Egy marék holláré

Azért hívtál, hogy beszélgessünk,
itt vagyunk, de meg sem szólalsz.
Egy kis tó partján ülünk, karnyújtás a végtelen.
Kilenc hónapja láttalak utoljára.
Jól nézel ki. Kigömbölyödtél, új frizura.
összeszedettnek tűnsz, határozottnak.
Úgy látszik, jót tett a vizsgálati fogság.
Pedig Kaposvár nem ajándék, még
ha nem is Kőhida vagy Márianosztra,
de harminc négyzetméter x belmagasság,
mínusz kübli, osztva nyolccal, mínusz te,
az kábé tizenhatezer álcázott sóhaj
szorozva öt és fél év
egyenlő abszolút érték halál.
Hatvanöt fájó látogatás,
hatvanöt meg-nem-kapott csomag,
nyolcvanhárom teljes nap a futkosón,
térdhajlítás önszorgalomból
a szóládi hentessel nyakadban,
és fekvőtámasz, összesen vagy félmillió,
négyezer szelet kenyérhez
száz kiló zala felvágott
öt mázsa alma és egy köbméter lisztfőzelék.
Kicentizett pszeudo-létezés,
kettő, három, fal és vissza,
Chronos halott, és élvezi.
Annyi, de annyi mindent mesélhetnél,
de te meg sem szólalsz, csak ülünk
egymás mellett, két távolodó kontinens.