Bagolymobil

"Kezdetben voltak a betűk, és én így szóltam: »úr ír«."
(Karinthy)

Ma sikerült beindítanom a kocsit. Lelkesen elgurultam vele a közeli autópiacra, hogy a megkönnyebbülés kecsegtető reményével továbbadjak rajta.
Kínosan teltek el a várakozás órái, de úgy dél körül megjelent ő, akit én magamban csak úgy röviden „Vevőnek” neveztem el.
Hosszasan szemezett a kasznival kétautónyi távolságról, majd egy kis idő után bátortalanul lépett elém, szemeivel portékám hibáit fürkészve.
Amint kimondta a bűvös szavakat, melyekkel az autó állapotáról érdeklődött, rázúdítottam az információhegyet, melyet egész délelőtt fogalmaztam magamban.
Kezdetén hitetlenkedve rázta a fejét, amikor arról áradoztam, hogy milyen jó állapotban van, és végig gondos gazdaként vigyáztam rá.
De amikor arról kezdtem el mesélni, hogy csak a benti, kocsicipőben ültem be vezetni, melyet mindig lecseréltem ki és beszálláskor, lassan kezdtek kitágulni szemei az érdeklődéstől.
Itt hangsúlyoztam, hogy egy ilyen mesterműre gondosan ügyelni kell. Az ülések kézzel varrt hím szürke kaftán bőréből készültek, melyek ezer méterrel a Himalája csúcsa fölött élnek.
A műszerfalat indonéz kislányok kézzel préselt kurkuma tintával színezték be apró kezecskéikkel. A kerekek gumiját én magam gyártottam újrahasznosított üdítős dobozok műanyag flakonjaiból.
Az autó működése is környezetkímélő volt, mivel hibrid technológiával rendelkezett. A meghajtást, igaz, egy benzinmotor végezte, de a rádiót, műszerfalat és a szivargyújtót generátorból nyert áram működtetette.
Itt rákérdezett arra, hogy miért csak nyolcezer kilométer van a kocsiban, amikor elmúlt húsz éves.
Ekkor titokzatosan sugdolózni kezdtem, mivel bizalmas információt készültem megosztani vele. Ő önkéntelenül is közel hajolt hozzám.
Elárultam neki, hogy valójában nagyrészt repülve közlekedtem vele, mivel szuperhősként ténykedtem és a kocsi volt a munkaeszközöm.
De belefáradtam az állandó világmegmentésbe és visszavonulásom gesztusaként megválni készültem hű szolgámtól.
Itt faggatózásának engedve, mesélni kezdtem izgalmas kalandjaimról. Elmondtam neki, ha jelképemmel reflektor fénye jelent meg a város felett, én maszkot húztam, és tüstént odarepültem a „bagolymobillal”, ahol szükség volt rám.
Azt is elárultam neki, hogy emblémám az a bizonyos huhogó madár volt és gyilkos fegyverek arzenáljával rendelkeztem, de azokat óvatosságból nem szándékozom odaadni az autóval együtt.
Ekkor lelkesen tört ki belőle az oly rég várt „megveszem” szó. Ajánlott is érte egy biciklit, két láda tojást és egy félig elhasznált szolárium bérletet.
Én udvariasan visszautasítottam az ajánlatát, és elbúcsúztam tőle.
Beültem a kocsiba, és megvártam, hogy kiürüljön a piac. Mikor már az utolsó árus, vagy érdeklődő is elment, felhúztam a maszkomat és elrepültem az autóval egy közeli barlangban lévő lakásom felé.

Így lettem íróvá.