Éhség
Szomorújáték egy felvonásban.
Szereplők:
KÁLMÁN, nyolcvanöt éves férfi, járókerettel mozog.
FRIGYES, szintén nyolcvanas, bottal jár.
ERZSÉBET, Kálmán lánya, hatvanéves.
Helyszín: egy öregek otthonának parkja, ahol egy fa alatt két nyugágyban egy-egy férfi ül. Mindketten pizsamában, lábukon posztópapucs. Az egyiken a pizsama felett egy világoskék, a másikon csíkos köntös. Az egyik nyugágy mellett egy járókeret, a másiknak a kartámaszához helyezve egy járóbot.
Játszódik napjainkban egy június eleji hétköznap, délután egy óra körül.
ELSŐ RÉSZ
KÁLMÁN: Éhes vagyok!
FRIGYES: Most volt ebéd, még soká lesz uzsonna.
KÁLMÁN: Itt alig adnak, éheztetnek.
FRIGYES: Kálmán, maga mindig elégedetlen.
KÁLMÁN: Ne mondja, Fricikém, hogy magának minden jó.
FRIGYES: Annál jobb, mint ami otthon volt.
KÁLMÁN: Mert mi volt otthon?
FRIGYES: Semmi, azért jobb, ami itt van.
KÁLMÁN: Már nem is emlékszem mi volt az ebéd.
FRIGYES: Tarhonyáshús.
KÁLMÁN: Az tegnap volt.
FRIGYES: Tegnap kelkáposztafőzelék volt. Plutyka, még mindig fingok tőle.
KÁLMÁN: A múltkor hasmenésem lett a vacsorától. (vihogva) Úgy takarítottak az ápolók, mint egy csecsemőt.
FRIGYES: Nem szégyelli magát, perverz!
KÁLMÁN: Még fel is állt, láttam, hogy elpirult az a szöszi.
FRIGYES: Margitka?
KÁLMÁN: Az, lehet randira hívom.
FRIGYES: Ne bomoljon, ki menne el magával, vén szenilis.
Némán maguk elé nézve ülnek.
KÁLMÁN: Éhes vagyok!
FRIGYES: A fene a belit magának! (köntöse zsebébe nyúl) Itt egy keksz, a nővérszobából csentem el.
KÁLMÁN: Minket meg éheztetnek. Ennek pisaszaga van.
FRIGYES: Magának meg szar.
Kálmán csenden rágcsálja fogatlan ínyével a kekszet. A morzsák a mellkasára hullanak.
KÁLMÁN: Na ezzel elleszek egy darabig.
FRIGYES: Tényleg, mikor lesz már uzsonna?
KÁLMÁN: Hogy magának mindig az evésen jár az esze.
FRIGYES: Itt éheztetnek, azt akarják, hogy éhen haljunk. ma még nem is ettem.
KÁLMÁN: Való igaz.
FRIGYES: Három napja, hogy utoljára kaptunk. Kelkáposztafőzeléket.
KÁLMÁN: Attól én fingok.
FRIGYES: Én szeretem, anyám főztjére emlékeztet.
KÁLMÁN: Nekem nem főzött anyám.
FRIGYES: A felesége főzött?
KÁLMÁN: Igen, emlékszem az első főztjére. Három éves voltam.
FRIGYES: Amikor a felesége főzött?
KÁLMÁN: Mondom, anyám nem főzött.
Csend, maguk elő néznek
FRIGYES: A múltkor a szöszi kikezdett velem.
KÁLMÁN: Na, ne mondja.
FRIGYES: Azt mondta tisztába tesz, pedig csak meg akart lesni.
KÁLMÁN: Ilyenek ezek.
FRIGYES: Randira hívom, addig lenne máshol, barátom? Kellene a szoba.
KÁLMÁN: Nem vagyok a barátja!
FRIGYES: Egyáltalán ki a franc maga?
KÁLMÁN: Húzzon innen, a szagát sem bírom.
FRIGYES: Majd jól fejbe verem! (a botját fenyegetően felemeli, erőtlen karja azonban lehanyatlik)
KÁLMÁN: Mennyi lehet még uzsonnáig?
FRIGYES: (Az órájára néz) Fél kettő van. Négyig már csak egy óra.
