Vajas kenyér

– Nem jön – alig hallhatóan, érzelem nélkül mondta, akárcsak a világ legnyilvánvalóbb tényét állapította volna meg: esteledik. Nézett maga elé, mintha az asztaltársa ott sem lenne. Pedig a fiú, akiről szó volt, nagyon is érdekelte őt, s a férfi tudta is ezt.

– Nem jön, persze, hogy nem jön, hiszen ma megmutatja a várost a küldöttségnek, előre mondta, hogy késni fog – gondolta a lány, de hangosan egy szót sem szólt.

Miért is kellene? Valójában nem is ismerte a férfit. Sokszor látta ugyan itt, a kávéházi sarokasztalnál, a fiúval közös törzshelyükön, ahol jóízűen el lehet társalogni munka után. Tudta, ugyanannál a külkereskedelmi vállalatnál dolgoztak mindketten. A fiú jól beszélt nyelveket, műszaki tolmácsként alkalmazták a szocialista országokkal való kapcsolatokért felelős osztályon.

Mindig ide beszélték meg a randevút. Rendszerint a lány érkezett később, néhány percre leült hozzájuk, de aztán otthagyták a pasast, mentek moziba, hangversenyre, de a legtöbbször csak sétálni a Duna partra.

Most nem kellett sietnie, mégis szedte a lábát, mert hideg volt kint. Fázósan leült az egyedül söröző férfi asztalához, rendelt ő is, aztán csak ültek, hallgattak, ittak. Talán a zord idő tehette, hogy nem voltak beszédes kedvükben.

Megkönnyebbült, amikor végre feltűnt a barátja. Csalódottan látta azonban, hogy a küldöttség programja még nem fejeződött be, ugyanis két hidrogénszőke nő karolt jobbról-balról a fiúba. Amint mindhárman leültek hozzájuk, rögtön rendeltek is. Látható volt, hogy nem ez lesz az első körük, a két szőke folyton vihogott, s a fiú is szokatlanul hangos volt.
– Fura, pedig NDK-sok – tűnődött a lány. – Nagyon vakmerőek, hogy így el merik engedni magukat!

Emlékezett még rá, mit is mesélt barátja a külföldiekről:
– Képzeld, mind hülyéket küldenek! Az összes keleti országban jutalomként kapják a magyar utat. De nem hozzáértőknek osztják, hanem párttagoknak. Ha érdemben szeretnénk tárgyalni, nekünk kell kiutazni. Kivétel az NDK. Onnan valóban küldenek szakembereket, de mindig legalább ketten jönnek, mert az egyikük biztosan besúgó, ha nem mindkettő! Ezeknek egymást kell megfigyelniük. Velük aztán nehéz programot csinálni, csupán a hivatalos dolgokról lehet beszélgetni velük, nehogy egy rossz mondatukért soha többé ne jöhessenek.

Most hosszasan magyarázott valamit a két nőnek németül, amiből ő semmit sem értett. Hozzá alig volt szava. Hamarosan el is búcsúztak, s indultak tovább.
– Mindjárt jövök vissza, aranyom – alig hallotta barátja kissé már akadozó hangját.

Bizonytalan lépteikkel még ki sem értek, amikor megint hallotta a kellemetlen hangot:
– Nem fog visszajönni!

Mivel a másik az előbb is tévedett, most sem szólt semmit. Idegesítette azonban az a kissé kárörvendő felhang, amit kiérezni vélt a szavakból. Nagyon remélte, megint nem lesz igaza a férfinak. Ültek megint szótlanul, újabb italokat rendeltek. Egy Kinizsi, egy Cola. Majd megint... Ittak, cigarettáztak. A lány kitartott, de a másik is ott ült záróráig.

Menni kellett, a férfi kifizette mindkettőjük fogyasztását – a lányban akkor tudatosult, hogy nem is lett volna elég pénze. Dühös volt a barátjára, hogy így cserben hagyta. Azt se tudta, hogyan menjen haza, már minden busz elment, taxira se volt pénze. Gyalogoljon a hideg éjszakában?!

A férfi, mintha kitalálta volna, mi jár a fejében, felajánlotta, hogy kocsival elviszi. Beleegyezett, mert rossz hírű negyeden kellett volna átvágnia hazáig, és emiatt egy kicsit félt is.

