Törvénytelen élvezet

Koszos a cella, áporodott vizeletszag terjeng, miközben cellatársaim egymással keménykednek körülöttem.

Még mindig nem értem, mi ez az egész. Csakis valami tévedés lehet, mert sehogy sem áll össze a kép, mit követhettem el, amiért lecsuktak.

Az ágyamban leptek meg a szállodai szobámban délelőtt a nyomorult zsaruk, akik egyáltalán nem kedves modorban közölték, hogy velük kell mennem azonnal, apelláta nincs.

Már órák óta itt bent dekkolok. Csupán két napja érkeztem Washingtonba üzleti ügyben, és azon túl, hogy tegnap megünnepeltem leendő üzleti sikeremet egy dögös vörössel az éjjel, nem tudok semmi törvénytelenre gondolni.

Végre nyílik a cellaajtó, kintről az egyik smasszer engem szólít.

Felnyögök, nem sietem el a felállást. Kikérem magamnak az egész helyzetet. Jogtalanul csuktak be, már ezerszer végig gondoltam, hogyan is fogom beperelni mindegyiküket, aki csak benne volt ebben az egészben.

Fensőbbségesen nézek a másikra, miközben hallom, eddigi „szobatársaim” milyen jelzőkkel sértegetik annak felmenőit röhögve.

A férfi meg se rezdül, keményen csattan a bilincs kezeimen, meghökkenni sem marad időm, már ránt is magával végig a folyosón. Aprócska irodába visz, ahol már egy tiszt szerűség ücsörög. Későre járhat az idő, az ég teljesen sötét.
– Üljön le Mr. Richard!
Lenyomnak az asztala előtt álló kényelmetlen székre. Csörögnek a bilincseim.
– Követelem, hogy... – kezdek bele.
– Maga itt csak ne követelődzzön! Az ilyen alakoknak aztán van bőr a képükön. Szégyellhetné magát!
– Ugyan miért? Nem követtem el semmit.
A tiszt arca elborul a hallottakra. Látom, miként szökik fel a vérnyomása.
– Fiacskám! Magának úgy látom, fogalma sincs róla, mit is követett el.
– Ezt jól látja. Reggel, rám törtek a zsaruk, a szállodai szobámban, és behoztak minden létező magyarázat nélkül. Ehhez nincs joguk!
Az előttem ülő ember akkorát csap az asztalra, hogy kávésbögréjében a kanál csilingelve táncra perdül.
– Jobban tenné, ha visszavenne a stílusából! Mi, itt nem pártoljuk a maga fajtáját.
– Tisztességes üzletember vagyok, akit jogtalanul hurcoltak meg, és még csak azt sem hajlandók megmondani, miért – ordítom a képébe.
Pár perc néma csend áll be, mely alatt dühtől remegve szemezünk egymással.
– Azt mondja, ötlete sincs, miért van itt? – kérdezte végül a tiszt.
Mély levegőt veszek, de csak lassan fújom ki, miközben némán megrázom a fejem. A másik fél meredten néz csupán.
– Több panasz is érkezett hozzánk tegnap éjszaka. Négy felháborodott telefonhívás, négy teljesen különálló embertől, lakhelyről, melyekben csupán annyi volt a közös, hogy mind remekül ráláttak a maga szállodai szobájára, ahol is, maga mindenféle erkölcstelen dolgokat művelt egy nővel. Még egy képet is kaptunk ráadásul.
Ha az életem múlik rajta, hogy egy értelmes mondatot kinyögjek, akkor sem vagyok rá képes. Értetlenül meredek a másik arcába, mely úgy néz rám vissza, mintha eladtam volna az anyját.
– Ezt nem értem – nyögöm ki végül. – Az említett nő ugyanis egyáltalán nem panaszkodott, sőt.
– Be ne merje nekem magyarázni, hogy ezek a beteges dolgok, még jól is estek neki!
– Beteges? – rőkönyödöm meg. – Mióta beteges dolog a szex?
– Az nem is az. De ezt a formáját, mi nem toleráljuk.
Végérvényesen elvesztem a fonalat.
A tiszt fensőbbségesen felmarkolja az előtte levő papírhalmot, és azok mögül mosolyog rám negédesen.
– Akkor hadd idézzek magának a szemtanúk beszámolóiból. Az első feljelentő szerint maga éjjel negyed kettőkor az „ablaknak támasztva kefélte azt a szerencsétlen nőt állva, ráadásul hátulról.
Az említett kép fel is villan előttem.
– Igen, volt ilyen, de – ő csak folytatja.
– A második telefonáló állítása szerint „huszonhárom perccel később, már a padlón üzekedtek térdelve, akár a kutyák”.
Újabb emlék villan fel, de még mindig nem értem mi ebben a baj, hiszen nem volt erőszak egyáltalán, vagy panasz a teljesítményemre. Ráadásul nem egyszer ki is fejezte az említett, mennyire meg van velem elégedve.
– A harmadik hívó kettő óra négy perckor, a „hátára fektetve látta a partnerét, lábaival a maga nyakát átkulcsolva, az íróasztalon” Erről a jelenetről kaptuk a képet – a rendőr, azon túl, hogy egyszerre válik egyre vörösebbé, közben ki is fut a vér az arcából.
Remélem, épp maga előtt látja, amit én átéltem az éjjel. Én csak büszkén elmosolyodom az említettekre.
– Még mindig nem értem.
– Az utolsó tanú pedig kettő óra tizenháromkor, a kanapén látta magukat, az említett nővel az ölében – Miután felolvassa, lecsapja elém a papírhalmot az asztalra elégedetten, mint aki jól végezte a dolgát. – Mit tud felhozni mentségére, fiam?
Jómagam továbbra is döbbenten pislogok rá, mert még mindig nem értem, mi az isten baja van velem. Ezt meg is mondom neki, mire elsötétült ismét a tekintete.
– Akkor azt javaslom, hosszú pihenésre tervezzen itt nálunk, mert most egy jó időre bekaszlizom.
– Milyen jogon? – ordítom rá immár kétségbeesve.
– Washington állambeli törvény megszegéséért, és egy nővel való perverz fajtalankodásért. Közszeméremsértésért. Valamint, itt csupán a misszionárius póz engedett.
– Mi van???
– Legközelebb, ha idegen országba utazik, azt javaslom, alaposan járjon utána, mit lehet az adott országban, vagy éppen mit tilos! Vigye a szemem elől! – szól a börtönőrnek, aki kihozott a cellámból. – Mr. Richard egy jó darabig a vendégünk lesz.

Erős kéz szorítja meg a vállam, én pedig annyira ledöbbenek az előbbi beszélgetésen, hogy még ellenkezni is elfelejtek. Még mindig nem tudom elhinni, hogy talán azért jutottam sittre, mert nem misszionárius pózban keféltem, behúzott függönyök mögött?