KÁLMÁN: Egész nap nem ettem, azt akarják, hogy elpatkoljunk.
FRIGYES: A pénzünkre fáj a foguk.
KÁLMÁN: Maga szerint mi lesz az uzsonna.
FRIGYES: Mindig ugyanaz, minden nap ugyanaz.
KÁLMÁN: Alma, hogy szívassanak.
FRIGYES: Legalább lereszelnék.
KÁLMÁN: Kis kekszet is bele.
FRIGYES: Háztartási kekszet.
KÁLMÁN: Albert kekszet.
FRIGYES: Detki háztartási kekszet.
KÁLMÁN: Győri Albert kekszet.
FRIGYES: Detki!
KÁLMÁN: Győri!
FRIGYES: Idióta!
KÁLMÁN: Marha!
FRIGYES: Hagyjon nekem nyugtot!
KÁLMÁN: Nekem az öröm.
Csendben ücsörögnek egy ideig. Frigyes a botjával a földet veri, Kálmán összefonja a karját a melle előtt. Tüntetően másfelé néz.
Távolból emberi hangok hallatszanak.
KÁLMÁN: Talán most hozzák az uzsonnát.
FRIGYES: Agyalágyult, látogatás van.
KÁLMÁN: Hozzám nem jön senki.
FRIGYES: Hozzám jönnek a gyerekek, az unokák. Majd meglátja.
Frigyes botjára támaszkodva felemelkedik a székből és integet.
FRIGYES: Mindjárt itt vannak. (Visszaesik a székbe, az eséstől a szék felborul, Frigyes a földre zuhan.)
KÁLMÁN: Maga meg mit ugrál?
FRIGYES: (aki közben négykézlábra emelkedik) Segítsen már!
Kálmán nagy nehezen felkecmeredik a székből, a járókeretjébe kapaszkodik. Reszketeg végtagokkal először felállítja a széket.
KÁLMÁN: Na! Kapaszkodjék a vázba!
Frigyes nagy nyögések, toporgás közepette visszaereszekedik a székbe. Kálmán a keretbe kapaszkodva tétovázik.
FRIGYES: Na, miért nem ül már le?
KÁLMÁN: Hogyne! Azt lesheti, hogy kirántsa alólam a széket.
FRIGYES: Maga rántotta ki az enyémet. Mert féltékeny, hogy jönnek hozzám.
KÁLMÁN: Nekem nem hiányzik senki, soha nem hiányzott.
FRIGYES: Az ember nem élhet egyedül.
KÁLMÁN: Melyik asszony jött volna velem a birkák közé?
MÁSODIK RÉSZ
A szín ugyanaz, Kálmán időközben leült. Egy idős nő közelít a férfiak felé. Frigyes ültében kissé felemelkedik úgy várja az érkezőt.
ERZSÉBET: Csókolom, apuka! (Kálmánhoz hajol, kétoldalt arcon csókolja)
KÁLMÁN: Jó napot! (Láthatóan idegenkedik a gesztustól)
ERZSÉBET: Hogy érzi magát, apuka?
KÁLMÁN: Jól, de miért apukáz engem?
ERZSÉBET: Miért csinálja ezt velem, apuka?
KÁLMÁN: A múltkor még Kálmánka voltam.
ERZSÉBET: Összekever valakivel, apuka.
KÁLMÁN: Mindenesetre jól megöregedett, Margitka. Igaz, Fricikém?
FRIGYES: Nem akartam mondani. A melle is jól összement.
ERZSÉBET: Hoztam gesztenyepürét, azt szereti.
KÁLMÁN: Szereti a fene, gyereknek való.
ERZSÉBET: (Kálmán felé fordulva) Mindennap elvitt minket a cukrászdába. Amit nem ettünk meg, azt ő fogyasztotta el. Olyan vicces volt, ahogy a habot az orrunkra kente.
Kis csend.
ERZSÉBET: Aztán sorba lepuszilta az orrunkról. Öten voltunk testvérek.
FRIGYES: Nem is tudtam, hogy ilyen nagytermészetű volt. Nemsokára jönnek hozzám is, meglássa.
