szorongás oldás kötés

két cigink van te az első feléig jutsz
ott esel szét ott csodálkozol rá önmagadra
hogy isten pont rád növesztette a bicepszét
és vigyorogsz boldogan hogy kezed van
és vigyorgok én is hogy talán ez végre az
amitől végre én is összerakódom újra
vagy legalább végleg megszűnök

és akkor két percig
csak bizsergés vagyunk a vállövünkben
a nyálkahártyáinkon sárga etiópia
ez valami nagyobb most idebenn
mert már nem vagyok az aki
mert már nem vagy aki lehettél volna kópia

mint két párhuzamos egyenes
testvérek vagyunk megint

csak a zenével szarakodok már hogy szóljon
és akkor az elromlott hangfalakból leszakad az ég
kitágult szemekkel szűkölsz a membrán zúg
új járat indul az agyadból parafless
a végállomás szorongás oldás kötés

röhögök miközben nézlek
hogy két kézzel markolod a pulzust a nyakadon
hogy próbálod a mellkasodban tartani a tüdőd
hogy azt mondod ez nem is fű volt
hogy a faszba már hívjak egy kurva mentőt

aztán hogy van-e itthon diazepám
hogy hívjam fel a haverjaidat
vagy hívjam legalább a kibaszott apám
és hogy mi a picsáért röhögök
de testen kívüli élmény a pánik
idebent az idegen csak röhög és röhögök

aztán alszol én fennvagyok egész éjjel
süket magnóról játszom vissza a szavaid
mikor felkelsz enni kérsz
én úgy teszek mint aki ott sem volt
mikor véletlenül vetkőzőre nyit

mert beléd nyitottam és tudom már
attól félsz hogy megbomlik az agyad
a vészkijáratok közül a legjobban ezt ismered
de aztán csak annyit mondasz reggel hogy talán
az antidepresszánsaidba piszkált az anyag

és úgy mész el hogy nincs is rajtad kabát
és az azóta is itt van nálam
mert akkor utoljára még itt maradt