Hogyan tovább

Több mint két órája rótták az erdőt. Ősz volt, hiába sütött a nap teljes erejével, ez már csak langymeleget adó simogatás volt. Leült a kedvenc sziklájára, és magához füttyentette a kutyát. Jött azonnal, farka büszke zászlóként lebbent utána, hol jobbra, hol balra. Leült az asszonnyal szemben, és várta az utasítást, vagy labdát, ami mindig ott lapul a jobb zsebben.

De nem jött sem labda, sem simogatás, szomorúság lengte körül a gazdát, ezt tökéletesen érezte, ezért lefeküdt, jelezvén, hogy érti, most várni kell.

Megroppant egy száraz ág, sietős lépésektől zizzent az avar. Ősz hajú, magas férfi jött a kitaposott ösvényen. Nagyot szusszant, mikor az asszonyhoz és a kutyához ért. Az idős kor összes jelét magán viselte. Enyhén pocakosodott, sportcipője kitaposott talpán látszott a kor, és a súlyfelesleg minden jele. Csak a szemei éltek, korát meghazudtolóan. Ibolyakék, meleg, fiatal szempár ült, a szarkalábaktól barázdált, idős arcban. Lihegett az enyhe emelkedőtől.

– Hova rohansz? Mindig ezt csinálod, ezért utálok veled sétálni. Nem látsz semmit a természetből, nem hallod a madarakat, nem érzed az illatokat, csak vágtatsz a kutyával előre. Ah, teljesen mindegy, ne haragudj nem is ezt akartam mondani.
– Nem rohanok, itt ülök, ha nem látnád – jött a válasz. – Mit akartál mondani?
– Gondolkodtam, és úgy döntöttem...
– Úgy döntöttél? – kapta fel a fejét az asszony. – Mert te mindig eldöntesz valamit, és akkor annak úgy kell lennie? Hol vagyok én a döntéseidben? – kérdezte, és melegbarna szemeit a férfire emelte.

Majd, egy energikus mozdulattal felállt a szikláról, barna haját hátra dobta, ideges mozdulattal összefogta, és a csuklóján lévő gumiszalaggal hátul összegumizta. Magas fiatalos, karcsú derekú szép asszony volt, még most is mutatós.

A kutya is felállt és minden idegszálával figyelt. Nem hiába, előkerült a jobb zsebből a labda, és már repült is a fák között.
– Igen, lehet, hogy most úgy döntöttem – ismételte a férfi. – De nem én döntöttem el az életünket, nem én hazudtam húsz éven keresztül.
– Ott te döntöttél… nélkülem.
Az asszony úgy csinált, mintha a kutyára figyelne, felvette a labdát és eldobta újra, és újra.
– Hányszor fogom még ezt hallani? – kérdezte, majd füttyentett a fogai közt, mert már egy ideje nem látta az állatot.
– Mégis mit képzeltél? Nem fog kiderülni, hogy a legjobb barátnőd férjével – enyhe undor érződött a férfi hangjában.
– Elég – mondta a nő, és már kiabált, pontosabban egyszerre kiabáltak.
– Neked elég?
A kék szempár bepárásodott és elborult, majd egészen halkan, fenyegetően folytatta, és közben egyre közelebb lépett a nőhöz.
– Neked elég? Neked elég? Mi elég? Meghazudtoltad az egész életemet, az egész életünket. Miért? Csak azt mondd meg, hogy miért? Hol hibáztam? Egyre csak ezt kérdezem.

Megfogta a nő két karját, már egészen halkan beszélt, nem bántotta, szinte simogató mozdulattal kérlelte a magyarázatot, és a kék szemek szürkébe borultak.

Ebben a pillanatban hatalmas ugrásokkal visszajött a kutya, és a belőle sugárzó vidámság, és jókedv megváltoztatta a pillanatot.

Az asszony visszaült a sziklára, kitépte hajából a gumit, és mélyen elbújt a sűrű barna hajzuhatag mögé.
– Már nem tudom visszacsinálni – mondta alig hallhatóan, közben folyamatosan simogatta a kutyát. Szinte belekapaszkodott, olyan erővel, hogy az állatot belepréselte a földbe. – De nem is akarom – folytatta. – Tudom, hogy ez fáj neked. Nézz a gyerekre, szép, okos, tehetséges húsz éves fiatalember, és téged tart, vagyis azt hiszi, te vagy az apja. Kérlek engedj el, jobb lesz mindkettőnknek. Így csak emésztjük egymást, belepusztulunk, kérlek. Soha többet semmit nem kérek tőled, csak ezt az egyet, engedj el – hadarta egy szuszra. Mint aki attól fél, hogy nem tudja végig mondani.
– Engedjelek el? – kapott új erőre a férfi. – Miről beszélsz? Nem az enyém vagy. Húsz éve másé vagy. Úgy döntöttem, mehetsz! – most már ordítva köpte a hangokat, mint egy fejszecsapást. – Mehetsz, de jól jegyezd meg, a fiam az én nevemet viseli, én neveltem fel, az enyém és az enyém is marad, itt nálam. Te mehetsz…

Azzal hátat fordított, és hatalmas léptekkel szinte futva távolodott, egyre csak taposta a száraz recsegő avart. Majd megállt, egy percre megmerevedett, hirtelen visszafordult, és odakiáltotta az asszonynak.
– A kutyádat viheted, de semmi mást.