Utolsó szushi a konyhapultnál

 

P.E.G. szolgálaton kívüli rendőr ezredes elkalandozott vezetés közben, és majdnem elgázolta a göndör hajú karcsú nőt a zebrán. Mikor megközelítette a gyalogátkelőhelyet épphogycsak túllépte a megengedett sebességet, egy nagy teljesítményű kocsival az majdhogynem kötelező, lehetetlen vele 50-nel hajtani, olyankor kínlódik a motor, a köbcentik és a lóerők türelmetlenül várják, hogy elszabadulhassanak. Azon mérgelődött, hogy mióta anyagi megfontolásból közösségi bérléssel kölcsönözhetővé tette a terepjáróját, folyton el van állítva minden szar a kocsiban. A tükör, az ülés hagyján, de sokan kikapcsolják a biztonsági elektronikákat, semmi tiszteletet nem mutatva a nagybetűs rövidítések iránt. Szerencsére a gyalogosfigyeléssel ellátott ütközés előtti biztonsági rendszer, a PCS, csak a fő jelszóval inaktiválható, a blokkolásgátló ABS pedig minden indításkor bekapcsol, így a gallytörő rács elé keveredő nő életét ezek gyakorlatilag megmentették, mivel az ezredesnek csak annyi villant be, hogy egy formás alak megtorpan a kocsija előtt, ahelyett, hogy tovább haladna, neki pedig csak a reflexből tövig nyomott fék maradt megoldásként. A technika tette a dolgát, fékcsikorgás és csonttörő csattanás helyett tucatnyi kattanás hallatszott, ahogy a satuféket oldva visszarúgott az ABS, megakadályozva a csúszást és a gázolást.

A nő lehajolt, a cipője sarkát próbálta kiszedni a csatornarácsból. A mozdulatban az ezredesnek alkalma nyílt szemügyre venni vékony alakját, a fényszórók megvilágították a testhezálló flitteres ruhát. A nő intett a kezével, hogy mindjárt úrrá lesz a helyzeten, de P.E.G csodálatát hamar elnyomta a türelmetlensége, és kihajolva noszogatni kezdte a nőt:

– Menj már az útból, te hülye picsa, ha már majdnem elütteted magad! – Kurvára oda kéne figyelned a zebránál! – szólt vissza egy markáns férfihang. – Semmi jogod nincs száguldozni, aztán még engem számon kérni. P.E.G.-nek beletelt egy kis idejébe, míg összerakta a nőies kinézet és dörgő hang ellentmondását, aztán észrevette a serkenő borostát és az ádámcsutkát. – Ó, rohadt buzi – lépett a gázra frusztráltan, miközben a transzvesztita végre a járdára kotródott. Mérges lett, hogy megcsodált egy nőnek öltözött férfit, de hosszan nézte visszapillantó tükörben. Tudta, hogy a legtöbb nőnek öltöző nem meleg, hogy sokan közülük táncos-énekes előadóművészek, de a nevelése azt mondatta, ez nem elfogadható, természetellenes, undorító. Hallgatott már ki transzvesztitákat, mindig azt kérték, csak az arcukon ne üsse meg őket.

Tovább hajtott hazafele, betartva a sebességhatárt, több figyelmet fordítva a gyalogátkelőkre. Azon gondolkodott, hogy még sosem volt rajta testhezálló ruha, hogy milyen érzés lehet.

Ezzel a gondolattal ébredt. Viselni akar egy női ruhát. Olyat, ami kiemeli a karcsúságot, a fény táncol rajta, és az emberek utána fordulnak. Kifinomult és kecses akar ma lenni, nem pedig az a rámenős, karrierista, terepjárós zsaru, aki telefonkönyvvel üti a gyanúsítottat, hogy ne maradjon nyoma, de megoldja a nyelvét.

