Örvény

Ülök a kórházi váróterem lépcsőjén,
a betegek a fogason lógnak,
várom az orvos lépteit,
sztetoszkópom alatt nem jelez senki.
Csak a kicsontozott csendet hallom,
a kivérzett nyugalom neszez,
az orvos nem tudott jönni,
(meg sem halljuk),
talán ő műti a szakadt izmú időt,
ki ülve, ki állva néz magába,
kérdéseimre várok választ,
miért nem bírom a terheket elviselni?
(nem vágytam az éhes késre),
miért az elvékonyodó bőr
a has falában,
miért a tudat, melynek hálója
kevésnek bizonyult megint:
(zuhanok saját örvénylevesemben),
fulladok a levegőnincs térben,
mellettem hónaljban bűzlő sikoly,
egy beteg vérzékenységét szorítja,
a gyermek a sürgősségit
a magas c-n tartja;
a világ körforgása nem áll meg,
felettünk repülőgép-szirénák feleselnek,
közben a pince beázik,
csöpög a vedrekbe a malteros víz,
az autóhoz megérkezett a pótalkatrész,
(szervcserét én is kértem),
közben az unoka kitárja az ajtót,
Papa, merre vagy, hova bújtál?
felborítja a szobát, a kórházat,
benéz a tegnap elveszett
teniszlabdás-bokorba,
csüggedten leül a falevelekre,
széltől fújt játékai közt nem talál meg.