Beismerő vallomás Gregory Corsonak
Ismerem a jóság büszke szendvicsemberét.
Elöl- hátul merev lap. Sárga reklámszikrába komponált, könnyező önarcképét hordozza, és árubemutatóval egybekötött, tisztító zarándoklatot hirdet ingyen ebéddel.
Fáradhatatlanul küzd. Esténként állát felszegve tér nyugovóra, és kezeit kívülről, gondosan a szikra közepére helyezi. Ő soha nem nedvedzik, nem párolog. Folyékony és szilárd élő anyagot magához nem vesz, ki nem bocsát.
Ismerem azt a szendvicsembert, az apja is lapos volt már, hisz őt is csak egy szent szendvicsasszony szülte.
Ismerem a jóság szendvicsasszonyát. Éjjel-nappal lelkiismeretesen piszkálgatja a puha bőrrel bevont, csupasz gyermeket. Táblateste remek távtartó.
Ismerem a szendvicsasszony gyermekét.
Először zajok keltésével igyekszik magára vonni anyja lágy húsát, később belátóbb, és csak kellemetlen anyagok be-és kibocsátásáért mer zavarni, különben alszik, jó baba.
Egyszer álmában meztelen bőr közelít felé, és amikor meglátja a bombatölcsérekből kinövő piheszőrök párás őserdejét, a vulkán-méretű mitesszereket, felüvölt, körmeit az idegenbe mélyesztve megemeli az óriási testet, földhöz csapja jobbról, aztán balról fél kézzel, mint macskát a rajzfilm-egér, míg a szörny saját kontúrjába zuhanva el nem tűnik a föld alatt, végleg.
Ismerem az ilyenkor megmentőként előbukkanó, négyzetes alakot. Ő megy köményes teáért, és a bölcsőre ritmusos ütéseket mérve, önmagát ringatva mantrázza, jaj, hát már éjjel is fáj az a csúnya pocika?
Ismerem az ezután következő, négyszögbe komponált, tetszetős mintákat.
Ismerem a mintát követő, élő anyagba hasító késpengék halk, határozott hangját.
Ismerem a hasüreg helyén kinövő, lapszéltől lapszélig tartó parancsokat, és állíthatom: némi gyakorlással bárki számára könnyen elsajátíthatók.
A szendvicsember állandóan jelen van. Frissen ébred, korán munkába áll. Agya monumentális bakterház. Meggyőződése, hogy a téren és időn áthaladó emberiség tyúkszaros élete egy napon helyes vágányra terelődik majd. És akkor a szendvicsember magányának vége szakad, és eljön az örök életet ígérő, rozsdamentes vásárfiát körbehordozó, közös vonulás.
S ha majd a rosszaság végleg legyőzetik, elvész akkor a szendvicsember is ugyanúgy, mint a gondosan felépített kerítések mindig innenső oldala.
Áldás, békesség, píszendlav.