Tudta, hogy a karrierjének azonnal vége lenne, ha valaki meglátná nőnek öltözve, de arra gondolt, hogy a lakás elhúzott sötétítőfüggönyei mögött biztonságban kísérletezhet a nőiességgel. A munkája során tanúsított alapossággal gondolta át, és szedte pontokba a teendőket, hogy feltűnésmentesen beszerezzen mindent. Sminket bármelyik drogériába kap. A cipő nehezebb ügy lehetett volna, de egyszer itt hagyott nála egy magassarkú cipőt egy nő, akinek nemhogy nevére, de az arcára is alig emlékezett, arra viszont egészen pontosan, hogy milyen tetoválás kanyargott rajta, és hogy reggel a feltört sarkára hivatkozva kölcsönkérte az egyik tornacipőjét, amit szerencsére sosem hozott vissza.

A magassarkút valamiért sosem dobta ki. 38-as volt, épp a mérete. P. E. G. rendőr ezredes egész életében titkolta, hogy férfiatlan méretű a lába, az akadémián is két számmal nagyobb surranót kért, manapság 40-es méret feletti cipőket vásárolt.

A ruha persze probléma, de összeállt a fejében egy terv, hogy milyen hazugsággal fog segítséget kérni, úgy, hogy nemhogy gyanús nem lesz, de még ő lesz a kurva jó fej.

Úgy döntött a bevásárlókörutat nem a felismerhető terepjárójával fogja megtenni (a telefonjára érkező üzenet szerint amúgy is épp kikölcsönözte valaki), hanem sétál és tömegközlekedik.

A körúton betért a gyros árushoz, ahol gyakran szokta az ebédjét fogyasztani. Parancsolt magának egy szokásos pitát.
– Hagyma, csípős? Minden mehet? – kérdezte az eladó megszokásból, pedig tudta, hogy az ezredes ezeket mindig kéri. De az ezredes meggondolta magát.
– Tudod mit? Nem kérek most sem csípőst, sem hagymát, sőt! Hús helyett falafel golyókkal add! – mondta. Úgy érezte, a mai nap hangulatához passzol az egészségesebb gyorsétel, és azt is eldöntötte, hogy hazafele vesz szushit, amit még sosem evett, mert borzasztotta a nyers hal gondolata, de most azt gondolta, hogy elegáns lenne, ahogy kecsesen, pálcikákkal elfogyasztja.
Őrült ötlete támadt.
– Egy buborékmentes ásványvizet is kérek hozzá!
– Mi, nem kólát? Dehát az ezredes úr mindig azt mondja, hogy víz a csapból is jön. Tessék inkább üdítőt inni – mondta az eladó.
Az ezredes felfortyant.
– Szájalsz egy rendőrrel? Így tanítják manapság? Vizet kértem, vízhez van kedvem. Azt a...

Ezután szó nélkül megkapta a falafeljét és az ásványvízét. Az asztalnál ülve megette, megtörölte a száját, sőt még az asztalt is lesöpörte maga után. Ízlett neki a csicseriborsó golyó, és a víz is jól esett.

A drogériában hamar végzett, ahogy arra számított valóban voltak előre összeállított sminkkészletek. Alaposan tanulmányozta a tartalmukat és a színösszeállításokat, nem csak úgy véletlenül leemelt egyet a polcról.

– A csajom a munkahelyén hagyta a sminkkészletét – színészkedett az eladónak, saját véleménye szerint hitelesen. – Nekem kell beszereznem ezeket a micsodákat, ki nem mozdul smink nélkül. Ebben van minden, ami kell, ugye?
Az eladó igenlő válasz elégedettséggel töltötte el. Meglátta a női lábakkal díszített papírdobozokat a kassza mögött.
– Adjon egy harisnyát is! – mondta hirtelen ötlettel.
– Hány denest parancsol az úr? – kérdezett vissza az eladó.
Az ezredes egy pillanatra zavarba jött, mi a fene lehet az a “den”? Tuti olyan rövidítés, mint amiket a kocsiknál használnak, mondjuk “szálszakadás figyeléssel ellátott randevú előtti biztonsági rendszer”.
– Mennyi van?
– Elnézést, a den a harisnya vastagságát jelzi. Alkalmi viseletre extra vékony 8-10 denest ajánlott, általános, mindennapi viseletre, ebben a meleg időben 15-20 den az ideális.
– Alkalmi, alkalmi – mondta az ezredes. Mindennapi viselet, az kéne!
– Milyen színűt kér?
Az ezredes beleélte magát a harisnyaviselésbe, de biztosan nem fogja leborotválni a lábát, viszont egy világos színű a sötét szőrzetéhez elég illúzióromboló lenne.
– Feketét legyen szíves.
– Milyen méret?
P. E. G. rendőri rutinnal keverte a hozzá nem értést a hazugsággal.
– A csajnak jó hosszú lábai vannak, magas, kb. mint én, de formás – mondta, miközben kezével mutatta csípőnél a homokóra formát. Arra gondolt, hogy egy derékban kicsit nagyobb harisnya jól fog jönni, hogy elférjen benne az extra felszerelése, amivel a nők nem rendelkeznek. Szinte biztos volt benne, hogy a travik is egy számmal nagyobbat vesznek.

