Tükör által

Aznap temetésre készültél. Egy távoli ismerősöd halt meg. Voltak közös barátaitok, s úgy érezted, te is szeretnéd leróni kegyeletedet.

Reggel bementél a munkahelyedre. Majd délután korábban eljössz, hogy eljuss a szertartásra – tervezted el. Napsütéses februári nap volt, úgy gondoltad, a fekete kabátodhoz megfelelő viselet lesz, egy vékony, vajszínű sál.

Időben elindultál a cégtől,kiszámíthatatlan a forgalom, nem akartál elkésni. Miután megérkeztél és kiszálltál az autóból, meglepődve tapasztaltad, milyen metsző,hideg szél fúj.

– Hogy veszem fel a lenge kis sálamat? – vetődött fel benned, tudván, hogy érzékeny a torkod. – Ez így nem lesz jó, magamon kell hagynom a meleg kendőmet – határoztad el, – csak az a baj, hogy az nagyon tarka.

A fiadtól kaptad pár éve születésnapodra, azzal, hogy színes egyéniségedhez passzoló ruhadarabot ajándékoz neked. Hát most ez a nagy színpompa nem jött jól. Kívülről,az autó ablakában - mint tükörben - nézegetve, próbáltad a kabát alá betuszkolni.

– Így nem fog látszani, viszont mégsem fázok majd meg - gondoltad.

Megnyugodva, de sietve távoztál, hiszen még egy szál rózsát is akartál venni.

A virágboltban mindenki fehér rózsát vásárolt. Magad is azt szerettél volna, de az eladó megkérdezte, a sárga nem felelne-e meg, mondván, olyan szép, és friss, nem rég érkezett.

Hagytad magad rábeszélni. Miért is ne lehetne egy búcsúzásnak szánt virág is színes?! Nem régen kísérted el 97 éves festőművész nagynénédet utolsó útjára, neki élénk színű gerberákból csináltattál egy gyönyörű koszorút, ami méltó módon illett nem hétköznapi, bájos egyéniségéhez.

Megvetted a sárga rózsát, s ahogy közeledtél a sírkert bejárata felé, egyre rosszabbul érezted magad miatta. Csak akkor nyugodtál meg, mikor egy másik hölgy, bordó rózsával a kezében érkezett.

Rengetegen eljöttek a gyászszertartásra. Több százan is lehettek, mondhatni a település színe-java ott volt, akiknek nagy részét ismerted. Szerencsére néhányan közülük melléd szegődtek, így a temetői menetben nem szerencsétlenkedtél egyedül.

A búcsúztató után az autóhoz visszaérve, miután beültél, első dolgod volt belepillantani a tükörbe. Megdöbbenve láttad, hogy a sálad már nem rejtőzik a kabátod alatt, mint ahogy hitted és remélted, hanem onnan kitüremkedve, épp a ciklámen és világoskék foltjait mutogatva éktelenkedik a nyakadban.

– Hát így néztem ki? – tetted fel magadnak a kérdést. - Ez borzasztó! Jól leégettem magam! Ezt már nem mossa le rólam semmi, hogy nem adtam meg a kellő tiszteletet…– állapítottad meg keserűen.

Másnap reggel,meglehetősen rosszkedvűen ébredtél. Induláskor, újra belekukkantottál a tükörbe, reménykedve, hogy talán mégsem volt nagyon harsány a megjelenésed. Lehangoló kép tárult eléd.

– Rémes! Hogy tudtam ilyen színes külsővel temetésre menni? Aki eddig különcnek tartott, most végképp bizonyságot szerezhetett róla – nyugtalankodtál.

Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok cikáztak a fejedben, mikor eszedbe jutott egy másik temetés. Pár hónapja,egy neves ember búcsúztatóján voltál, ahol szintén hatalmas tömeg gyűlt össze. S hirtelen bevillant neked egy kép. Még pedig az, hogy ott állt egy ismerősöd, egy élénk színű kalapban. Annyira megrökönyödtél ordenáré kinézetén, hogy alig tudtál napirendre térni fölötte.

– Ő, aki mindig is szolidan öltözött, hogy volt képes felvenni azt a rikító színű ruhadarabot, épp akkor? – értetlenkedtél.

Egyszeriben ráébredtél, hogy veled most ugyanaz történt. Ugyanúgy kérdőjel maradhat kirívó öltözéked sok ember szemében, mint akkor az övé, a tiédben. Pedig milyen egyszerű a válasz, már te is tudod. Hiszen azon a novemberi napon is hirtelen romlott el az idő, talán csak ő sem akart megfázni!

Így tartottam görbe tükröt eléd, hátha végre meglátod benne magadat – szólt az Élet, és ment tovább…

Gödöllő, 2019 február 22., javítva május 7.