Carpe Diem, avagy úton Toscana felé…

Élj a mának! - mondom magamban, de valami mindig közbeszól.
Mert az elvárás és a hagyomány… sorolom, és a szomszéd
is mit fog szólni?!... Őszintén, jobb néha nem kilógni a sorból!
Mellesleg, amit ma megtehetsz, azt holnapra is szalaszthatod.
Csak a munka! Az létezik. Igazából minek a szabadság?....
Bár nyár van, hőség... és Toscana mindig is a vágyam volt!
Szőlőskertek, levendula ligetek és a mindent betöltő tengerillat…
Ugyan! Havonta nyögjük a hiteleket és a lakást is fel kéne újítani,
most nem futja drága nyaralásokra...- vitázom önmagammal.
Azt a kis piros szexi felsőt sem engedhettem meg magamnak...
Lazítani kéne... - gondolom, és közben lenyomok még egy kört
a kondigépen. Ha jobban belegondolok, egy kortyot sem ittam
már ezer éve és a barátnőm szülinapi buliján is csak egy szelet
tortát ettem. Vigyáznom kell magamra: mások többen vannak...

…de belőlem csak egy van.
Nem is értem, hogy miért csak a vendégek kedvéért vettem elő
eddig a kékfestő herendi porcelánt? Mi lesz, ha a sárga csekkeket
és a következő törlesztő részletet a hónap második felében adom fel?
Mi történik, ha egyszer kihagyom a soron következő értekezletet
és átadom másnak a munkát? Mi lesz, ha egyszer magamra is
gondolok és megveszem a felsőt.. - morfondírozok magamban
és megterítek a legszebb abrosszal, előveszem a még soha nem
használt aranyszélű étkészletet, meggyújtom az illatos gyertyát,
felveszem a legszebb ruhám, felhúzom a selyem ágyneműt
és úgy várlak haza. Mert minden nap és benne minden pillanat
megismételhetetlen. És a legszebb benne éppen te vagy.
Főzök egy finom vacsorát, majd kibontok egy üveg rosét.
Mire te vársz egy meglepetéssel:
                       Toscana - az út, amire mindig is vágytam.