Helka

Fagyos téli napok után szerelőállásról Balaton fodrozó vizére eresztették a Gőz hajót. Mérnöki engedéllyel siklott a nyílt vízen, Szent György nap reggelén, és a kíváncsi szemek elől átúszott az aranykapun.

A kormányállásba bádog bögréből kortyolgatta kávéját csípős reggelen a kapitány. Érezte, fodrozva táncol alattuk a víz, ezért védett öböl felé fordította a gőzös kormányát. Kormányzás közben jókedvűen dúdolt egyetlen barátról, a zsebbe lapuló italos üvegről.

Hajócsörlőnek dőlt vén tengeri medve, szemébe húzott sapka alól nézte a szelek szövetségéből kiteljesedett grandiózus hullámzást. Látta, a Szigligeti-öbölből felkapott vízcseppek utolsó keringőjét, mielőtt azokat a szél millió részre szaggatja, akár az országút porát.

Magasra szökött vízben fürdött a hajó. Lankadatlan acélkék tekintettel figyelte a kapitány, és iszappal teli víz már rá is csapott napszítta puffadt arcára, majd ferde orrán, érdes tapintású szakállán kissé lelassulva a fedélzeten elterült.

Közszolgálatába álló ifjonc ijedten gondolt a süllyedés lehetőségére, amint arccal a foltos jegenye padlóra zuhant. Az imbolygó hajón próbált felállni. Többszöri sikertelensége, hol a trapéz nadrág szárától, hol, a magán viselt 3 számmal nagyobb viharkabáttól származott.

A kiteljesedett vihar sekély tófenéknek vágta a hajót. Vasból készült altest kísértetiesen kongott az ütéstől. Egy darabig némán hallgatott, majd önfeledten felkiáltott.

– Még, még! – és várta a folytatást a több mint 100 évet megélt hölgy. Élvezte az élet minden pillanatát. A hangzavart, ami cseppet sem zavarta a fedélzeti vasmacskát, hisz nyugodtan hevert tovább. Természetétől fogva csíkra nyitott szemmel, élettelen széttárt négy végtaggal rá se hederített a tavasz csalhatatlan kezdetére. Parancsnak ellenszegülve ráfeküdt a szélrózsa minden irányából érkező hullámra, és engedte csiklandozni fedélzetét keresztülcsapó víznek. Örült, hogy rozsdás oldalát a hullám nyaldossa, és sértve intett búcsút a somogyi part felé vonuló viharnak.

Balaton Mária felől szelte a vizet Kelén. Alsó utasterébe húzódott néhány utas a tavaszi eső elől, de nem integetett át, Helkának, mint az jó időbe szokás. Csak a matrózok tisztelegtek egymásnak zászlóval a zord idő ellenére.

Este a kikötőbe farkasvakságtól szenvedő hajó nem látta tisztán szomszédját. Annál inkább érezte, erős vonzó szagát. Orrát fitosan elhúzta, és csábos mosollyal üdvözölte.
– Jó estét.
– Kis kezét csókolom, – köszönt vissza a tört fehér agg halászhajó bajszát pödörve.

A gőzös fülének lágy muzsikaként hatot az érces hang, és megérezte, nincs még vége utolsó vízen töltött napjának.

Aznap este tükörsima víz felett diszkréten világított az Esthajnal csillag, aki utoljára látta összekapaszkodva táncolni a két hajót.

Nyaralók legnagyobb örömére új presszót nyitottak Balatonfüred Tagore sétány közelébe a nyáron. Vitorlás klubtól nem messze, a fő út mellett. A turisták betérnek szezonba kávézni.

Itallapról kiválasztott feketét, amíg a pincér szervírozza Helka fedélzetén sorakozó asztaloknál helyet foglaló vendégeknek, addig rövid történeteket olvas fel a kezdő tollforgató. Egyik történet Helka vízen töltött utolsó szerelmes estjét idézi meg tisztelt publikum elé.