Moziajtó

– Csókolom!
– Jó estét!
– Már elkezdődött a vetítés?
– Igen. Néhány perce.
– Akkor, most már nem lehet bemenni, igaz?
– A szabály szerint nem. Kezdéskor bezárják az ajtót. Nagyon szerette volna látni ezt a filmet?
– Nem is tudom, mit vetítenek.
– Valami őrültséget. Nem ilyen szelíd, fiatal lányoknak való, mint maga.
– Miből gondolja, hogy szelíd vagyok? Be is ronthatnék a vetítőterembe. De helyette csak itt totojázom!
– Én is szelíd voltam fiatal koromban. A légynek sem akartam ártani. Aztán megtanultam erőszakosnak lenni.
– Szóval, rontsak be a vetítőterembe? Az olyan megalázó lenne!
– Ha fontos az, ami odabent van, valamit tennie kell.
– Az ember olyan nevetséges, amikor erőszakos.
– Nevetséges, de félelmetes is. Ha egy szelíd ember megvadul, azon nevetni szeretnénk, de nem tudunk.
– A barátom odabent van. Biztos kiröhögne, ha látná, hogy habzó szájjal töröm át az ajtót.
– Nem biztos. Lehet, hogy eltátaná a száját, mert sosem gondolta, hogy ekkora erő van magában.
– Nem vagyok erős. Vézna vagyok.
– Nem fizikai erőre van szükség, hanem dühre, indulatra.
– Én csak kétségbeesett vagyok.
– Majd találkozik a barátjával a vetítés után.
– Az már késő lesz! A vetítés előtt kellett volna találkoznunk.
– Ugyan már! A férfiak és az ő mániákus pontosságuk! Az én férjem is ennek a betege. Mit történik, ha az ember kicsit elkésik valahonnan? A pasi tanuljon meg várni! Nem úgy van az, hogy a lány csak ugrál, ahogy az urának tetszik. Neked is meg kellene győznöd erről a fiúdat, angyalom! Különben is, lehet, hogy ő is késett. Honnan tudod, hogy odabent van?
– Ő sohasem késik.
– Hát persze! Pontos, mint a halál, mi? Az ilyen hóhér-pasik a feleségeiket viszik sírba először. Na jó, ne haragudj! Biztosan nagyon rendes fiú!
– Megértő velem. Azt hiszem, én vagyok az, aki túlságosan próbára tettem a türelmét.
– Miért? Mert néhányszor elkéstél?
– Nemcsak azért. Bár, a késéseket mindig sértésnek vette, ez igaz. Azt mondta, nem elég fontos nekem a kapcsolatunk, ha nem tudok időben odaérni. Úgyhogy most megígértem neki, hogy ide mindenképp időben érkezem, sőt, kicsivel előbb is. – És mi gátolt meg benne?
– Én nem tudom beosztani az időt! Túl későn kezdtem el öltözni, nem volt jó egyik ruha sem. Aztán nem jött a busz. És utána vissza kellett fordulnom, mert elfelejtettem bezárni a lakást. Pedig úgy siettem!
– Siettél vagy nem siettél, most már mindegy. A párodnak pedig meg kell tanulnia megbocsátani. Ha folyton csak felhánytorgatja a hibáidat, azzal nem segít rajtad.
– Azt mondta, ez az utolsó esélyem.
– Még hogy utolsó esély!
– Ha most is elkések, szakítunk.
– Meg fogja bánni, amint hátat fordít neked!
– Mert nem akar tovább a lelkigondozóm lenni.
– Sírva fog visszajönni hozzád, és egy csokor rózsával!
– Meg akart tanítani a rendrakásra is.
– Szabadkozni fog, hogy ezentúl ő rak rendet.
– De azt már korábban feladta, mert azt mondta, hogy a fejemben nincs rend.
– Két nap múlva már hiányozni fog neki a rendetlenség a fejedben!
– Ő nagyon fegyelmezett, én pedig nagyon szétszórt vagyok.
– Hamar rá fog unni a rendjére meg a fegyelemre!
– Szerintem nem illünk egymáshoz.
– Na, ne sírj, angyalom! Egy fiú sem érdemli meg, hogy bőgjenek miatta! Sírjon inkább a fiúd, hogy hagyta tönkremenni a kapcsolatotokat!
– Ő már korábban szakítani akart velem. Pedig szerintem jól kiegészítjük egymást.
– Ez a beszéd! Ne hagyd, hogy a pasi lerázzon! Biztos meglátott valami olcsó cafkát az utcán, és elképzelte vele az életet. A pasik nem tudják, hogy mi a jó nekik!
– Elképzelte? Velem nehéz elképzelni az életet!
– Pedig, angyalom, te vagy a fiúd élete. Lehetsz rendetlen, főzhetsz pocsékul, elkéshetsz mindenhonnan, de a pasid szürke uniformis-világába te viszel életet.
