Exodus

Már nem érzek több kínt, sem fájdalmat.
Felülről látom magam, hamuszürke a
testem, állam leesve. Meredt szemem
tudatosítja azt bennem, hogy halott

vagyok. De akkor miért érzek és hogy
tudok még gondolkodni? Nem értem...
Majd hirtelen zuhanok egy csillagfényes
alagúton keresztül. Aztán megérkezem

egy légüres térbe. Óriási fény vesz körbe.
S mint egy hatalmas festővásznon,
pereg le az életfilmem időben visszafelé.
Még érzem a baracklekvár édes illatát...

Virágzó tavaszi rétre érek. S nyíló
labdarózsák törleszkednek lábam elé.
Egy furcsa alak közelít felém, olyan
ismerős, mintha már láttam volna őt

valahol. S ahogy közelebb jön, eszmélek
fel, hogy várt rám az arctalan fénylény.
Mindig is ismertem, fogom meg a kezét.
Megnyugodhatok végre. Hazaértem.