Papírkorona

– Igazán hazajöhetne már az apám, hogy csinálna valami kis rendet is végre.
A bejárónő felnézett.
– Ezt nekem mondtad?
Berta nem felel. Csak néz maga elé, úgy motyogja a szavakat:
– Igazán... haza... apa.
Majd a négyéves kislányok bizonytalan hangján énekelni kezdi:
– Igazá-á-án – és így tovább.
A bejárónő vár, majd feláll.
– Bertácska, mennem kell. Felicita még nem jött meg, de bezárom az ajtót, és majd ő kinyitja.
Berta nem válaszol. A bejárónő elmegy. Berta elővesz egy lapot, és rajzolni kezd. Koronát rajzol. Színeseket vesz elő, hogy kiszínezze. Közben megjön Felicita, a bébiszitter:
– A bejárónő már elment?
Majd magának mondja:
– Már megint elkéstem.
És Bertának:
– Mit rajzolsz, Bertácska?
– Koronát. Nézd, lilára színezem ezt a felét. Anyának rajzolom, mert ő a legszebb a világon.
– Nagyon szép lesz.
Pár perc múlva Berta megkérdi:
– Apa mikor jön haza?
– Nemsokára.
– Addig kiszínezem ezt a díszt a koronán. Zöldre színezem.
– Jó!
Berta elkészült a koronával. Ollót keres, és kivágja. Mikor kész, odaszalad a bébiszitterhez.
– Nézd, Feli...cita, milyen szép lett!
– Nagyon szép lett.
– Most lerajzolom anyát is, aztán őt is kivágom.
– Jó!
Kis idő múlva Berta visszajön:
– Apa mikor jön haza?
– Most már mindjárt itt lesz.
Nagy sokára megjön Károly. Károly orvos, a rendelőjéből érkezik.
– Szia, apa – köszönti Berta – nézd, lerajzoltam anyát!
– Nagyon szép lett, Bertácska!
Károly elbúcsúzik a bébiszittertől, majd Bertához fordul:
– Na, mit együnk vacsorára?
Berta csalódottan kérdi:
– Anya nem jön haza vacsorára?
– Nem, anyának sajnos beszélnie kell a színházigazgatóval.
Károly egy kicsit dühös a színházigazgatóra. Berta is dühös rá. De hamar elfelejti.
– Rajzoltam anyának egy koronát.
– Igen?
– Igen. És ki fogom vágni anyát, aztán ráragasztom egy másik lapra, és ráragasztom a koronát is.
– Jó!
Vacsora után Berta előveszi a papírkoronás lapot.
– Nézd, apa, gyöngyöket is rajzoltam a koronára. Ez milyen színű?
– Lila.
– És ez milyen színű?
– Kék.
– És ez milyen színű?
– Zöld. Szép korona lett, Bertácska.
Később Károly gyakorol a felolvasókörre. A felolvasókör műkedvelőkből áll, akik kortárs szerzők műveit olvassák fel egymásnak. Károly fennhangon olvas:
– Igazán hazajöhetne már az apám, hogy csinálna valami kis rendet is végre – és így tovább.
Azután mesét olvas Bertának. Anya még mindig nem jött meg, de Bertának már le kell feküdnie. Késő van.
Még később nyílik az ajtó, megérkezik Emma. Belép Károlyhoz a konyhába:
– Berta már lefeküdt? – majd, mikor megtudja, hogy igen, elégedetten mosolyog: – Na, milyen jó!
Károly kicsit dühös:
– A fene egye meg a színházigazgatót!
– Milyen színházigazgatót?
– Hát Dobszayt, akinél idáig voltál!
– Ja, nem nála voltam ilyen sokáig. Be kellett ugranom még Dobszayhoz is.
– Nem Dobszay a színházigazgató?
– Ja, de, igen, ő az.
– Akkor most kinél voltál?
– Jaj, Károly, légy szíves! Annyiszor beszéltünk már erről. A színházi élet nem olyan, hogy az ember feláll este tízkor az asztaltól, és azt mondja: bocsánat, de folytassátok nélkülem. Neked könnyű, ott van a rendelőd. Nekem minden szerepért meg kell küzdenem.
– Hiányoltunk a vacsoránál – mondja Károly szemrehányóan.
– Jó, viszont megkaptam egy új címszerepet.
– Igazán?
– Igazán.
Károly azért büszke is Emmára. Lépteket hallanak. Emma kissé ingerült lesz:
– Sosem alszik el ez a gyerek?
– Szia anya! Nézd, lerajzoltalak, koronát is rajzoltam neked, és színes gyöngyök vannak rajta.
– Nagyon szép lett, kicsim, de most már menj aludni, holnap ovi.
– Jó, csak nézd a pizsamámat! Apa újat adott nekem. Látod, milyen hercegnő van rajta?
– Igen, csodás, neked van a legszebb pizsamád a világon.
– Jó éjt, anya.
– Jó éjt, kicsim.
Károly és Emma is lefekvéshez készülődnek.
– Holnap megyek a felolvasókörbe – mondja Károly.
– Akkor ki fogja elhozni Bertát az oviból?
– Azt hittem, te itthon leszel!
– Nem, készülnöm kell az új szerepem olvasópróbájára.
– Rendben, akkor reggel felhívom Felicitát, hogy jöjjön hamarabb, és hozza el Bertát az oviból.
– Rendben, jó éjszakát.
– Jó éjszakát.