A szerzeményeit sporttáskába gyűrve elégedetten távozott.

A ruhaboltban előadta a kitalált mesét, miszerint a barátnőjének szeretne estélyi ruhát, mert báli meghívóval fogja meglepni, de annyira titkosra sikerült a terve, hogy semmilyen alkalmi viseletre való ruhája nincs a hölgynek, aki csak most költözött hozzá.

Az eladó lelkesen segített a megfelelő ruhadarab kiválasztásában (mit ad isten a kitalált barátnő szinte P.E.G.-vel egymagas volt, csípő tájt homokóra forma), és az ezredes hamarosan a kasszánál állt. A próbababákat nézve az ezredesnek támadt egy ötlete, szólt az eladónak, hogy felpróbál egy, a ruhához színben passzoló inget, majd a próbafülkék takarásában leszedett és a sportáskájába gyűrt egy parókát a sarokban tárolt pucér próbababák egyikéről. Látta a kasszánál, hogy milyen biztonsági kamerával vannak felszerelve, és tudta, hogy a lopást azzal képtelenség észrevenni.

Az inget sajnálkozva visszaadta.
– Túlzásnak érzem, hogy összepasszoló ruhában jelenjünk meg. Maradok a szmokingnál.

Bár tartott attól, hogy kicsit gyűrötten kerül majd elő, behajtogatta a ruhát a többi holmi mellé. Izgatottan sétált haza, nem feledkezett meg kitérni a szushibár felé. Meghökkent, amikor észrevette, hogy szushik és más japán ételek sora halad egy futószalagon. Nem boríthatja bele ezeket is a sporttáskába. Kerített egy felszolgálót, elmondta, hogy elvitelre kér szushit.
– Mennyi szeretne?
– Három tucattal – mondta az ezredes. Kicsinek találta a néhány centis falatokat, ennél kiadósabban szokott vacsorázni, ez csak két falat rizs, némi hal vagy rák, vagy ki tudja milyen tengeri cucc.
– Sok lesz az, uram – szólalt meg a felszolgáló, az ezredes egy pillanatra meghökkent, hogy ellentmondanak neki. – Ebből a szushiból elég néhány darab vacsorára. Különben nem állnék jót a gyomra reakciójáért. Kicsi falat, de nem könnyű étel, és laktató.
– Adjon akkor egy tucattal, különféléket – felelte az ezredes, aki nem szerette, ha kioktatják, de gyűlölte kidobni az ételt, pláne, ha drága. Kapott még a szushihoz egy szójaszósznak nevezett barna szószt, egy adag gyömbért valami pácban, meg egy fél kanál wasabit, ami zöld gyurmának nézett ki. Felhívták a figyelmét, hogy nagyon erős és óvatosan fogyassza, de csak prüszkölt egyet, miközben a csípős gyros öntetre gondolt, amitől soha nem kapott gyomorégést.