Erzsébet elővesz két kis műanyag tálkát a szatyrából és két műanyag kiskanalat, az egyiket Frigyesnek adja, a másikból maga eteti Kálmánt.
ERZSÉBET: A cukrász minden nap megkérdezi, magamnak veszem, mert nem látszik rajtam.
FRIGYES: Milyen finom, gyerekkorom óta nem ettem.
ERZSÉBET: Tegnap is hoztam.
KÁLMÁN: Szerencse, hogy legalább maga gondolt ránk, Margitka. A gyerekeimtől éhen is veszhetnék.
ERZSÉBET: Ne legyen igazságtalan, apuka! Feri és Zsófi fizetik az otthont.
FRIGYES: Ők is a gyerekei?
ERZSÉBET: Igen, Amerikában élnek. Itthon csúfolták őket, hogy birkások. Az apjuk után. Meg sem álltak Bostonig.
KÁLMÁN: Szégyellték az apjukat.
ERZSÉBET: Az italt szégyellték.
KÁLMÁN: Andriska nem szégyellte.
ERZSÉBET: Meg is halt ötvenévesen.
KÁLMÁN: Mikor lesz már uzsonna? Maga hozza ki?
FRIGYES: Magának mindig az evésen jár az esze.
KÁLMÁN: Itt éheztetik az embert. Ez a nőszemély is, legalább hozott volna valamit. Mi lapulhat abban a táskában?
Kálmán a táska felé nyúl, de Erzsébet visszarántja
KÁLMÁN: Add ide! Eldugod előlem az ételt.
Erzsébet odadobja az öregnek a táskát. Az mohón kap utána, kiforgatja, de csak egy pénztárcát talál. Azt is kinyitja, teljesen üres, csak személyes iratok vannak benne. Kálmán az egyiket kézbe veszi, hosszan nézi.
KÁLMÁN: Ellopta a lányom táskáját! Itt a lányom fényképe (Frigyes felé nyújtja)
FRIGYES: Tényleg csinos.
KÁLMÁN: Ki? Ez a nő? (Erzsébetre mutat) Ez egy vén szipirtyó.
Erzsébet kikapja a két öreg kezéből az igazolványt és a táskát.
ERZSÉBET: Most már mennem kell. Vár Pali.
FRIGYES: Ki az a Pali? Csak nem valami pali?
ERZSÉBET: Az ötödik. Anyánk halála óta én ápolom. Harminc éve.
FRIGYES: Milyen jó magának, ilyen szép nagy családban. Nemsokára hozzám is jönnek.
ERZSÉBET: A látogatási időnek is vége. Holnap mit hozzak, apuka? KÁLMÁN: Ne apukázzon engem!
Erzsébet odahajol az öreghez, megcsókolja. Frigyes felé a jobb kezét nyújtja, az szintén a jobb kezét adja és megszorítják egymásét.
KÁLMÁN: (miközben a nő távozik) Gesztenyepürét azt hozhatna, ha már ma üres kézzel jött. Ezer éve nem ettem.
FRIGYES: Jó kis csajszi, a kora ellenére. Randira hívhattam volna.
KÁLMÁN: Biztos kapható is lenne, látszik rajta.
FRIGYES: Mikor eszünk végre?
KÁLMÁN: Magának mindig az evésen jár az esze.
FRIGYES: Megéheztem az izgalomban.
KÁLMÁN: Jó lesz vigyázni az izgatással, még a szívére megy.
FRIGYES: Itt volt az egész család, látta milyen szépek az unokák?
KÁLMÁN: Hozzám nem jön senki.
FRIGYES: Mondjuk valami harapnivalót hozhattak volna. A lányom isteni oldalast süt.
KÁLMÁN: Hány óra lehet?
FRIGYES: (a karján lévő órára néz) Háromnegyed négy.
KÁLMÁN: De sok idő van még az uzsonnáig. Addig éhen halok.
FRIGYES: Bárcsak úgy lenne!
KÁLMÁN: Tróger!
FRIGYES: Szarházi!
KÁLMÁN: Gazember!
FRIGYES: Szoknyapecér! Ja, az nem jó, az magának dicséret.
Csendben ülnek, pihegnek
KÁLMÁN: Mikor eszünk végre?
FRIGYES: Éhen halok.
VÉGE