Távolról is szép

Készült Hemingway Fehér elefánt című műve alapján

Belvárosi lakás szobája. Szombat délután. Tavaszi nap sugara színesíti a fakó függöny virágait. Középkorú házaspár férfi tagja a szoba közepén áll. Egyik kezében hátizsák, a másikban fél pár zokni.

– Hol a párja? – kérdezi a fotelben ülő, könyvet olvasó asszonytól, a zoknit lebegtetve.
– Ahová tetted – érkezik a válasz két lapozás között.
– A te dolgod párosítani a zoknikat! A feleség dolga, hogy gondoskodjon a férje ruházatáról!
– Ezt hol hallottad? Gondolom anyádtól. Ő mond ilyen okosakat.
– Anyámat hagyd ki ebből! Jó… Ő tudja, hogy mi az asszony dolga.
– Mégis lelépett tőle az apád, egy húsz évvel fiatalabbért. Na, az aztán biztos nem a zokni párosítással csavarta el a fejét. Ahhoz, nem kell zokni. Sőt… gáz a zoknis láb!
– Hol a párja? Arra felelj! – rázza az asszony felé ingerülten a zoknit a férfi. – A kérdésre válaszolj, ne beszélj mellé! Ez a te bajod, Éva, hogy sosem a fontos dolgokkal foglalkozol.
– Ez is… a bajom. Így mondd, Ádám! Különben, miért pont ez a zokni kell neked? – hangzik a nyugodt kérdés.
– Mert holnap kirándulni megyünk.
– Most akarsz túrázni? Ebben a helyzetben, amikor kijárási tilalom van és mindenhol kötelező a maszkhasználat?
– Nem túrázunk, csak kirándulunk, és be fogjuk tartani az előírásokat.
– De hová, és minek akarsz menni?
– Majd meglátod, Évikém! Meglepetés.
– Ettől, pont ettől félek. A meglepetés túráidtól.
– Mondtam, hogy nem túrázunk, csak kirándulunk.
– Egy, amit nem szeretek benned, Ádám, az a túrázás.
– Hányszor mondjam, hogy nem túra, csak kirándulás?
– Megmondanád végre, hogy hová akarsz… kirándulni?
– Mondtam, hogy meglepetés. Annyit elárulok neked, hogy nagyon szépet fogsz látni. Én már láttam egyszer, igaz, csak távolról, de már úgy is nagyon szép volt.
– Mit láttál… mi volt szép?
– Nem árulom el előre. Meg fogod látni, megéri bevállalni azt a kis gyaloglást. Ha már távolról is szép… hidd el, megéri, nem fogsz csalódni!

Az asszony becsukja a könyvet és az asztalra teszi.

*

Másnap, vasárnap délelőtt.

A házaspár maszkban, tréningruhába öltözve, hátukon, jól megpakolt hátizsákkal, fagyökereket kerülgetve, lassan haladnak a sűrű erdőben.

– Már órák óta gyalogolunk. Kezd elegem lenni! – áll meg szuszogva az asszony. – Meddig megyünk még?
– Már nincs messze. Nézd csak, ott a távolban már látszik! – mutat messzire a férfi. – Így is… távolról is szép…
– Micsoda? Mi a szép? Mit látsz a távolban, Ádám? Olyan köd van, hogy az orromig sem látok.
– Hát ott… ott a távolban… nem igaz, hogy nem látod!
– Elegem van belőled! – mondja a földre ülve Éva. – Nem megyek tovább!
– Gyere még egy kicsit! Kérlek – nyúl a férfi a felesége felé, és felsegíti őt. – Vegyük le a maszkunkat, itt az erdőben nincs senki, csak mi vagyunk. Maszk nélkül könnyebben tudunk haladni.
– Na, jó, de ne siess, várj meg! Jaj… jaj! A lábam… kificamítottam a bokámat! Ádám, forduljunk vissza!
– Ne idegesíts, Éva! A cél előtt akarod, hogy visszaforduljak? Anélkül, hogy láttam volna… láttuk volna…
– De, hát mit? Mit kellene látnunk?
– Ott, ott a távolban, szép… nagyon szép! – mutat előre lelkesen Ádám.
– Ezért megyek el az abortuszra, ezért vetetem el a gyereket.
– Miért, terhes vagy? – áll meg a döbbenettől, szinte vigyázzállásba meredve a férfi.
– Lehet, lehetséges.
– Nem volt meg a…
– Megvolt –, szakítja félbe Éva, Ádámot. – Most még nem kell ezen gondolkodnom, de ha egyszer ne adj Isten, úgy maradok, akkor, ezért nem fogom megszülni a gyereket. A Te fantazmagóriáid miatt, a távolban szép miatt! Különben, csak szólok, hogy eltévedtünk. Szerintem.
– Nem, nem hiszem, hogy letértünk a jó útról. Mondjuk, lehet, hogy kicsit eltévedtünk.
– Kicsit nem lehet eltévedni! Vagy eltévedtél, vagy nem! Éhes vagyok, fázom, elfáradtam, és sötétedik. Hány óra van? Tudod a kijárási tilalom miatt… Menjünk haza!
– Pedig már látszik, a ködben is jól kivehető az alakja. Olyan, mint a… látod, milyen szép? Távolról is szép.
– Na, nekem most lett elegem! – mondja Éva, és a maszkot a szájára illesztve, hátat fordít Ádámnak. Elindul visszafelé.

Budapest, 2020-10-13.