Operaházba képzelek ilyet, bár még sosem jártam ott. Felmegyek és egy végtelenül hosszú folyosóra jutok. Éles fény világítja be, de még mindig sehol egy teremtett lélek. Talán túl korán érkeztem. Elindulok, mint aki tudja, merre tart, hátha néznek valahonnan.

Ismerős a látvány és ismerős az érzés is, ami elfog.

Hiszen ez a hajdani általános iskolám!

Ötven éve nem jártam itt!

Mit keresek itt?

Hirtelen rettenetes félelem fog el, erősebb, mint valaha. Hogy csináltam végig az összes iskolámat félelem nélkül, most meg majd’ elájulok pusztán attól, hogy újra itt vagyok? Egyáltalán miért itt vagyok, miért nem a könyvkiadóban?

Keresem az összefüggést a paksamétám és az általános iskolám között, de nem értem, és egyre erősödik a gyanúm.

Ekkor meglátom, hogy a folyosóról nyíló tantermek ajtajára listákat tűztek. Rádöbbenek, hogy tanévkezdés van. Az ajtókra kifüggesztették az adott osztály névsorát, hogy a gyerekek megtalálják a helyüket.

Itt mi dolgom?

Elindulok vissza a lépcsőház felé, de még vetek egy pillantást a legközelebbi névsorra, mielőtt elhagyom a helyet. És akkor meghűl bennem a vér. Messziről a legalsó név mintha az enyém lenne. Közelebb lépek, a lap tetejére az van írva: 1.b. osztály, az utolsó név pedig... Zádor Judit. Hatalmas kő esik le a szívemről, én Zágon Judit vagyok, nem Zádor, bár sokszor hallják félre.

Hogy a balsejtelmemet végleg eloszlassam, elhatározom, hogy minden listát megnézek, mielőtt máshol kezdem keresni a kiadót. Csak a listák aljára vetek egy-egy pillantást, a Z betűsöket olvasom el. A sejtelem azt súgja, hogy az egyiken ott lesz a nevem. Torkomban dobogó szívvel lépek az utolsó ajtóhoz.

A legalsó nevet kézzel írták, utólag, alig lehet kibetűzni.

Mégsem kétséges, hogy az én nevem. A papír tetején pedig az áll: 1.a. osztály. Szédülök, alig állok meg a lábamon.

Szóval ennyit sikerült hatvan év alatt előrelépnem! Hogy nem a b-ben kell kezdenem, hanem az a-ban. Ennyit ér az érettségim és a két diplomám!

Tiszta erőből gondolkodni kezdek, hol siklott félre valami. Hogyan hihettem mostanáig, hogy rendben van az érettségim és a két diplomám, ha most mégis az első osztályba írtak be?

Valami rémleni kezd.

Már emlékszem.

Az érettségire nem készültem fel rendesen, nyilván úgy kaptam meg mégis a bizonyítványomat, hogy a többiekével együtt véletlenül kitöltötték. Így juthattam be az egyetemre. Tévedésből. Aztán meg az államvizsgán nem vették észre, hogy ott se vagyok, megint automatikusan kitöltötték a papírjaimat a többiekével együtt. Így kerülhettem be a második egyetemre. Most már az is eszembe jut, hogy be se fejeztem. Egyszerűen elfelejtettem. És az egyetem is elfelejtkezett rólam. Elsikkadtam valahol. Nem vették észre, hogy nem vagyok ott.

A kiadó viszont nyilván utánam nézett. Hiszen mindenkinek utána néznek, aki író akar lenni. Most még hálával is tartozom, amiért nem büntetnek meg, hanem lehetőséget adnak, hogy újrakezdjem az egészet.

Csakhogy én nem akarom újrakezdeni! Főleg nem az elejéről! A végéről sem. Sehonnan!

És akkor egyszer csak mentőötletem támad.

Annyiszor álmodtam már ilyet, hogy talán most is csak álom. Utánajárok.

Odanyúlok a szememhez, nyitva van. Tehát ébren vagyok.

Belecsípek a karomba, fáj. Ébren vagyok.

Megérintem a falat, érzem a tenyeremmel a hűvösét – ébren vagyok.

Összeszorítom mindenemet, megfeszülök, tiszta erőből koncentrálok az ébredésre, magam elé képzelem a szobámat, ahogyan az ágyból látom minden reggel, de hiába. Csak az iskolafolyosót látom és a paksamétát a kezemben.

Kirohanok az utcára, hogy az első kukába kivágjam a kéziratot, majd utána próbálkozom újra az ébredéssel.