– Nem, én nem. Képtelenség! Belőlem soha nem lesz háziasszony. Egy katasztrófa lenne a családi életünk!
– Na, és? Majd kinövik a gyerekek. Legalább lesz miért pszichológushoz járniuk!
– Nekem kellene pszichológushoz járnom.
– Miért?
– Mert senkivel nem bírok együtt élni! Gátak vannak bennem, amelyek megakadályozzák az egészséges kapcsolatok kialakulását.
– És a fiúd mennyit tett azért, hogy áttörje ezeket a gátakat? Szerintem nem sokat. Csak a maga kényelmére gondolt.
– Ezeket a gátakat nem áttörni kell, hanem elsimítani. És az hosszú évek munkája.
– Na, annyit egy pasi sem fog várni. Akkor mégis inkább törd be ezt az ajtót, és keresd meg a fiúdat odabent!
– El fog küldeni! Én pedig hazamegyek, és beveszek egy nagy adag gyógyszert!
– És boldogan halsz meg a tudattól, hogy ő volt a hibás?
– A hibás?
– Ő volt a hibás mindenért. Inkább menj be, és mondd meg neki szemtől szembe! Még köpd is le! Úgy legalább tudni fogja, hányadán álltok.
– Köpjem le?
– Igen, és utána gyere ki! Meglátod, hogy sírva szalad majd utánad.
– Én inkább a nyakába borulnék.
– Azt is lehet. Verd fel az egész mozit! Kiabáld, hogy megölöd magad, ha elhagy. Csinálj botrányt, szakítsák félbe a vetítést! A pasid meg csak tátogjon. Végre egyszer elkápráztatnád az életben.
– Nem merem megtenni.
– Nem? Pedig az öngyilkossághoz nagyobb bátorság kell, mint ehhez.
– Azt meg lehet csinálni csendben, otthon.
– Az otthonban, ahol a párod nem akar együtt élni veled.
– Én úgy szerettem volna, ha együtt tudunk élni! Végül is, ő is rendet rakhatott volna. Vagy megszokta volna a rendetlenséget. A dekoráláshoz jól értek, ezt ő is elismerte. Azt mondta, az ő szobája egy szürke kocka, az enyém pedig egy színes barlang.
– Látod, hogy szüksége van rád?
– Egyszer vittem neki egy szélharangot. Annyira örült, hogy meg is ölelt. Pedig örömében nem szokott megölelni. És kirakta az ablakába. Pedig nem szereti a meglepetéseket. Csak hasznos ajándékokat akar kapni.
– A jégszívű! De látod, hogy te felmelegítetted? Gondolod, hogy tudna nélkülözni téged?
– Biztos találna nálam jobbat.
– Soha! Csak unalmasabbakat. De rajtad áll. Ha engeded, hogy a maga útját járja, biztosan kiköt valami kocka-kapcsolatban, és benne is ragad élete végéig. Nem akarod megmenteni őt?
– Neki kellene megmentenie engem a rendetlenségtől és a belső bizonytalanságtól.
– Ennek a fajankónak? És mivel mentsen meg téged? A szürke életével, amiben még egy güzüegér is belehalna az unalomba? A rendmániájával?
– Én felnézek rá!
– Akkor tegyél érte valamit! Törd be az ajtót, rángasd ki a vetítésről, és magyarázd el neki, hogy most is elkéstél, ezután is el fogsz késni, és sajnálhatja, ha neki ezen múlik egy kapcsolat!
– Talán mégsem ezen múlik neki. Eddig mindig megbocsátott.
– Látod? Nem olyan fontos neki a pontosság. Csak egy kicsit hisztizik, egy kis műbalhét akar, anélkül olyan unalmas a kockafejű férfiak élete.
– Lehet, hogy nem is küldene el, ha meglátna. Talán már meg is bánta, hogy nélkülem ment be a vetítésre.
– Vagy csak megjátszaná a sértődöttet. De egyébként vérzik a szíve, hogy nem voltál ott vele.
– Talán azt sem bánná, ha kihívnám. Lehet, hogy tényleg bátornak tartana, ha betörném az ajtót? Egyszer azt mondta, bármit megtenne értem.
– A szájhős! De nem baj, jól tette, hogy ezt mondta. Most mutasd meg neki, milyen az, amikor valaki tényleg bármit megtesz.
– De mivel törjem be az ajtót? Kifelé nyílik.
– Van itt egy pajszer. Nem tudom, ki hagyta itt, de most jól jön. Ezzel felfeszíthetjük a zárat. Segítek.
– Sosem csináltam még ilyet.
– Rombolni sosem túl nehéz. Különben, lehet, hogy nyitva van.
– Nem is volt bezárva?
– Ezek szerint. Látod valahol a párodat?
– Igen, látom! Ott ül, középen.
– Szomorúnak látszik. Akkor, sok szerencsét!