Pecsét

(Örkény Istvánnak)

A férfi íróasztalában van egy szike. Nagyon jó minőségű darab, kiválóan lehet vele eret metszeni. A férfi még sohasem használta.
– Szevasz – köszön a férfi munkatársa.
– Mit olvasol? – kérdi a férfi munkatársa. – Még mindig Petronius?
– Igen, szeretem a klasszikusokat.
– Már évek óta ezt olvasod.
A férfi vállat von.
– Nincs véletlenül egy szikéd? – kérdi a munkatársa.
– Szikém? – mondja a férfi. – Nincs. Mihez kell?
– Pecsételőt akarok metszeni.
– Miért nem csináltatsz?
– Ilyet nem csinálnának. Az irodaszer-készítők túl sznobok ahhoz, hogy ilyet legyártsanak. Röhejes népség!
A férfi már nem figyel.
– És egyébként, mi újság? – kérdi a munkatársa. – Hogy vannak a gyerekek?
A férfi újra vállat von.
– Gondolom, jól.
– Ritkán látod őket?
– Nem, minden nap. Amikor mennek az iskolába. Itt mennek el az ablakom alatt. Meg akarod nézni őket? Most jönnek errefelé.
A férfi és a munkatársa kinéznek az ablakon, és látják elhaladni a férfi gyerekeit.
– Miért nem mész oda hozzájuk? – kérdi a férfit a munkatársa. – Csak, hogy adj nekik egy puszit.
– Nem akarok – mondja a férfi.
– Miért, a feleséged megtiltotta, hogy találkozz a gyerekekkel?
– Nem – mondja a férfi.
– Akkor? Az új barátnőd tiltotta meg? Az ő kedvéért én is vállalnám.
– Nem – rázza a fejét a férfi.
– Akkor meg? Utálnak a gyerekeid? – kérdi nevetve a munkatársa.
A férfi nagyot nyel.
– Nem – mondja.
A munkatársa felemeli a könyvet a férfi asztaláról. A férfi hirtelen felnéz.
– Tudtad, hogy Petronius öngyilkos lett? – mondja.
– Nem.
A férfi kifelé néz az ablakon.
– Felvágta az ereit, és csak azután diktálta le a búcsúlevelét.
– Aha.
– Vajon mennyi idő alatt vérzik el az ember?
– Attól függ – mondja elgondolkodva a férfi munkatársa –, hogy mennyire jó a szike, amivel felvágja az ereit.
– Az enyém nagyon jó.
– Tényleg? Kölcsön tudnád adni? Metszeni akarok egy pecsétnyomót.
– Ahhoz bicska kell – mondja a férfi.
– Dehogy! Bicskával nagyon durvák lennének a betűk.
– Nem bánom – mondja a férfi, és kiveszi az asztalfiókból a szikét, és odaadja a munkatársának.
Az nagy örömmel átveszi, és faragni kezd egy pecsétnyomót. Mikor kész, nagy paksaméta papírt tesz a férfi elé.
– Látod?
– Mi ez? – kérdi a férfi.
– A válóperem végzése – mondja a munkatársa. – Az asszony mindent magának akar. A gyerekeket, a házat, a fizetésem felét.
A férfi bólogat.
– A bíróság már jóváhagyta a végzést – folytatja a munkatársa –, és most hozzám vágták, hogy írjam alá.
Megfogja a pecsételőt, belenyomja a tintapárnába, és ráüti a pecsétet a dokumentumra: EGYE MEG AZ EGÉSZET A FENE – ez áll a pecséten.
– Így akarod visszaküldeni? – kérdi a férfi. – Aláírás nélkül?
– Ez az aláírásom – mondja a munkatársa. – Ez minden, amit üzenek, ami megmaradt belőlem, legalábbis a feleségem számára.
Aztán ránéz a férfira.
– Nem akarsz te is egy ilyen pecsétet?
– Hova?
– Hát, ahol felvágnád az ereidet.
A férfi felhúzza a szemöldökét.
– Jó – határozza el magát.
Felgyűri az inge ujját, a munkatársa pedig ráüti a pecsétet a férfi csuklójára.
– Visszaadjam a szikét? Habár, eléggé kicsorbult.
– Maradjon nálad. Majd elkérem, ha használni akarom.
– Akkor, lássunk munkához! Tegnap te is megkaptad a felmondólevelet?