A kis Polskiban össze kellett húznia magát. Csodálkozva látta, hogy a másik kényelmesen elfér a sofőrülésben.
– Tolja hátra az ülést, kisasszony! – de ő inkább maradt így, kissé összehúzva magát, jelezve, hogy a további szívességekből nem kér, elég baj az, hogy el kellett fogadnia a kávéházi meghívást, s még a hazafuvaroztatásra is rákényszerült. Így azonban, görnyedten, kezdett zsibbadni. Előkereste a kulcsot a retiküljéből.
– Végre itt vagyunk! – sóhajtott, amikor megpillantotta a házat. A férfi leparkolt, kiszálltak.
– Eltalálok egyedül is az ajtóig, ne fáradjon! – próbálkozott a lány.
– Csak nem hagyhatom, hogy csak úgy, egyedül mászkáljon éjjel! Még valami baja esik

Magában szeretett volna lenni, a mai estén gondolkodni, de túlságosan fáradt volt ahhoz, hogy tovább ellenkezzen. Nem baj, még pár lépés, s szaladhat fel a bérelt lakótelepi lakásba, ahol végre lepihenhet. Kinyitotta a lépcsőházi ajtót, s a férfihoz fordult, hogy elköszönjön, de az megelőzte:
– Hű, de megéheztem! Semmit sem ettem egész délután! – mondta váratlanul.
– Csak vajas kenyeret tudok kenni – hebegte meglepetten a lány, s ekkor vette észre, hogy ő is farkaséhes. Ennyit igazán megérdemel azért, hogy hazahozott, gondolta hirtelen engedékenységgel, s utána tényleg nyugalom lesz.

A liftben aztán megint nem szóltak egymáshoz. A lányt feszélyezte testük közelsége, de a modern felvonóban hely híján nem állhattak távolabb egymástól. A kabin összefirkált falát nézte. Micsoda disznóságokkal rondítanak össze mindent! Szinte szégyellte magát, pedig ő aztán biztosan nem tehetett erről.

Miután a vendégét az egyetlen kanapéra leültette, hozzálátott a kenyerekhez. Szerette az amerikai konyhát, a kis alapterület ellenére tágasnak tűnt a lakás. Kamra ugyan nem volt, de ritkán főzött, inkább a munkahelyén ebédelt, reggelire, meg vacsorára se sokat evett, de egy kis kenyér, meg vaj mindig akadt. Jó étel a vajas kenyér sóval, pirospaprikával, ha más nincs!

Az első karéj kenésével éppen végzett, amikor közvetlenül a háta mögül meghallotta az izgalomtól rekedt hangot:
– Mit nekem vajas kenyér!! – s abban a pillanatban érezte a két szorosan ölelő kart a derekán, majd a mellét markoló kezeket. Hátratántorodott, a férfi ügyesen úgy manőverezte az esést, hogy a kanapéra zuhantak. A hirtelen mozdulattól a kés csörömpölve hullott a pultra, a kenyér viszont nagy ívben felfelé repült, majd kent oldalával az erkélyajtónak csapódott, s áttetsző, vajas csíkot hagyva az üvegen, csúszott a padlóig.

– Takaríthatok megint – bosszankodott a lány, meglepődve azon, hogy ebben a helyzetben ilyen gondolatok jutnak az eszébe, miközben a kezek egy pillanatot sem késlekedve, most megvadulva tépték le a blúzát. Pattogtak a gombok, szanaszéjjel szóródtak a szőnyegen. A pillanatnyi mozdulatlanságot a férfi megadásnak vélte, és diadalittas, kéjsóvár képpel gombolta ki a nadrágját. Mohó tekintetét nem vette le a formás keblekről.A lány azonban felocsúdott meglepetéséből. Villámgyorsan szorosan a hasához húzta a lábát, s teljes erejéből lerúgta magáról a fölötte térdeplő férfit. Tökéletes alakját a rendszeres sportnak köszönhette, így aztán az erőteljes taszítástól a pehelysúlyú ember kissé fel is emelkedett, és – bár nem olyan szép ívben, mint a kenyér – szintén az erkélyajtó üvegén végezte röptét. Továbbcsúszott a vajas csíkon a padlóig, ahol a kenyér megkent fele várta az ülepét.

A rúgás az ágyékán érte, s most meglepetten, eltorzult arccal ült a vajban. Meredten nézett maga elé, egy hang sem hagyta el a száját.

Mikor végre összeszedte magát, lassan felkászálódott, fogta a dzsekijét, s hátra sem pillantva, megvert kutyaként, megszégyenülve kisomfordált a lakásból. Az ajtót se csapta be, csak behúzta kattanásig.

A lány még sokáig feküdt, a döbbenet, a megalázottság, a harag és csipetnyi megnyugvás érzései kavarogtak benne. Úgy érezte, pihennie kell, megnyugtatni émelygő gyomrát, mielőtt felkel és eltakarítja a hátrahagyott mocskot.