A hárem úrnőjének vallomása
Drága Mirjam, mielőtt elhagylak benneteket, meg kell osztanom veled legféltettebb titkaimat. Te vagy itt az egyetlen, aki megérthet engem. Jól tudod, hogy innen csak egy féleképpen lehet kijutni, de ne akarj lebeszélni róla. Kérlek, ne is kérdezz semmit, csak jól jegyezd meg minden szavamat!
Akkor kezdett a sorsom rosszabbra fordulni, amikor az új lány megérkezett a házhoz.
El kell ismernem, gyönyörű. A gazdánk mindig ügyelt arra, hogy a környék legszebb lányait ő szerezze meg magának. Őérte képes volt több napot is utazni, mert valaki hírét hozta ennek a távoli gyöngyszemnek. Így hívott bennünket: drága gyöngyszemeim.
Engem az üzletünkben pillantott meg először, ahol segítettem apámnak árusítani. Illetve én vettem előbb észre őt. A magas, szikár és büszke tartású, szigorú tekintetű férfi láttán meleg borzongás futott végig az egész testemen, és nem bírtam levenni a szememet róla. Csak, amikor közelebb jött, és kis időre összeakadt a tekintetünk, akkor sütöttem le illedelmesen a szememet. Még nem tudtam, hogy ki is ő. Zavaromban hátra szóltam apámnak, hogy ő szolgálja ki a vevőt, de végig leselkedtem a függöny mögül.
Tizenhat éves voltam akkor. Már szépen kigömbölyödtem mindenhol, ahol kell, és ezt büszkeséggel viseltem. A férfiak tekintetében láttam, hogy mennyire szép vagyok. Szerettem hosszasan fésülgetni a hajamat, és addig simogatni magamat, amíg csak el nem állt a lélegzetem. Ha nem tudtam félrevonulni, akkor képzeletben nyúltam a ruhám alá, és arról ábrándoztam, hogy milyen érzés lehet megölelni egy férfit, befogadni, vagy csak megérinteni, és már ettől is elöntött a nedvesség. Miután megláttam őt, mindig róla, vele álmodoztam.
Apám egy ideje férjet keresett számomra, anyám pedig elkezdett felkészíteni a házaséletre. Arra tanított, hogy feltétel nélkül tisztelnem kell a férjemet, állandóan lesnem kell a gondolatát, és alázattal teljesítenem minden kívánságát. Én ezeket az intelmeket akkor meg sem akartam hallani.
Néhány nap múlva eljött értem ő, a nagyságos úr, hogy egy pillanat alatt megváltoztassa az életünket. Szüleimmel együtt én is nagy megtiszteltetésnek éreztem azt, hogy egy ilyen előkelő házba kerülök, és még gazdag hozományt is fizetett értem.
Az, hogy nem feleségnek, hanem ágyasnak visznek, azért elbizonytalanította anyámat. Milyen útravalót is adhatna nekem egy olyan világhoz, amiről neki fogalma sincs? Én viszont ujjongtam belül: micsoda fényes élet vár rám! Nem is akárkivel, hanem álmaim férfijával! Biztos voltam abban, hogy nem lesz szükségem anyám pironkodva előadott ágybéli tanácsaira. Úgy éreztem, ábrándozásaim során már mindenre felkészültem.
Mintha csak magamat láttam volna! Ez az új jövevény is ugyanolyan félelemmel teli ügyetlenséggel toppant bele ebbe az idegen, szédítő környezetbe, a régi ágyasok, és főleg a feleségek féltékeny és szúró pillantásainak kereszttüzébe, mint én.
Én az első ijedség után rögtön megfogadtam, hogy nem adom alább: én leszek itt a legkedvesebb ágyas, sőt a hárem úrnője. Elhatároztam, hogy nem foglalkozom senki és semmi mással, csak a gazdámmal, hogy minél gyorsabban és alaposabban kiismerjem a vágyait, és megtanuljam azokat kielégíteni.
Hálás vagyok neked Mirjam, hogy te mutattad meg nekem a hárembe vezető utat, az ottani játékszabályokat. Azért is, hogy megóvtál az intrikáktól. Tőled tanultam illemet, és te adtad rám azokat a gyönyörű ruhákat. Te bíztattál kuncogva: egyél csak, amennyi beléd fér, hogy cicisedjél és farosodjál, mert azt szereti ám az úr igazán! És főleg azért, mert tőled tudtam meg, hogy valójában mit is jelent ágyasnak lenni.