Otthon elhúzta a függönyöket, elrendezte a szerzeményeit, megnézett pár youtube videót a sminkelésről és egy órára eltűnt a sminkkészlettel a fürdőszobába. Ügyesen boldogult ahhoz képest, hogy első próbálkozása volt. Az elején még arra gondolt, hogy szörnyű lehet minden reggel ennyit pepecselni a tükör előtt, de aztán az eredményt látva belátta, hogy egyáltalán nem elfecsérelt idő. A szeme formája a szemceruzától megerősödött, kontrasztos lett, szemhéjfesték elmélyítette a szeme színét. Férfias szája kihívóan csillogott, az arca keskenyebbnek, szimmetrikusabbnak tűnt. Felvette a fekete harisnyát, a ruhadarab statikusan feltöltődött és pattant néhányat, ahogy a lábszőreivel érintkezett, de fekete színe valóban elrejtett a szőrzetéből. Valamennyire mégis illúzióromboló volt. Belelépett a ruhába, felhúzta a derekára, átbújtatta karjait a vállpántokon. Eszébe jutott, hogy megfeledkezett a melltartóról, de aztán látta, hogy egy ilyen kivágott hátú ruhához lehetetlen lenne melltartót venni. Meglepődött, amikor észrevette, hogy a ruha tervezői gondoltak erre, a mellrészbe belevarrtak valamit, aminek a nevét nem tudta, de arra szolgált, hogy alátámasztást biztosítson a ciciknek. Így viszont a ruha eleje üresen lógott, úgyhogy némi gondolkodás után egy-egy zoknit tömött mindkét oldalra, miközben arra gondolt, hogy ez micsoda egy közhely.

Felpróbálta a parókát, silány minőségű kirakati darabnak bizonyult, nem illett a szép ruhához, slampos, méltatlan volt, visszadobta a sporttáskába.

Végül felvette a magassarkú cipőt. Kicsit imbolygott benne, aztán észrevette, hogy ha lábujjhegyen jár benne, akkor nem billeg egyensúlya után kapkodva. Fel-alá járkált a szobában, vigyázva, hogy ne kopogjon a sarka a padlón. Némi gondolkodás után bekapcsolt spotifyról egy ABBA válogatást, olyan hangosra állította, amennyire csak merte anélkül, hogy attól kelljen tartania, áthallatszik a szomszédba.

A legtöbb számot ismerte. Fogalma sem volt, hogy gyerekkorából ismerősek a dallamok, amikor mindenki ABBÁ-t hallgatott, vagy a vég nélküli rendőri megfigyelések háttérzajaként szóló rádióadásokból ragadtak rá, de együtt dúdolt-énekelt a négy taggal. Azt vette észre, hogy táncol is szolid mozdulatokkal. Amikor megbicsaklott a lába a szokatlan cipőben elszégyellte magát, és inkább a reggelizőpulthoz ült, majd szemügyre vette a szushikat. Jól néztek ki, a trükkös dolgot inkább a pálcikával evés jelentette. Türelmesen mártogatta a rizs hengereket a szójaszószba, a zöld gyurmából is kent rájuk egy-egy darabot. A gyömbér nem ízlett neki, otthagyta, a wasabiból viszont egyre bátrabban tett a szushikra, élvezte ahogy a szájpadlását és az orrát egyaránt átjárja a csípős japán krém.

A bajt is egy túlméretezett adag wasabi okozta. Tekintélyes mennyiséget pakolt egy garnélás szushira, és egyszerre begyömöszölte. A szervezete a száját elöntő rendkívül csípős érzésre hirtelen nyeléssel reagált, a kis rák pedig megakadt az ezredes torkán és se le, se fel. Ráeszmélt, hogy valóban életveszélyesen fulladozik az ételtől, és próbálta menteni magát. Először öklét a hasa felső részébe nyomva Heimlich-műfogást próbált kivitelezni saját magán, arra gondolva bárcsak jobban figyelt volna az elsősegély oktatáson, majd ennek sikertelensége után párszor erőteljesen nekiszaladt a reggeliző pult szélének a rekeszizmát odacsapva, de ennek sem lett eredménye. A telefonját megkaparintva kétségbeesetten próbálta a segélyhívót tárcsázni, de sehogy sem sikerült. Térdre rogyott és az eszméletvesztés határán még üzenetet akart küldeni, de aztán a fulladástól elfeketült arccal a padlóra roskadt és a hátára fordulva csak a plafont látta kihunyó élete utolsó pillantásával.

A keze még rángott a telefonja képernyőjén, újra és újra szivecskéket tartalmazó üzenetet küldve egyik kollégájának.