A hetedik napon hívatott először magához. Az volt életem legszebb napja. Kedves volt, de határozottan értésemre adta, hogy eleinte még türelmes lesz, de hamarosan már magamtól tudnom kell a dolgomat.
Fölfogtam és úgy is tettem. Végre megkaptam azt, őt, amiről addig csak ábrándoztam! Segített, jelezte mit tegyek, és én csak simogattam, csókolgattam az izmos vállát, karjait, tetőtől talpig minden porcikáját. A legkisebb rezdüléseit is jól az agyamba véstem, hogy mindig emlékezzem rájuk, olyan élesen, hogy szinte a saját testemen éreztem ugyanazt, amit ő érezhetett. Mélyen szívtam magamba az illatát, és kóstolgattam a bőre finom sós ízét.
A férfiasságával nem bírtam betelni. Minden részletét bejártam: hol éppen csak érintettem a nyelvem hegyével, hol markoltam a tövét olyan erővel, ahogy csak bírtam, és csak gyönyörködtem, hogy milyen keményen ágaskodik. Olyan erős, jóleső érzés árasztott el, amitől nevetnem kellett.
A gazdám nem bírta sokáig a kényeztetést. Hasra perdített, és egy határozott mozdulattal belém döfött. Rövid, szúró fájdalom hasított belém, de egy pillanat alatt eltűnt. Aztán hosszú ideig nem mozdult, csak nekifeszült a fenekemnek, amitől én úgy éreztem, kitölti az egész belsőmet. Istenem, bennem van, egészen bennem! Hát ez az! Ezt ismételgettem, és felszabadultan engedtem el magamat, hiszen én már megtettem a dolgomat. Ennyi nekem már elég is lett volna. Ami utána következett, azt jutalomként fogadtam el, és nem is emlékszem rá.
Néhány alkalom után már nem kellett segítenie. Magam sem hittem volna, hogy ilyen gyorsan a kedvence lehetek. Minden nap remegve vártam, hogy mikor hívat, hogy gyönyörűséget szerezhessek neki, és ezáltal magamnak is. Szenvedtem, ha csak rövid időre is, elutazott.
Tökélyre akartam fejleszteni a tudományomat. Milyen jó volna tudni, hogy mit érez egy férfi közben! Ha csak egyszer is kipróbálhatnám! Nem bírtam szabadulni a gondolattól. Folyton ez járt a fejemben addig, amíg végül odáig jutottam, hogy álmaimban saját magammal szerelmeskedtem. Olyankor határozottan éreztem belül a saját lökéseimet, és a hímvesszőmön pedig azt, ahogy körbeveszem és szorítom a hüvelyemmel, majd a derekamtól elindulva lassan-lassan megérkezik a női gyönyör, és hosszan ott marad, egészen addig, amíg a férfi énem belém nem élvez. Amikor megébredtem, még mindig hullámzott a testem.
Hónapokon át szinte csak engem kéretett az urunk. Boldog voltam és szerelmes. Különösen akkor, amikor elaludt a karjaimban. Álmában olyan gyengéden ölelt át, hogy úgy éreztem, talán neki is szeretnie kell engem. Én meg csak lágyan simogattam a vállát és közben folyt a könnyem.
Aztán ritkultak az alkalmak, de még így is én voltam a kedvenc, rám irigykedtek a legtöbbet. Egyetlen dolog bánt csupán: tőlem nem született gyermeke. Neheztelt ezért a gazdám, vagy örült annak, hogy mindig használható voltam? Nem tudhatom meg már. Sohasem beszélgetett velem ilyesmiről.
Amióta itt van az új lány, egyszer sem hívatott magához. Így nincs értelme itt a további életemnek. El kell mennem, mert, aki három éven át a hárem úrnője volt, az nem adhatja alább. Ugye, ez a gyöngyszem is ugyanúgy fogja szolgálni és szeretni őt, mint én?
*
Hangos sikoltozásban tört ki a szolgálólány, amikor rátalált a holttestre. A palota lakói felriadtak álmukból. Mire a ház ura megérkezett, már körbeállták a vértócsában fekvő lányt, és javában folyt a pusmogás. Az úr nem tudta titkolni fájdalmát, amikor felismerte a halottat, és tőle szokatlan halk, fojtott hangon kérdezte, hogy mi folyik itt. Aztán összeszedte magát, és meg sem várva a választ sarkon fordult. A néma csendben csak a csizmája kopogása hallatszott.